Mégis megszokjuk. Felfoghatatlan, mégis következmények nélkül úszik galambszarban a 97 éves Tisza szálló környéke, veri fel gaz a kerthelyiségét, ahol hónapok óta egy roncs az egyetlen vendég. Szolnok egyik legszebb helyén másfél évtizede pusztulhat az egykor a város által épített, a helyiek által szeretett szálló, étterem és fürdő. A város tizenöt éve tehetetlen, avagy a vezetők kamuzzák a lehetetlent. A szolnokiaknak pedig nem marad más, mint nézni és megszokni. Megszokható?

Az egykori kertmozi – merthogy Szolnokon ilyen is volt – helye, meg a hozzá szervesen kapcsolódó néhai Nemzeti/Vörös csillag filmszínház, pontosabban a volt Nemzeti szálló báltermének 130 éves, magára maradt fala ősszel mutatja a legszebb arcát, amikor a romokat elfoglaló növények elkezdenek színesedni. Hogy mit rejtenek a fák, bokrok vagy meddig tartják még egybe a falakat a növények, ne feszegessük! Miként azt sem, hogy Szolnok közepén mióta is pusztul a város egyik legszebb épülete.

Tuti biznisz, ha Szolnok néhány még meglévő, fák törzse köré hajlított hirdetőoszlopával a tulajdonosnak csak annyi dolga van, hogy beszedje a rájuk kerülő plakátok után a pénzt. Persze, lehet, hogy csak a jövő számára szeretné így megőrizni a szolnoki plakátokat. Meg az is előfordulhat, hogy gazdátlan a város, így ezek a függőleges szemétdombok évek óta egyetlen illetékesnek sem fájnak. Így háborítatlanul díszítik Szolnok utcáit.

Egy átlagos hétköznap délután a helikopteres körforgalomtól (15.45) a Vörösmező utcai lámpáig (16.15) harminc perc alatt jutottam el autóval. Alig egy órával később, ismét a helikopter alatt álltam be a sorba, és nagyjából ugyanennyi idő alatt tettem meg a szűk három kilométert. Persze, minek megyek arra meg pont ebben az időben. Csak szólok, hogy a 442-es lassan becsúszik a Kertvárosba, tehát ezeket a délutáni időtöltéseket tekintsük gyakorlásnak az ígéretek útján.