Vannak érdekes sorsú közterületi műtárgyak, amelyek egy ideig a város arculatának meghatározó elemei, aztán szinte nyomtalanul eltűnnek. Hogy időrendben menjek, ilyen például a Kossuth tér keleti oldalán egykor álló Szentháromság oszlop, amelynek torzója ma a Belvárosi Nagytemplom mellett árválkodik. A szobrok ugyanis eltűntek róla. Valaki egyszer azt állította, hogy az apró kőfigurák sokáig a Tiszaligeti Strand nagymedencéhez közeli büféjének a teraszát díszítették, ami nagyjából ott állt elbontása előtt, ahol ma a fürdő bejárata van. Ez ma még legenda, de nem kizárt, hogy azóta valamelyik temetőben szolgálnak a szobrocskák.
Hasonlóan érdekes, bár végül szerencsésen alakuló a Kossuth tér másik végéből az Eötvös térre vándorolt 68-as obeliszk sorsa. Ez közel száz évig állt a városházával szemben, majd elszállítása után bő négy évtizedig észrevétlenül húzódott meg a víztorony melletti tér bozótjai között. De, ha már eltűnt szobrok, akkor a közelmúltból is hozhatunk példát. Mondjuk a sokak által szeretett Damiból eltűnt Hasznos István szoborét. Ez jelenleg, az alkotónak köszönhetően, a Művésztelep parkjában várja sorsa alakulását. Vagy, ha sikeres és példaértékű szobormentésről akarunk beszélni, akkor a Mária út végén 2011-ben felállított Mára-szoborral érdemes előhozakodnunk, ami több évtizedes hányattatás után került új helyére.
Félreértés ne essék, nem szeretném ismét talapzaton látni, de komolyan érdekel, hogy mi lett a város egykori Lenin-szobrának és vörös márvány talapzatának a sorsa. A szobor állítólag a városi kertészetben fekszik a fűben, a talapzatból meg valahol fürdőszoba lett. De ez szerintem ugyanolyan legenda, mint a Kossuth teret egykor meghatározó Munkásmozgalmi emlékmű utótörténete, aminek anyagából talán újabb szobrok készültek.
Ez utóbbi környezetét díszítették azok a műkő „tálak”, amelyek ma a Tiszaligeti Sportcsarnok bejáratától ballra, az autóutat az épülettel összekötő járda mellett állnak. Legalábbis ránézésre ezek azok, így hajlok hinni az erről szóló legendáknak. Ami egy kicsit elbizonytalanít, hogy a hat kőedény nem kerülhetett egyszerre ide, hanem akár két évtized is eltelhetett a lerakásuk között.
Ez a hat műkő edény – pontos építészeti meghatározását sajnos nem tudom – két ütemben került a Kossuth térre a hatvanas években. Korabeli képeslapok alapján úgy rekonstruálható a történet, hogy a teret először az ötvenes-hatvanas évek fordulóján építették át. Ekkor tűnt el a 68-as obeliszk, és jött létre a tér közepén egy szögletes, először jórészt füves és virágágyásos park. Egészen biztosnak tűnik, hogy a későbbi Munkásmozgalmi szobor talapzatát – még zászlótartók nélkül – 1963-ra kialakították. Ezt azért gondolom, mert létezik olyan képeslap, amin a talapzat és a városháza melletti bérház már látható. A talapzattal együtt került a térre a 4 kő virágtartó, amelyekhez hasonlók egyébként a város több pontján – például a Szapáry úton – is fellelhetők. Viszont ekkor még nincs a téren egyetlen szökőkút sem.
Van viszont egy olyan képeslapom, amely a fotón látható fákból ítélve nagyjából egy évvel később készülhetett. És amin már nemcsak a Munkásmozgalmi emlékmű és két oldalán a szökőkút látszik, hanem a Steiner-ház mögött az 1965. április 4-én felavatott pártház. Ebből, és az évfordulós szokásokból gondolom, hogy a szobrot 1964-ben állították fel – a Tanácsköztársaság kikiáltásának 45., Szolnok felszabadulásának 20. évfordulóján -, és addigra készült el a két szökőkút is, közepükben a ma a Tiszaligetben található, lábakon álló kőedényekkel.
A hatvanas évek közepétől legalább húsz éven keresztül a Kossuth térről készült képeslapokról, de még a fotókról sem hiányozhattak ezek a kőedények. Viszont a szökőkútban lévő két nagyobb, lábakon álló kőtál, valamikor a nyolcvanas években eltűnt. A szökőkutak kör alakú medencéje megmaradt, az oldalsó vízsugarak is működtek, viszont a közepüket átalakították. Vajon miért? És vajon, akkor rögtön a Ligetbe kerültek az edények és virágtartót csináltak belőlük? És mi történhetett az egyik lábaival, hogy ma már kisebb a testvérénél?
Az eredetileg is virágtartónak használt, négy egyforma kőtál azonban a rendszerváltást is messze túlélte. A Munkásmozgalmi emlékművet 1989 áprilisában vitték el, a talapzat – plusz két zászlótartóval kiegészülve – emlékeim szerint a kilencvenes évek végéig a helyén maradt, mellette a virágtartókkal. És a Kossuth tér újabb átépítésekor nem összetörték ezeket a kőedényeket, hanem – ha a történet igaz – a másik két utcadísz mellé vitték a Tiszaligetbe.
(Ez az írás január 16-án jelent meg először)
