Más nagyvárosoknak és térségeiknek kiemelt támogatással kell beérniük, Szolnok és környéke ellenben, egyedülálló módon miniszteri biztost kapott. Két héttel a város bukott polgármesterének miniszteri biztosi kinevezése után talán végig lehet gondolni, mit is jelenthet ez a "kiemelt" figyelem.
A tavaszi szél majd széthordja. Szembe, szájba, fülbe. A tavaszi eső majd elmossa. Cipőn, nadrágszáron sárként visszük tova. Bő egy hónapja a kiskunsági homokhátságot megszégyenítő állapotban van a Hild tér, miután elbontották a jégpályát. Félmunka. Jól van az úgy. Lszrm. Nehogy már mindent a vállalkozónak kelljen megcsinálnia. Oldja meg a város a közösből. Ha Szolnokon ezt így lehet, akkor így is kell. Egy üzlet csak addig fontos, amíg pénzt hoz. Reméljük, a következő szezonra is leszerződtek már a jégpálya üzemeltetőjével!
Készülhet még valaha olyan amerikai-magyar koprodukciós film, amiben mondjuk, egy Magyarországról elhurcolt, haláltábort megjárt, majd a háború utáni alföldi pogromok után végleg elmenekülő túlélő unokái minden borzalom ellenére itt keresik és akarják megérteni a gyökereiket?
Ezt a képet Szigeti Henrik udvari fényképész nagyjából a mai megyei rendőrség elől, masinájával a vasútállomás felé fordulva készítette valamikor az 1900-as évek elején, egy szép nyári napon. A lombos fák miatt nem sok minden látszik a környékből, amiről kevés korabeli fotó maradt ránk.
A Házmesterek a vészkorszakban című könyvet azoknak ajánlom, akik még hisznek abban, hogy a történelem ismételheti önmagát, ezért kíváncsiak, miként lesz a kisember gonosszá.
– Béla nincs meg – néztek egymásra sápadtan a tintakék ruhás brigádtagok az épülő Tisza-híd Liget felőli végénél, miután a régi szerkezet egy darabja hatalmas robajjal belezuhant a folyóba. – Az a marha elindult a túlpartra, mert valami szerszámot a Szabadság téren hagyott – igazította meg tintakék nadrágja kantárját Lajos, aki negyedik éve nemcsak együtt dolgozott az új híd építésén Bélával, de vele is lakott a munkásszállón. – Nem érhetett át! Mert azok a balfasz pestiek elcseszték a kötéseket.
Legfeljebb másfél évtizede működhetett a Tisza szálló, amikor egy Szolnokra bevonult fegyverneki fiatalember ezzel a már háborús minőségű képeslappal üzent egy otthoni ismerősének. Ám nem emiatt mutatom meg ezt a lapot.
Az évtizedes júliusi hírekből ezúttal inkább a „hűsítőket” citáljuk, bár a jég, a bambi, a Márka és a Kőbányai mellé egy kulák és a „900 éves Szolnok” termékek is beférnek.
