Kérdezem

Adam 30 30 év után

2024. október 03.

Szolnok rockzenei életében a '90-es évek elején tűnt fel az Adam 30 zenekar, aminek egyetlen, bolti forgalomba is került kazettáját 1994-ben a Pap Béla vezette kis, helyi kiadó jelentette meg. A vinyilen és CD-n 30 év után újra kiadott anyag apropóján beszélgettünk Szolnok zenei mindenesével.

- Hogyan került a látókörödbe három évtizeddel ezelőtt a középiskolásokból álló Adam 30?

- A szolnoki Ifjúsági Irodában dolgoztam, úgyhogy elég jó rálátásom volt a helyi könnyűzenei életre, ami akkor elég gazdag volt. Így kerültek ők is a látóterembe, és leginkább az volt bennük a figyelemre méltó, hogy bár még csak 17-18 évesek, egy tudatosan építkező banda voltak. Aztán persze kiderült, hogy ebben jelentős szerepe volt a zsigerileg művész Bujdosó Jánosnak, aki nemcsak gitározott, de a zenéket és a szövegeket is írta. Elütöttek az akkor divatos metál zenekaroktól. Az eredetileg Bujdosóból, Horváth Viktor dobosból, Pintér Zoltán basszusgitárosból, illetve a később csatlakozó Németh Miklós billentyűsből és Fügedi László gitárosból álló rengeteget koncertezett 1993 és 1995 között, illetve sorra járták az akkori tehetségkutatókat. Nem is volt gond 1994-ben benyomni őket a "Sziget fesztivál" egyik színpadára.

- Miért gondoltad úgy, hogy megkockáztatsz velük egy műsoroskazettát?

- Akkor már túl voltak két egészen jó demókazettán. Az 1991-ben általam alapított Alt Produkt pedig már öt hasonló kiadványon, amiknek a bevételeit mindig visszaforgattuk, hogy újabbakat tudjunk megjelentetni. Akkoriban ez fontos volt, hiszen nemcsak a közönségnek lehetett eladni a kazettákat, de a szervezőknek, a kluboknak, az újságoknak is lehetett küldözgetni. Be is került az Adam 30 Játékelmélet című kazettájáról egy kritika az akkori Metál Hammerbe.

- Három évtizeddel ezelőtt, csak pár évvel a rendszerváltás, a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat monopóliumának a megszűnése után, hogyan lehetett Szolnokon egy ilyen kvázi "lemezt" összehozni?

- Szerencsére Tóth Laci addigra megcsinálta a Denevér Stúdiót, tehát volt hol felvenni a dalokat. Azt szoktam mondani, a rendszerváltás előtt a nyugati és a keleti zenekarok történetében az alapvető különbség, hogy míg ők kitaláltak valamit, besétáltak a számtalan stúdió egyikébe, felvették a dalaikat, majd szétküldték a rádióknak, és esélyük volt, hogy elinduljon a karrierjük, addig nálunk volt egy lemezkiadó, három stúdió, és egyikbe se lehetett csak úgy besétálni. 1994-ben azonban már Szolnokon felvehettük a dalokat, a pesti Polimer szövetkezet pedig legyártott 300 példányt, amit aztán átvettek a szintén akkoriban nyíló maszek lemezboltok, sőt nagykereskedések is.

- Így három évtized távlatából van egy olyan érzésem, mintha a kilencvenes évek elején rendkívül gazdag lett volna a szolnoki könnyűzenei élet. A mai napig tudom sorolni a Lady Machbet, az Exit, a Wu2, és egy csomó formáció nevét. Miért?

- Mert az valóban egy ilyen időszak volt. Nekünk az Ippolit Matvejeviccsel még OSZK vizsgát kellett tennünk, mert csak azzal lehetett fellépni, és óriási dolognak számított, hogy egy tehetségkutatón nyertünk egy dalfelvételi lehetőséget, ahol aztán cenzúrázták a szövegeimet. A kilencvenes évek elejére ez hirtelen eltűnt. A koncerthelyszíneket már csak az érdekelte, hogy bejön-e rád a közönség. Akkoriban csináltam a VOKE-ban a Klub 200-at, ahová legalább tíz külföldi zenekart is el lehetett hívni, de Kovács Feriék JAM egyesületének volt egy klubja az Aranylakat helyén. Lehetett és volt is hol játszani. Akkoriban működött a Páternoszter, a rendkívül aktív Magvető, a Desszert, a Cross Road, az MRG, ami az LGT-nek is volt előzenekara.

- Közülük mivel tűnt ki az Adam 30?

- Mint említettem, részben a korukkal, a zenéhez való viszonyukkal, és hogy menedzselhetők voltak, miközben szellemileg jórészt Bujdosó műve volt az egész. Akkoriban nem mondtunk ilyesmit, de ma kicsit pszichedelikus rocknak neveznénk a zenéjüket, miközben a thrash metálba népzenei elemeket is ötvöztek.

- És nem volt bennük több lemeznyi lendület?

- Őket is elérte az, ami nagyon sok vidéki, kezdő zenekart. Befejezték a sulit, elkezdtek nézelődni és szétszéledtek. Bujdosó János (a mellékelt képen - A szerk.) ismert és elismert zenész lett Pesten, hiszen olyan formációkban játszott, játszik, mint a Pop Ivan, a Specko Jedno, az Egy Kiss Erzsi Zene, a Kistehén vagy az Európa Kiadó.

- Miért gondoltad úgy, hogy harminc évvel később előveszed ezt az anyagot és kiadod?

- A vinyil újra felfedezésével Amerikából elindult egy olyan gyűjtői irányzat, amelyik a régi, elfeledett, de valamiért érdekes zenéket keresi, és megőrül a kispéldányszámú, kézzel számozott lemezekért. Az Adam 30 egyetlen kazettája a tagok fiatal kora ellenére kifejezetten jó minőségű, jól megcsinált, érdekes zenei elemekkel tűzdelt hanganyag, ami már a maga idejében is elütött a trendektől, de még ma is izgalmas. Úgy gondoltam, érdemes követni a nyugati divatot, és van is miért ezt a régi kazettát CD-n és egy olyan különleges vinyilen is megjelentetni, aminek a borítója rengeteg korabeli dokumentumot, dalszöveget, sőt a több dalt tartalmazó CD is rejti. Szeptember végén a Magyar Független Hanglemezkiadók vásárán debütáltunk vele a Magyar Zene Házában, és volt rá érdeklődés.

- A lemezborítón olvasható, hogy ez A magyar ugar elveszett gyöngyszemei sorozat első albuma.

- Igen, hiszen nálunk is vannak olyan eredetileg kis példányszámban megjelent, alig ismert vagy elfelejtett hanganyagok, amelyek akkor nem kaptak kellő figyelmet, pedig megérdemelték volna. Úgy gondolom, ha máshol divatosak az ilyen különlegességek, mentsük meg mi is, amit lehet. December elején jön is a második kiadvány.

- Szolnokon kívül van olyan vidéki magyar város, ahol ennyi régi, helyi könnyűzenei felvétel lát napvilágot lemezeken?

- Nem akarok nagyképű lenni, de én nem tudok róla.

 

A rovat legfrissebb cikkei:

hirdetés Bolhabolt Szolnokon - www.bolhabolt.hu

Album

Ebből lett Szolnok
Három különböző felekezet temploma. A Scheftsik-malom. Fahíd a Tiszán. Gabonát szállító bőgős hajók a parton. Erdélyből leúsztatott fa a folyó mindkét oldalán. Az előző századfordulón oly sokszor megörökített szolnoki nagy Tisza-kanyar egy 1905-ben feladott képeslapon.

Az Album további képei
 
hirdetés Blogszolnok Anno - Anzikszok egy évszázadon át - 2024. október 21. (hétfő) 18:00

AKB

Árva lámpa
El kellene dönteni, hogy akarjuk csillapítani a forgalmat a Tisza park és a színház környékén, avagy az utóbbi évek gyakorlatának megfelelően díszburkolaton bonyolítjuk az átmenő forgalmat a Verseghy gimnázium előtt. Mind a kettő mellett szólnak érvek, de hogy nem a város dísze a szigetelőszalaggal javítgatott vagy éppen a helyéről kifordult jelzőlámpa a gimi előtt évek óta nem használt mozgatóható útzárnál, abban talán egyetértünk.

Az AKB korábbi képei
 

SzoborPark

49 éves Diáklány
Sokáig azt hittem, hogy Ápolónő vagy Nővérke a címe ennek a szobornak. Minden bizonnyal azért, mert felállításakor és még utána évtizedekig egy olyan iskola előtt állt, amelyik leginkább az egészségügyi képzéséről volt ismert és híres. Lehet, hogy a következő nemzedék valamilyen egyházi névvel illeti majd?

A Szoborpark további képei