Talán emlékeznek még néhányan az egykori Szakszervezeti – később Ságvári, majd Borostyán, aztán talán Szapáry úti – Művelődési Ház oldalbejárata fölött 1958-ban elhelyezett Andrássy Kurta János alkotásra, a Táncolókra (eredeti címén Tánc). A dombormű túlélt egy rendszerváltást, az épület számtalan tulajdonos- és funkcióváltását, ám az apartmanházzá alakítás végleg eltűntette. Egy ideig reménykedtünk, talán az új tulajdonos vagy a kivitelezők valamelyikébe szorult annyi európaiság, hogy ha nincs is szükség a műalkotásra, akkor sem megsemmisítik, hanem leszedik, elteszik vagy felajánlják valakinek megőrzésre. Máig nem tisztázott, hogy pontosan mi történt a kőképpel. Vannak, akik úgy mesélik, hogy amikor az építkezés az elfalazandó bejárathoz ért, egyszerűen leverték, összetörték és sittként kidobták a több mint hatvanéves, ideológiákhoz nehezen köthető domborművet.

Miután Szolnokon nem ez az egyetlen köztéri műalkotás és emléktábla, ami vandál módon eltűnt – gondoljunk például a Táncsics utcai Sellőre -, talán nem alaptalan az aggodalom, ha valamit nem találunk a helyén.

Az egykori Vosztok, aztán Tallinn városrészben álló, régóta pusztuló Tallinn filmszínház falán 1988-ban helyezték el a Kandó Kálmánra emlékező táblát. Pontosabban a korabeli áramszolgáltató, a TITÁSZ, a magyarországi villamosenergia-szolgáltatás megindulásának 100. évfordulójára emlékezve helyezte el a nem túl nagy táblát, ami a hazai villamosítás nagy egyéniségére, a vasútvillamosítás úttörőjére is utalt. Nem mellesleg, a Kandó Kálmánról elnevezett közterületen.

Mindaz, ami a Tallinn mozival az elmúlt fél évtizedben történt nemcsak szomorú, de bicskanyitogató is. Szomorú, mert nagy a baj ott, ahol egy viszonylag új kulturális létesítmény így pusztulhat el, és éveken keresztül olyan állapotok uralkodhatnak egy lényegében nyitott épületben, mint amilyet tavaly még itt lehetett tapasztalni. Bicskanyitogató, ha arra gondolunk, hogy mindez annak idején közpénzből épült, aztán lett valahogy működésképtelen magánvagyon. Az mindenesetre tény, hogy történhetett bármi a mozival 1988 után, a Kandó-emléktáblához nem nyúlt senki. Igaz, koszorúzni se nagyon koszorúzták, legalábbis erre utal, hogy az erre szolgáló kampóknak már öt éve is csak a nyomát lehetett felfedezni a falon.

Örömteli tény, hogy a pusztuló Tallinn mozi körül néhány hónapja munkások tűntek fel. Az eddig szabadon átjárható nyílásokat befalazták, és nagyjából két és fél oldalát már be is borították szigetelő anyaggal. Hogy a jelenlegi tulajdonos vagy a beruházásó mit tervez az immár ablaktalan épülettel, az lényegében nem ránk tartozik. Szolnokiként egyetlen – pontosabban két – dolgot tehetek szóvá. Az egyik a Tallinn filmszínház neonfény-romjainak a leszedése. A másik – és ez a sokkal fontosabb – a Kandó-emléktábla eltűnése.

Remélem, feleslegesen aggódom. Mint történt ez a megyei rendőrkapitányság falán lévő Móra Ferenc emléktábla kapcsán, amit a renoválás idejére biztonságba helyeztek, hogy aztán ismét ott legyen a néhai polgári fiúiskola falán. Bízom tehát abban, hogy az apró Kandó Kálmán portréval díszített emléktáblát a Tallinn mozi felújítói nem leverték és összetörték, de még csak nem is gipszkartonozták le, hanem valahol őrzik, és a rekonstrukció végén visszakerül a helyére. Ami, ha idén megtörténik, akkor esetleg arról emlékezhetünk a tábla előtt, hogy 120 éve van villanyvilágítás Szolnokon.