Nagyjából négy évvel ezelőtt háborogtam először a Szolnokon található, egyrészt rettenetes esztétikai kivitelű, másrészt többségükben romos, gazverte kővirágtartók miatt. Bár bizonyítékom sem akkor, sem most nincs rá, de úgy érzem, ezek az egyenförmedvények a rendszerváltás előttről maradtak ránk úgy, hogy később sem mert senki hozzájuk nyúlni. Ha körülnéznek a városban, a vasútállomástól kezdve, az iskolákon át, a lakótelepekig rengeteg helyen, iszonyat mennyiségben találnak még ilyeneket.
Augusztus elejéig akár a Szapáry úton, a város egykori és a talán valamikor feléledő korzóján is láthattak ilyeneket. Volt közöttük, amit a közelben lévő üzlet tulajdonosa próbált eredeti funkciója szerint használni, ám a többség alternatív szemetesként lassan, de biztosan pusztult. Mígnem augusztus egyik szombatján megjelent egy markoló, és összeszedte valamennyit a Szapáry út járdáiról. Nem maradt más utánuk, csak az évtizedes lenyomat a kövön. Mert talán emlékezni sem fogunk rájuk, talán csak annyi tűnik fel egy ideig, hogy valami szebb lett Szolnokon. Nem ringatom magam abban a hitben, hogy a morgásom miatt tűntek el a Szapáry úti förmedvények, de nem is ez a lényeg. Hanem hogy eltűntek. Aminek örülök, sőt mivel ez a város az enyém is, köszönöm.
Ahogy köszönöm, hogy legalább három év tetszhalott állapot után végre felélesztették a Sóház utcai útzárat a Verseghy gimnázium előtt. Így végre megszűnik a folyamatos átjáróház a város legnagyobb parkja, a Verseghy-park környékén, és van esély arra, hogy sétáló-pihenő funkciót töltsön be a Kossuth tér és a Tisza közötti városrész. Nem tudom, miért kellett erre ennyit várni, de nem is érdekel, mert a tavaly ilyenkor leírt választási elvárásaim egyik pontja ezzel teljesült.
Persze kérdés, hogy lesz-e kitartás az útzár fenntartásához. Mert tudom, hogy sokak számára egyszerűbb és kényelmesebb volt a díszburkolaton átvágva eljutni a Tisza-hídig, vagy abból az irányból a Templom utcáig. Belvárosi lakosként számomra is ez volt a gyorsabb, ha autóval a Tisza másik oldalára igyekeztem. Ugyanakkor mindig sajnáltam, hogy a szinte Tisza-partivá váló belvárosunkat egy forgalmas autóúttal tesszük tönkre.
A nem működő mozgó útzár kapcsán már többször leírtam, hogy a világ műveltebb fele arra törekszik, hogy a belvárosokból kiszorítsa az autósokat, és az a gyalogosoké, a kerékpárosoké, a pihenőké, meg a turistáké legyen. Másrészt semmi nem írja elő, hogy autóval „a két pont között legrövidebb út az egyenes” elve alapján közlekedjünk. Miként a folyókon is csak ott tudunk átkelni, ahol híd van, a belvárosokon is csak arra vághatunk át, amerre a közösség engedi. Ha elődeinknek volt annyi esze, hogy nem engedték a Tisza-parton végigvezetni a Szolnok-Debrecen vasútvonalat, akkor talán nekünk is lehet annyi, hogy nem itt kocsikázunk. Még akkor sem, ha a Kossuth tér le van zárva. Ugyanis az Ady és a Szolnok Ispán körút, netán a Szent István-híd éppen elég alternatívát kínál.
Kívánom magamnak, hogy legyen elég kitartás a testületben és a városházán, és ne engedjen a lusták és önzők nyomásának! Én hajlandó vagyok napközben kerülni, sőt – legyen teljes a megvetésem – tőlem 24 órás is lehetne az útzár.
