Egykori novemberek: Van új a Nap alatt?

Egy város múltja nemcsak a jelentős döntésekről, az elkészülő vagy megfeneklő beruházásokról, hanem színes, emberi apróságokról is szól. Mint amilyen 1963 novemberében az utolsó szolnoki kovácsműhely lebontása lehetett, amit az Ady Endre úti tízemeletesek miatt kellett szanálni. Minden bizonnyal azért is, mert már fiáker és magánfuvarozó is egyre kevesebb volt a városban, sőt az utolsó belvárosi istállót is bő egy esztendővel korábban számolták fel a Beloiannisz út elején, a néhai temetkezési vállalat központjában.

Tudják, mik voltak azok a legális kukucsok? Hat évtizeddel ezelőtt a szolnoki tanácstagok egyik legnagyobb problémái. Ami abból fakadt, hogy hivatalosan is engedélyezték a házi italkimérést, aminek eredményeként Szolnokon oly mértékben elszaporodtak a magánházaknál nyitott bögrecsárdák - azaz a legális kukucsok -, hogy azok már nemcsak a szocializmus építését veszélyeztették, de a jó ízlés határait is feszegették. Éppen ezért az egykori tanácstagok - kis túlzással a mai önkormányzati képviselők elődei - a városi tanács beavatkozását kérték a legális kukucsok visszaszorításához. Pedig micsoda szép kifejezés! Lehet, hogy szolnoki kuriózum volt? Én korábban soha se találkoztam a kifejezéssel.

Maradjunk még Szolnok Város Tanácsánál, csak éppen ugorjunk előre egy évtizedet! Egy 1973. novemberi tudósításban ugyanis azt lehet olvasni, hogy a tanácsházán (a Kossuth tér 9. szám alatt) az előző másfél évben komoly fiatalítás zajlott. A 92 betöltött státuszból 43-at (!) harminc év alattiak töltöttek be fél évszázada, amikor is a 30 és 40 közötti korosztály is 23 fővel képviseltette magát a hivatalban. Hogy ma hányan dolgozhatnak a szolnoki városházán, azt épp úgy nem tudom, mint azt, hogy milyen lehet a hivatalnokok korfája. Pedig, ha a sötét Kádár-korban ezt hírként közzé lehetett tenni, talán ma se kellene szégyellni az adatokat.

Persze nem kell mindig a döntéshozók és a városháza ügyei körül forogni. Szerintem ötven évvel ezelőtt, november 11-én így voltak ezzel a szolnokiak is, akik valószínűleg, inkább a vízművek miatt bosszankodtak. Pedig valószínű, hogy az akkori vízművek éppen annyira tehetett a városi hálózat állapotáról, mint a mai, és nem volt más lehetősége, mint azon a napon 17 (!) csőtöréshez kivonulni, és megpróbálni kijavítani. A korabeli megyei napilap híreiből úgy tűnik, nem is sikerült egyetlen nap alatt. Ne is csapjunk a homlokunkra, hogy Szolnokon nincs semmi új a Nap alatt!

Mert van. Hát mikor adtak fel Szolnokon utoljára, egyetlen nap alatt 2680 darab dísztáviratot? Ma már ez a szolgáltatás sem létezik, és gyanítom, húsz-harminc éve se volt már tömeges az előre kiválasztható, rajzolt, kihajtható füzetecskék küldözgetése, amikbe ráadásul ékezetes karakterek nélkül kerültek az üzenetek: "boldog nevnapot kedves erzsebet es jolan". Merthogy 1973 Erzsébet és Jolán napjaihoz kapcsolódóan küldték ezt a rengeteg dísztáviratot a szolnokiak Szolnokról Szolnokra. Ha emlékeim nem csalnak, a motorokon száguldozó táviratos postások aznap kiemelten jól kereshettek az 5, 10 vagy 20 forintos jattokból, amiket egy-egy távirat kézbesítésekor illett csúsztatni.

És még három kis "színes" 1973 novemberéből. A szandaszőlősi Vörös Mező TSZ átadta az egyik borospincéjét a helyi fiataloknak, hogy abban ifjúsági klubot alakítsanak ki. Azaz. ötven éve Szandán még voltak borospincék. A Híd és a Piknik bisztrókban - ha jól emlékszem, előbbi a mai Halászcsárda, utóbbi pedig a Sütő utca sarkán állt egykor - 1973 novemberében már nem lehetett dohányozni. Azaz ötven évvel ezelőtt ez azért lett hír, mert minden egyéb vendéglátóipari egységben szabadon lehetett. A buszon ülő kalauzoknak is, akik akkor még elég sokan lehettek a városban, hiszen az is fontos hírnek számított, hogy lábmelegítőt szereltek fel nekik a járművekre.

A negyven évvel ezelőtti novemberekről is kis színesekben emlékezzünk meg. Az akkor már tíz éve működő Szolnoki Taxiipari Szolgáltató Szövetkezet - azaz a Szövtaxi -, ami a Volán és a már felbukkanó maszekok mellett végzett személyszállítást a városban, komoly beruházásra szánta el magát. Autóparkját lecserélte 25 darab Dácia 1310-es típusú gépkocsira, amik 1983. november 15-én álltak forgalomba. Hogy az akkor már legendásan csapnivaló összeszerelésű román autók meddig bírták, az talán későbbi hírekből majd kiderül. Miként az is, hogy az akkor 1800 lakosú Kertvárosban mennyire lett sikeres az önerős gázvezetéképítés. Mivel Szandán 1986-ban ástuk az árkokat a gázvezetéknek, feltételezem, a Kertvárosban előbb végeztek. Talán azért is, mert ott, a helyi MSZMP (Magyar Szocialista Munkáspárt - akkori állampárt) irodájában kellett jelentkezni, azaz minden bizonnyal egy lelkes pártmunkás szervezhette a beruházást. Van új a Nap alatt?