Aki belép Honeyba – pontosabban lemegy a valamikori aluljáró, egykori pártház felőli lépcsőjén -, annak először a dizájn szúr szemet. És lehet, hogy nem is akar majd hinni a saját szemének. Ugyanis Szolnok legszebb belső terét alakították ott ki. A mézsárga és a barna különböző árnyalatai, a fém és az üveg retróba hajló keveredése, a kaptárszerű falminták olyan tökéletes összhangban vannak, hogy csak csettinteni lehet. Igen, Szolnokra is betört a modern belsőépítészet. Nem az öncélú, magamutogató dizájn, hanem az, amire azt mondjuk, szép, ami kellemessé tesz egy teret. Komolyan mondom, csak emiatt is érdemes lenézni ebbe a december elején nyílt étterembe.
Mielőtt elindultunk, azt mondtam, ha cigarettaszag lesz, nem vagyok hajlandó beülni. A teret meglátva elbizonytalanodtam, és amikor azt állította az üzletvezető, hogy remek a szagelszívójuk, engedtem a kísértésnek. És jól tettem. A két sorban elhelyezett asztalok egyik fele ugyanis dohányzó, míg a másik felén egyáltalán nem lehet érezni, hogy tőlünk három méterre vadul cigizik valaki. Ebből is látszik, hogy akik ezt a helyet kitalálták, tényleg a vendéget helyezték az első helyre. És a pénzt sem sajnálták az ötleteik megvalósítására.
A személyzet – az az egy pincér, aki tökéletesen ki tudja szolgálni a helyet – kicsit még kezdő, de tiszteletreméltóan törekvő. És nincs egyedül. Üzletvezető (?), tulajdonos (?), teremfőnök (?) figyeli és segíti a munkáját, a térhez tökéletesen illő ruhában! A kabátot előzékenyen elveszi, helyünkre kísér, és a végén még őszintén érdeklődik, sőt mesél is.
De mindez mit sem érne, ha nem lenne rendben a konyha. Mint utóbb megtudtuk, Budapestről csábítottak Szolnokra egy Olaszországban tanult szakácsot, aki nagyon jó választásnak tűnik. Így első próbálkozás alapján nyugodt szívvel odaítélem a mesternek a Szolnok legígéretesebb konyhaművésze címet.
Visszafogott étlappal dolgoznak, nem százas nagyságrendben sorolják a kínálatot, viszont feltételezhetjük, hogy amit ígérnek, meg is tudják valósítani.
A bivalymozzarellás rukkolasaláta pármai sonkával nem bonyolult étel, csak tisztességesen kell elkövetni. Ha a sonkának valóban van némi köze az olasz városhoz, akkor nem lehet elhibázni. Nem is tették. A vargányakrém-leves is jó választásnak tűnt, bár a kelleténél kicsit sósabbra sikeredett. A második fogás viszont mindenért kárpótolt. A vargányaszósszal tálalt bélszín rozmarinos burgonyával élmény, ha csak rá gondolok, összefut a nyál a számban. Ahogy a párom négysajtmártással készített csirkemelle is fölötte volt a várakozásainknak. És ha még ehhez azt is hozzáteszem, hogy nem a modern konyhaművészet nyúlfarknyi adagjaival bűvészkednek, akkor talán hihető, hogy az ár-érték arány is rendben van. Szolnoki viszonylatban talán kicsit sokat fizettünk – a fentiek egy megfelezett tiramisuval, két borral és vízzel megfejelve 9000 forintot tettek ki -, de azt mondom megérte.
A Honey megnyitásával Szolnok ismét nagyot lépett a gasztronómia területén. Van remény!