„Kívánjuk a sajtó szabadságát!” Kívánhatunk olyasmit, amit már nem ismerünk, nem tudunk használni, megbecsülni? Szolnoknak kell ilyesmi? Ha igen, akkor miért nincs? És lesz valaha?
A Nürnbergi per idején játszódó, két létező személy viszonyára koncentráló film nemcsak fontos, de legalább annyira magyar is, mint amerikai. Szentendre Németország, Budapest Nürnberg.
Milyen jó lenne tudni, ki lehetett ez a négy, teniszütőket szorongató fiatal hölgy, akiket egy csokornyakkendős úr társaságában Szolnokon, a mai Tiszaliget alatt örökítettek meg 1933-ban.
Mekkora város lesz, lehet Szolnok 2050-ben, ha igazak az előrejelzések, miszerint Magyarország lakossága addig további 10%-kal csökken. Tartalékok? Vonzóvá tétel? Vagy kisebb lélekszám?
A Tisza szálló úszómedencéjében kezdtem a napot, majd a néhai Sztálin téren sétáltam el a vármegyeházáig. A Dózsa György úti megállóban szálltam villamosra. Tovább álmodtam régi álmokat?
Néha olyan ez az ország, mint egy rossz vicc. Csak nevetni nem tudunk rajta. Jöhetnek itt pártok, rendszerek, nem változik semmi. Hülye mese arról, hogyan üldözzük el a fiatalokat.
Már nincs rá szükség? Amikor kihelyezték ezt a figyelmeztető táblát a Templom úti zebrához, amin keresztül sok iskola megközelíthető, önkormányzati képviselőink versenyszelfiztek, hogy kinek az érdeme. Először rossz helyen volt. Odébb tették. Megcsonkították. Úgy maradt. Most jött valamelyik közszolgáltató alvállalkozója, döntött és eldobta. Azért remélem, a megszokásból vezetők emlékeznek rá, lassítanak annál a zebránál, és felszólítás nélkül is vigyáznak a gyerekinkre!
Nevezhető vígjátéknak egy olyan film, aminek közel két órája alatt talán, ha egyszer felnevetett a közönség. Kínjában. Ha nekem is lehetne még egy kívánságom: Dobó Kata többet ne!
A Baross utca 2-8. közötti épületek eredeti állapotáról maradt ránk felvétel Varga József könyv- és papírkereskedőnek, illetve egy České Budějovice-i osztrák katonának köszönhetően.
