Vidámság üzenetekkel

- Kész van már a három éve eltervezett mű, megpihenhet az alkotó?

- Az alkotó sosem pihenhet, de tény, hogy jobb helyzetben vagyunk, mint az első két évadkezdésem bármelyikén, hiszen a covid, az energiaválság, a színház felújítása nehezítette az életünket. Túlélnünk kellett. A tavalyi évadban már nem voltak ilyen külső nehézségek, úgyhogy végre felvehettük azt az irányt, amit szerettem volna, és nagyjából úgy működött a színház, ahogy elképzeltem. A negyedik évad ezért is lesz kicsit nehéz, hiszen az a kihívás, hogy túlszárnyaljuk az előzőt. Nyugodtabb az évadkezdés, hiszen például jövő júniusig tudom, melyik napon, mit fogunk játszani.

- A bérletezés idején beszélgetünk. Mik a tapasztalatok?

- Megváltoztak a bérletvásárlási szokások. Sajnos lassan kimegy az a generáció, akinek alap volt, hogy bérlete legyen a Szigligetibe. A covid óta ráadásul mindenki a biztosra törekszik, és nem feltétlenül köteleződik el egy évre előre. És, ahogy már tavaly is látszott, egy négytagú családnál, nehéz bérletben gondolkodni, inkább az utolsó pillanatban dől el, hogy színházjegyet vesznek. Jó döntés volt részünkről a bérletek számát 26-ról 22-re csökkenteni, megszüntetve azokat, amelyek messze voltak a teltháztól. Ugyanakkor ez tavaly sem azt jelentette, hogy egy-egy darabbot ne játszottunk volna legalább huszonhatszor, sőt olykor többször is, csakhogy a bérleten kívüli előadások már plusz bevételt jelentettek a színháznak.

- Kényszer vagy tudatos döntés, hogy a korábbi évadok sikeres előadásai felbukkannak a műsorrendben?

- A vidéki színházak alapvetően repertoárszínházak, azaz minden évadban be kell mutatniuk x darab új darabot. Ugyanakkor nem hiszek abban, hogy emiatt a darabokat csak az adott évadban lehet játszani. Csak a jelmezek és a díszletek költségei is óriásiak, ami akkor hozhatott eddig némi plusz pénzt, ha sikerült eladnunk őket. Ennél sokkal jobb, ha az előadásokat megtartjuk, amire kiváló példa az immár két évaddal ezelőtt bemutatott A fösvény. A tendenciát pedig jól érzékeltetheti, hogy márciusban tizenhárom, áprilisban pedig tizenkettő különféle előadást lehetett nálunk megnézni. Ez ráadásul az árképzésünket is befolyásolja. Azzal, hogy bizonyos darabok tovább mennek, bérleten kívül nézik meg őket, a jegyárakat azon a szinten tudom tartani, ami Szolnokon még elviselhető. Alig van az országban olyan hely, ahol egy elsőkategóriás jegyet ötezer forintért adnának.

- Mennyit játszott tavaly a társulat?

- Nagyjából 240-250 előadásunk volt, ami összesen 16 produkcióból jött össze. Ebben persze benne van a Déryné Program KultUp projekt keretében készült két iskolaszínházi előadásunk is, a Csongor és Tünde valamint a Beszterce ostroma is, amikkel nemcsak a jövő nézőit neveljük, de a fiatal színészeknek is tudok plusz keresetet biztosítani. Kívülről nem látszik, de komoly logisztikai feladat, hogy minden színészünk eleget játszhasson, próbaidőszaktól próbaidőszakig meg tudjon élni.

- Az elmúlt három év másik változása, hogy a szolnoki színház elkezdett kimozdulni a városból.

- És ez a jövőben még többször lesz így. Ha mindenféle magánszínházak, egy-egy kereskedelmi tévében ismertséget szerzett színészre építve járhatják a vidéket, illetve üzleti alapon szerveződő társulatok is sorra kopogtatnak nálunk, hogy adjunk nekik helyet, akkor mi is tájolhatunk. Ehhez persze az kell, hogy a produkcióink eleve mobilak legyenek, és ne kelljen több kamion a szállításukhoz. Ebből a szempontból is példaértékű A fösvény, aminek a díszlete befér egy kisbuszba. Tavaly óta tudatosan így tervezzük az előadásokat. Idén pedig még többet fogunk tájolni, úgyhogy az idei első bemutató, a Jó estét nyár, jó estét szerelem díszletét Zöldi Gergely addig alakítgatta, amíg vállalható, de bárhol felállítható lett.

- Mit szól a társulat a több tájoláshoz?

- Legyünk őszinték, a társulat jelentős része Budapesten él, és amikor Szolnokon vége az előadásnak, este tízkor autókba ülnek és indulnak haza. Az ő szempontjukból majdhogynem mindegy, hogy Soprontól Szegedig hol játszanak.

- Akkor, míg első évadokban a közönségszervezés megújítását nevezte nagy feladatnak, most a darabértékesítés lesz az?

- Már elkezdtük. Vidéki színházigazgatóként természetesen azt nem támogatom, hogy ott, ahol társulattal működik színház, a színházon kívül máshol is legyenek színházi előadások, hiszen ez a helyi teátrum pozícióit rontja. Molnár Lajos Milánnal, az Aba-Novák Agóra vezetőjével meg is egyeztünk, hogy ahogy mi sem kalandozunk a színházon kívül más területekre, a Csillagfényes estéken kívül ő sem enged társulatokat az Agórába. Aki Szolnokon akar játszani, és megfelelő színvonalú, az jöjjön hozzánk. Tavaly is rendszeresen előfordult, hogy befogadtunk előadásokat, sőt magunk is hoztunk, mert ez egyrészt bevétel, másrészt az épületet akkor se kell leállítani, amikor nem játszunk. Szóval nem fogunk olyan városokba menni, ahol színtársulat működik. Viszont rengeteg más olyan város van, ahol kiváló játszóhelyek vannak például művelődési házakban. Elkezdtük kiajánlani magunkat, szervezni a tájelőadásainkat, és majd meglátjuk mi lesz.

- A tavalyi évadot előzetesen úgy jellemezte, a vidámság évada lesz. Mit lehet mondani a most indulóra?

- Erre is azt mondom. Aztán, ha jobban megnézzük az előadásainkat, akkor észrevesszük, hogy például az Eldorádó nem volt egy kifejezetten kacagtató előadás, idén pedig az a furcsa helyzet áll majd elő, hogy a legszomorúbb darabunk a Jó estét nyár, jó estét szerelem című zenés előadás lesz. Szóval ezt a vidámságot idén sem úgy értem, hogy üres, gondolatok nélküli előadásaink lesznek, hanem vidám, de üzenettel teli produkciókat mutatunk be. Hozzátéve, hogy csak olyasmit, amire bérletet és jegyet vált a közönség. Mert természetesen vannak előadásvágyaink, meg van a realitás, hogy a nézőket be kell hozni.

- Hogyan állt össze az idei évad?

- Mivel gazdasági társaság vagyunk, november körül már üzleti tervet kell készítenünk a következő évre, úgyhogy októberben mindig ki kell adnom a jelszót, kezdjük el összerakni az új évadot. A mostani nagyjából januárra összeállt azzal együtt is, hogy egy sokszereplős, régóta bemutatni akart produkciót az utolsó pillanatban ki kellett vennünk, mert kiderült, hogy tőlünk 50 kilométerre, Kecskeméten is műsorra tűzték. A felkért rendezőkkel újra kellett gondolni az évadot úgy, hogy a színészek is tudjanak eleget játszani.

- Rendezőhöz választanak darabot vagy fordítva?

- Alapvetően a rendezőkhöz. Van egy listánk, amelyen a hazai színházak eddigi legsikeresebb előadási szerepelnek, mert azt gondolom, ha valami máshol működik, akkor itt is fog. És most már vannak azok a rendezők, akikkel nagyon jól, nyugodtan, harmóniában tudott dolgozni a társulat, akik ráadásul szívesen is jönnek vissza hozzánk. Béres Attila, az ország egyik legjobb zenés színházi rendezője ezért jön ismét, hogy megrendezze a Sweet Charityt, Dicső Dániel A király beszéde után a Jó estét nyarat, Lendvai Zoltán pedig a Család ellen nincs orvosság című, igazi családi vígjátékot. Sajnos a Vízkereszt, vagy bánom is én esetében váltanunk kellett, és olyan valakit igyekeztünk keresni, aki nemcsak kiváló rendező, de átveszi az elkezdett munkát, és rá is ér. Szerencsére Vladimir Antonnak, a Csíkszeredai Játékszín vezetőjének befértünk a naptárába, úgyhogy ő először dolgozik nálunk. Miként Sebestyén Aba is, aki nemcsak kitűnő színész, de remek rendező is, és régen szerettem volna elhívni, ő a Portugált állítja majd színpadra. A Színműhelyben két bemutatónk lesz, Spiró György Prah című darabját Márkó Eszter rendezi, aki eddig gyerekdarabokat csinált nálunk, a Bűntény a kecskeszigetent pedig egy főiskolás, Pányik Tamás.

- Ez így nem túl biztonsági játék, hiszen kortárs vagy ősbemutató sincs a kínálatban?

- Lehet annak is nevezni, csak tudomásul kell venni, hogy a költségvetésünk 60%-a elmegy személyi kiadásokra, 30%-a az épület fenntartására és 10% jut az előadásokra. Ha ennél többet akarunk, akkor saját bevételt kell termelni, aminek pedig az a feltétele, hogy olyan előadásokat játsszunk, amelyekre nagy valószínűséggel jegyet vált a néző. A Portugált egyébként nevezhetjük kortárs darabnak. A Déryné Program keretében pedig Csákváry Krisztiánék elkezdtek egy olyan darabot írni, Gyulai Eszter dramaturg bevonásával, amiből előbb egy iskolaszínházi produkció lesz, de később akár egy egész estés ősbemutató is kinőhet belőle.

- Zárjuk az immár szokásos beszélgetésünket a szokásos kérdéssel. Mennyit fog játszani az igazgató? Első beszélgetésünkkor azt mondta, keveset, aztán mégis sok mindenbe feltűnt.

- Most is ezt mondom. Idén csak a Vízkeresztben és a Sweet Charyti-ben játszom, két nem túl nagy szerepet. Az Öldöklés istene és a New Yorki komédia megy tovább a Színműhelyben, illetve decemberben a Függönyt fel! is visszajön pár alkalommal, úgyhogy lesz dolgom. És persze az élet is közbeszólhat, mint a korábbi évadokban, amikor velem volt a legegyszerűbb pótolni valakit, ha kellett. De nehéz is úgy színpadra lépni, hogy pár perccel korábban még azon járt az agyam, kit kell felhívni, mit kell elintézni. Nem mondom, hogy nincsenek napok, amikor hiányzik a színpad, meg olyanok is, amikor örülök, hogy nem kell játszanom. Úgy érzem, a negyedik évadra a rendszer összeállt, működik, az egész évadot megterveztük, úgyhogy remélem, nagyobb felfordulás nélkül végig is csinálhatjuk.