A Magyar Nemzeti Levéltár Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltára Közleményeinek 13. köteteként idén tavasszal megjelent munka szerintem nemcsak a szocializmus időszaka vagy az ipartörténet iránt érdeklődő szűk rétegeket hozhatja lázba, hanem a helytörténet kedvelőit, illetve a leírtakat átélő kortársakat is. Ráadásul, a szerzőnek és a közreműködőknek hála, egy olyan tudományos igényű munka született, aminek a lábjegyzetei és a forrásjegyzéke is kincseket rejtenek. Ilyenek például a szolnoki gyárak egykori dolgozóinak visszaemlékezései vagy éppen a megyei napilap iparosítással kapcsolatos, pontosan megjelölt tudósításai.

Sebők Balázs Szolnok megye iparosítása (1950-1970) című munkájának másik nagy erénye, hogy szűkebb hazánk történéseit nemcsak a megyehatárokon belül vizsgálja. A korabeli helyi iparfejlesztést a három- és ötéves tervek mentén tárgyaló könyvében mindig az országos politikai és iparpolitikai háttérből indul ki. Az egyes fejezetek végén pedig nemcsak a helyi eredményeket összegzi, de azokat más, elsősorban alföldi megyékkel is összeveti. És, ha mindez nem lenne elég – bár a szerző jászberényi elfogultsága tetten érhető -, nemcsak a nagyobb városainkkal foglalkozik tüzetesebben, de minden olyan településsel, ahol a legkisebb ipari beruházás is megvalósult vagy szóba jött.

Ebből persze az is következik, hogy aki például csak a szolnoki történésekre kíváncsi, annak ez a könyv nem kínálja tálcán a kincseit, hanem bizony meg kell érte dolgozni. A világos alcímek persze sokat segítenek, de nem árt tudni, hogy az igazi csemegék olykor a sorok között bújnak meg. Ami természetesen nem baj, ezt tekintsük inkább az egész könyv elolvasására ösztönző fogásnak. Mert éppúgy megéri, mint egy-egy település, történelmi tényeken alapuló múltfeltárásában elmerülni.

Számomra a legnagyobb felfedezés a szolnoki villamosra és trolibuszra való utalások voltak. Azt tudtam, hogy az előző századforduló környékén, a Városházán komolyan felmerült a nagyállomás és az Alcsinál lévő másik vasútállomás villamossal való összekötése. Azt azonban most olvastam először, hogy bő fél évszázaddal később, a déli ipartelepek fejlesztése kapcsán, a helyi tömegközlekedés ilyen irányú fejlesztése kétszer is felvetődött. Sőt, mint Sebők Balázs forrásokra hivatkozva írja, a II. ötéves terv tervezési időszakában a város trolibuszra is bejelentette az igényét. A magam részéről sajnálom, hogy ezek nem valósultak meg. Miként a város közelébe, a Tiszára tervezett duzzasztóművek elvetését is, főleg, ha az idei forró nyárra és a folyó rendkívül alacsony vízszintjére – és az ebből következő „kihasználhatatlanságára” – gondolok.

Sebők Balázsnak ezzel a remek könyvvel valószínűleg nem fog bekerülni a helyi mítoszrombolók közé, mindenesetre fontos, hogy rögzítette: az 1952-ben Szolnokra telepített Közlekedési Műszaki Egyetem nem az 1956-os események miatt szűnt meg. Az infrastrukturális gondokkal küzdő helyi felsőoktatási intézmény bezárásáról lényegében már 1955-ben döntés született, és bár a város akkori vezetői igyekeztek mindent megtenni a határozat módosításáért, az első szolnoki egyetem nem kerülhette el a sorsát. Persze, szebben hangzik a másik verzió, de azért nem árt ismerni a tényeket. Ami azonban nem történhetne meg Sebők Balázs és a hozzá hasonló kutatók, illetve a munkájuk közzétételére vállalkozó levéltár nélkül.