(NYÁRI ISMÉTLÉS. Ez a cikk 2020. április 1-jén jelent meg először.)
A lakótelep fogalmának többféle meghatározása létezik. Számomra azonban teljesen elfogadható az, amelyik azt mondja: lakótelepnek tekinthetőek azok az épületegyüttesek, amelyek egyetlen építési akció során, viszonylag gyorsan jöttek létre, és az adott település vagy településrész szövetétől jól elkülöníthetőek. Talán nem túlzás azt mondani, hogy a fenti meghatározás szerint Szolnokon is többféle korú és méretű lakótelepet különíthetünk el. Azonban tévedés lenne azt gondolni, hogy a lakótelepek építése a szocializmus találmánya. Elég csak a szolnoki cukorgyári és papírgyári lakótelepekre vagy éppen a már eltűnt, Mártírok úti altiszti házakra gondolni. Ezek mind a második világháború előtt jöttek létre.
Az azonban egyértelmű, hogy a lakótelep építés reneszánsza a szocializmus éveire esik, és még azt megelőzően elkezdődött, hogy megnyílt volna az első házgyár, azaz panel elemeket gyártó üzem. Ebből a korszakból az első lakótelepünk a Városmajor út elején, a MÁV kórház mögötti épületegyüttes, de ennek tekinthető a Boldog Sándor István úti sztálinbarokk házsor is, még ha az közel másfél évtizedig készült is. Azt is megállapíthatjuk, hogy a tömeges lakótelep építés a hatvanas években kezdődött Szolnokon, amikor több kisebb telepet hoztak létre. Majd következtek a Mátyás király úti, a Thököly úti, a Móra Ferenc út környéki házak, hogy aztán a hetvenes évek végétől megépüljön a Széchenyi városrész, ami az ország 25. legnagyobb lakótelepe, ahol kis túlzással minden ötödik szolnoki él.
A lakótelepek második generációjához tartoznak azok a zárványlakótelepek, amelyek immár bő fél évszázada szerényen megbújnak a Nagyvárosnak nevezett városrészünk zsákutcáiban, illetve egy összekötő utcában. Ezekről beszélve fontos pár szót ejtenünk a városrészről. Nagyvárosnak nevezhetjük nagyjából a József Attila és a Baross utca, valamint a Marcipán cukrászda és a Tisza közötti sínek (és helyük), a Tisza, valamint a Gábor Áron tér és a Konstantin utca által közrefogott területet. Ez igazából a XIX. század közepétől kezdett benépesülni, és közel egy évszázadon keresztül a hosszú telkes, gazdálkodó porták voltak rá jellemzőek. Azaz a párhuzamos utcák frontjai viszonylag távol – legalábbis a belvároshoz képest – helyezkedtek el egymástól, miként ezt Szolnok 1927-es térképe is jól mutatja. Ezeken a rövid utcafrontú, hosszan elnyúló portákon kertgazdálkodás folyhatott. Ugyanakkor az ötvenes évektől Szolnok még nem a vasúti síneken túl próbált terjeszkedni, hanem az azon belül található, be nem épített területeken.
Minden bizonnyal így jutott valakinek eszébe a hatvanas évek elején, hogy a Széchenyi utca felől bejáratot nyissanak, és a Széchenyi valamint a Meder utca hosszú portáinak a hátsó részét „kisajátítva” egy mini lakótelepet építsenek. Így született meg – szerintem kísérleti jelleggel – 1962-ben, az öt egyforma, földszint plusz kétemeletes pontházakból álló lakótelep és a Tanács utca. Tudom, hogy ezekben a házakban sokan nem látják a szépet, pedig érdemes észrevenni a különleges lépcsőházi ablakokat. Feltételezem, hogy az ennek a lakótelepnek is a jellegzetességévé váló garázssorok csak jóval később épültek meg, hogy néhány irányból szinte falként lekerítsék az egyetlen bejárattal bíró, aprócska telepet.
A kísérlet beválhatott – sőt, szerintem a mai napig kiállta az idők próbáját -, mert pár évvel később három további hasonló, mégis picit más lakótelep jött létre. A legkisebb a Bercsényi út elejéről nyíló Balog Ádám utcai, ami eredetileg három darab négyszintes tömbből állt. Ezeknek meg a lépcsőházaik előtti, a tömböktől kis folyosókkal elkülönülő belépőik a különlegességeik. A külön kertekben álló házakat itt is garázssorok veszik körbe, és idei is csak egyetlen irányból lehet bejutni. Tulajdonképpen a harmadik, a Rákóczi útról nyíló, egykori Kulich Gyula – ma Mindszenty József – utcai mini lakótelep is zsákutcában van, hiszen a Tarló út felé csak gyalog vagy kerékpárral lehet kijutni. A négy zárványlakótelepünk közül ez a legnagyobb, és miként az előzőeknél, itt is megtalálhatóak a „várfalként” kialakított garázssorok, illetve a Balog Ádám utcához hasonlóan itt is kerültek később másfajta tömbházak a telepre. Az 1966-ban átadott mini lakótelepek közül a negyedik a Vörösmarty és a Tompa közötti, Bányai Kornél utcai, ahol négy ház áll, viszont nem zsák, hanem egy kis összekötő út két oldalán.
Ha ránézünk Szolnok térképére vagy légi felvételére, még egy dolgot észrevehetünk e négy utca és zárványlakótelep kapcsán. A Balog Ádám utcán Bercsényinél lévő torkolatától elindulva a Tisza irányába, a Mindszentyvel és a Tanáccsal simán össze lehetett volna őket kötni – talán egy telek, egy garázssor és a Meder utca másfajta kialakítása révén -, majd a Tanács utca mai kijáratától, ha a Kisfaludy utcai lakótelep máshogy épül, akár a Bányai Kornélig vezethetett volna a Nagyváros kertjeinek végét utcafrontivá tevő, hosszú közterület. Nem zárnám ki, hogy a hatvanas években volt erre szándék. Miként azt sem, hogy a ma ezeken a zárványlakótelepeken élők átkoznák is a megoldást, hiszen kivétel nélkül egy-egy zárt közösséget alkotnak. Nincs átmenő forgalom, idegen ritkán téved oda, kis túlzással „lakóparkok” ezek a nagyvárosi mini lakótelepek. Egyben Szolnok különlegességei, építészeti kincsei.