Mi maradt meg a nagyszerű építészeti alkotásokból, napjainkban milyen kézzelfogható bizonyítékok szemléltetik Szolnok történelmi jellegzetességeit? A különböző korszakokban milyen lehetett a vár és a város? Sorozatunk friss darabjában a szolnoki várról és maradványairól ír Kertész Róbert.
Vendégposzt: Régészeti utazások (3.)
Szolnok várának falai és bástyái mára szinte nyom nélkül elenyésztek. Azért talán nem érdektelen áttekinteni, hogy valójában hány erősségről is beszélünk. Mindent összevetve négy nagyobb várépítési időszakról rendelkezünk írott és/vagy képi forrásokkal: a 11. század 20-30-as évei (bár még a szakemberek közül is sokan lándzsát törnek a 10. századi, vagy a még korábbi datálás mellett, de ezt bizonyíték nem támasztja alá); 1550-1551; a 17. század 80-as éveinek vége; a 18. század eleje.
A közhiedelemmel ellentétben azonban egyik várnak sem volt kő- és/vagy téglafala, sőt még a bástyáknak sem. A legelső ugyanis földből és fából készült, az utóbbi három pedig palánkszerkezetű volt. Kőből minden bizonnyal csak a várkapuk, ezek közül is a leghangsúlyosabb, a 16. század közepétől a város felé nyíló, nyugati kaputorony épülhetett.
A legutolsó, az 1704-1706-ban épített, és közel 100 évig fennálló vár tervszerű elbontása a 18. század legvégén kezdődött. Ennek lezárultával kerülhetett csak sor a terület polgári hasznosítására. Az 1860-as évek elején már biztosan meglévő Bástya utca, továbbá a Szent István tér MÁV Kórház felőli házsorának telkeinél lehet még napjainkban is a legplasztikusabban érzékelni azt a markáns szintkülönbséget, ami a várfal felépítését megelőző, több méter vastagságú, mesterséges feltöltésből és az egykori keleti palánkfal elplanírozott maradványából adódik (lásd a mellékelt képet a Bástya utca 3. szám alatti telekről).
Elismerem, nem igazán látványos, de minden kétséget kizáróan nemcsak a vár, hanem Szolnok egészének legkorábbi, jelenleg is megtekinthető épített örökségének az 1550-ben kiásott várárok északi és nyugati szakasza tekinthető. A 19. századtól ebbe helyeződött át a Zagyva. Tiszai torkolati része ma szinte hajszálpontosan ugyanott található, mint létesítésekor, 460 évvel ezelőtt. A meder Tabán és Tisza közötti nyomvonala azonban sokat változott. A várárok ugyanis eredetileg jóval közelebb helyezkedett el a városhoz. Az eltelt évszázadok természetes folyóvízi eróziói, és különösen a 20. század mesterséges mederszabályozási munkálatainak köszönhetően azonban fokozatosan közelebb került a várhoz. Sőt, a vár északnyugati bástyája emiatt teljesen el is tűnt. Ez azt jelenti, hogy a vár területe eredetileg ?egy bástyányival? nagyobb volt, mint manapság gondolhatnánk.
Egy, a bécsi Hadilevéltárban őrzött, 1712-ben készült színes kéziratos térkép mellékelten közzétett részletén a fenti, később teljesen köddé vált északnyugati bástya és a várárok metszete egyaránt jól tanulmányozható. A nagyvízi ábrázoláson látható, hogy az árok medre egészen lapos, teknősaljú, míg a két partjának ? a keleti, magasabb szinten fekvő vár, valamint a nyugati, alacsonyabb térszínen található város ? pereme felé enyhén emelkedik. A 20. századi ártéri munkálatok és gátépítések teljesen átformálták ezt a környezetet. Ennek köszönhetően az egykori várárok mindkét szélének szintje jóval magasabb, lejtésük pedig meredekebb lett.
