A B. Sipos Gabriellától kapott fotó talán egyszer már szerepelt a blogSzolnokon, de egyszerűen nem hagyható ki ebből a válogatásból. És nemcsak azért, mert ez lehet a legrégebbi a négy kép közül, jó eséllyel az első világháború vége előtt készült, hanem a tartalma miatt sem. A fotós és a kép szereplői a Tisza árterén, a kiöntött és befagyott folyón állnak, nagyjából a mai Tiszavirág gyaloghíd környékén. A nyolc szereplő közül hatnak a lábán korcsolya látható, ami nemcsak azért nem meglepő, mert bő száz esztendővel ezelőtt még komoly telek voltak. Hanem amiatt sem, hogy Szolnokon a 20. század legtöbb telén komoly korcsolyaélet volt. A szereplők mögött, de még a „folyóban” ráadásul egy „modernizált” bőgőshajó, azaz ömlesztett áru szállítására alkalmas hajó látható. A gáton túli földszintes épület az egykori tűzoltó laktanya – ami a Pálfy helyén volt –, mögötte pedig a zsinagóga, attól jobbra a Tiszai hajósok terén ma is álló Barta-palota bukkan ki. Azaz e kép csak 1912 után születhetett. Egy olyan télen, amikor hosszan volt nagyon hideg ahhoz, hogy a Tisza jege elég vastagra hízzon ahhoz, hogy korcsolyázni is lehessen rajta.

A következő fotót Hofgart Máriától kaptam – remélem, jól írtam a nevét –, aki évekkel ezelőtt több papírképet is átadott szkennelésre. Emlékeim szerint ezen a fotón ő látható a padon állva, az édesapja kezét szorongatva, akivel a második világháború előtt a Magyar Nemzeti Bank Magyar utcai épületének szolgálati lakásában éltek. A felvétel pedig a mai Rózsa park területén készült, hátuk mögött a Szolnoki Hitelbank egykori első székházával, amit 1907-ben hagytak hátra a Szapáry utcai palota miatt. Ebben az épületben később lakások és talán orvosi rendelő is működött, mígnem a hetvenes évek elején, a megyei tanács szomszédságában irodaházat építettek a helyére. De a fotózás után még sok telet elropogtattak addig a szolnoki cipők a talpaik alatt.

Ezt a két férfit ábrázoló, meglehetősen homályos képet lassan másfél évtizeddel ezelőtt kaptam Kissné Komlósi Zsuzsától, több családi és egyben szolnoki képpel együtt. Kihagyni azért nem szerettem volna, mert legyen bármilyen homályos is ez az eredetileg még papírra nagyított fotó, a háttere miatt egyértelmű, hogy szolnoki téli képről van szó. Ha jobban megnézik a bal oldalon, zsebre dugott kézzel sétáló férfi mögötti épület sziluettjét, akkor Önök számára is egyértelmű lesz, hogy az ott a Tisza szálló, aminek nemcsak a jellegzetes tornya, de a fürdő előtti árkádja is felismerhető. Sőt, a jobb oldali férfi mellett a sokszor visszasírt remek fürdő kéménye és ablakai is feltűnnek. Azaz a két férfi valahol a mai Zounuk ispános szökőkút környékén, a gimnázium épülete előtt, de a jelenleg Tisza parknak nevezett területen sétál. Ami a fotó készítésekor is park volt. Ha a kép 1945 előtti – a sétálók és a Tisza szálló között kibukkanó lámpaoszlop miatt ezt valószínűsíteném –, akkor a felvétel a Horthy Szabolcs parkban készült. Ám, ha a két háború között felállított közvilágítási oszlop később szolgálta a várost, akkor a fotó már a Felszabadulás parkban készült.

A negyedik képet Bucsú Gyulától kaptam, aki több saját, javarészt a hetvenes években készített fotót adott nekem. Ez a felvétele ugyancsak a mai Tisza parkot ábrázolja, amit a mai negyvenes-ötvenes korosztály nagyon könnyen be tud azonosítani arról a játszótéri sergőről, ami a kép bal szélén, egy kopasz bokor mögött látható. De jobban megnézve a fotó bal felső sarkát, a fák között feltűnik a színház melletti tízemeletes, amit a hatvanas évek végén adtak át. A park túlsó végén pedig a színház régi oldalsó homlokzata ismerhető fel, amelyek alapján akár azt is mondhatnánk, hogy e felvétel csak 1969 és 1989 között készülhetett a Szegedi Kis István utcán állva.

Azt hiszem, nem könnyű év elé nézünk. De legyünk optimisták! Boldogságban, egészségben, emberi találkozásokban gazdag éve legyen mindenkinek, aki ezeket a sorokat olvassa! És, ha csak annyi hó lesz, mint 2019. január 6-án volt Szolnokon – a Tisza parti sétányról akkor örökítettem meg a Belvárosi nagytemplomunkat –, akkor akár még szép telünk is lehet. Itt, ahol nem véletlenül élünk!