Talán nem túlzás azt állítani, hogy a város fejlődésének és Szolnok polgárosodásának egyik fokmérője, hogy száz évvel ezelőtt két komoly iskola-beruházás is elindult itt. Ha mindehhez hozzátesszük, hogy a múlt század tízes éveinek elején köztéri szobrot, színházat és új közúti hidat is kapott a város, sőt a cukorgyár is idetelepült, akkor nyugodtan mondhatjuk, az volt Szolnok aranykorának a vége. És itt kell megemlítenünk Horthy Szabolcs nevét is, aki főispánként sokat tett az említett létesítmények felépüléséért, és ha nincs az első világháború, akkor talán nemcsak az ő élete, de a város virágzása sem törik ketté.
Az új iskolák építését két dolog tette szükségessé az 1910-es években. Egyrészt a dualizmus korának közoktatási reformjai, amelyek az alapiskoláknál (4 osztály) komolyabb intézményeket is megköveteltek. Másrészt a megyeszékhely akkor már lassan négy évtizedes fejlődése, ami nemcsak lakosságszámban, de az itt élők polgárosodásában és kulturális igényeiben is megmutatkozott. Bár a városban ekkor már létezett a mai Újvárosi és a Fiumei (Sipos téri) iskola jogelődje, illetve a ma már csak falaiban álló Konstantin őse, úgynevezett polgári iskola elhelyezésére alkalmas épület nem volt Szolnokon.
Az akkor még Vasúti fasornak nevezett mai Baross utcában, az egykori állatvásár tér mellett illetve a Templom utcában, az Erzsébet-kert helyén jelöltek ki ilyen célra telkeket. Az előbbi helyen a polgári fiúiskolát – ma megyei rendőrkapitányság található benne -, az utóbbin pedig a polgári leányiskolát – ez a Belvárosi – húzták fel 1914-ig. Ma már alig vehető észre a hasonlóság a két épület között, de korabeli képeslapok egyértelműen mutatják, hogy „rokonokról” van szó. Sajnálatos egyezés azonban, hogy mindkét épületet csak az első világháború és a tanácsköztársaság után kezdhették az eredeti célokra használni.
Mire a Belvárosi épületét birtokba vehették az egykori diákok, addigra az intézménynek, pontosabban jogelődjének már közel négy évtizedes története volt. Mint a mai iskola honlapján olvasható, az iskola „őse” az 1880-ban alapított, 2 osztályos, községi népiskola, amit első évtizedeiben a város finanszírozott. A polgári leányiskola első évfolyama 1898-ban indult, és mire az első növendékek végeztek, már állami kezelésben működött az intézmény. Az új, az intézményhez méltó iskola felépítését Horthy Szabolcsnak sikerült kijárnia, így 1913-ban Rerrich Béla készíthette el annak terveit. A kivitelezők Ehrlich és Dömény voltak, akik 1914-re készültek el a szecessziós, eredetileg 10 tantermes épülettel. Amit azonban csak 1919. október 4-én vehettek birtokba a diákok, addig ugyanis hadikórházként működött, illetve a román megszállás idején alaposan feldúlták.
Érdemes az iskola telkéről is néhány szót szólni. Kósa Károly rövid írásából tudható, hogy a XVIII. században épült nagytemplom tornyának tövében a XIX. század első feléig temető működött, ahol 1855-ig a Szomorú Jézus szobor is állt. Ezt követően többször parkosították a területet, 1899-ben éppen a leányiskola igazgatójának ösztönzésére Erzsébet-kertté alakították. A park azonban a múlt század első évtizedében elvadult, így ideális építési területnek mutatkozott az 1899-re elkészült zsinagóga és a nagytemplom között.
Így került ide Szolnok polgári leányiskolája, ami azon kevés épületeink közé tartozik – a két világháborús intermezzót leszámítva -, amelyeket lassan egy évszázada arra használunk, amire eredetileg tervezték. Azzal együtt, hogy méreteivel és a Pál utcai fiúkat idéző küllemével – szerintem – Szolnok egyetlen klasszikus iskola-kinézetű iskolája. Aminek a falai ebben a száz évben sok mindent láthattak, így generációk iskolai élményeit őrzik magukban.
(Nyári ismétlés. Ez az írás először 2013. január 6-án jelent meg.)