(Ez az írás 2013. április 3-án jelent meg először.)
A város történetével foglalkozó könyvekben sorra bukkannak fel Szolnok korábbi polgármesterei – vagy éppen a megye első emberei -, akikről szégyenkezve kell bevallanom, hogy alig hallottam. Pedig a róluk szóló – ma még többnyire hiányos – életrajzok, vagy csak a működésük idején Szolnok fejlődésében történtek alapján is azt mondhatjuk, sokuk jóval többet érdemelne az ismeretlenség homályánál. Ráadásul, ha régebbi várostérképeket veszünk a kezünkbe, és elkezdjük a neveket bogarászni, megdöbbenve tapasztalhatjuk, hogy bizony a hiányolt nevek többsége egykor fellelhető volt a belvárosban.
Félteértés ne essék! Nem a személyi kultusz építését hiányolom. És még azt sem mondom, hogy az elmúlt másfél évszázad valamennyi városvezetője egyértelműen méltó a megemlékezésre. Azt viszont vállalom, hogy ezeknek az embereknek a többsége nagyon sokat tett hozzá a mai Szolnokhoz is, közülük nem egy a város boldogulását saját sikerei elé helyezte. Sőt, vessenek meg érte! Ezeknek az embereknek legalább annyi közük van hozzánk, mint sokaknak, akikre szobrokkal, emléktáblákkal, utcanevekkel emlékezünk.
Szolnok aranykorának – azaz a megyeszékhellyé válástól az első világháborúig terjedő időszak – városvezetői közül egyedül Hubay Ferenc nevét viseli ma is utca (amint ezt a mellékelt térkép mutatja). Mint Cseh Géza sokat idézett Szolnok város utcanevei című alapművéből tudható, 1926-ban keresztelték át a korábbi Tündér, azt megelőzően pedig Piacz nevet viselő, már jócskán lerövidült utcát. A két alkalommal is városvezetővé választott Hubay nevéhez nemcsak polgármestersége, de például a helyi református egyházközség megalapítása is köthető.
Ha időben tovább haladunk, akkor azt látjuk, hogy a Szolnok XIX. századi történetében meghatározó Scheftsik família kétszeres polgármester tagjáról – Scheftsik Istvánról – ma már nincs közterület elnevezve (A mellékelt fotón feleségével látható, a kép a levéltár hinlapjáról való). Pedig 1926 és 1945 között az a mai Kellner Gyula utca viselte a nevét, ahol egyébként az 1829-1900-ig élt valamikori városvezető is lakott. Akire talán nemcsak amiatt kellene emlékezni, mert a megyeszékhellyé válás évében volt polgármesterünk, hanem mert iskolák, a megye- és a városháza építése, sőt az ipartörténetünkben fontos Tisza-parti gőzmalom is hozzá köthető. Nem is értem, hogy a rendszerváltás után, amikor a korábban róla elnevezett utcában lecserélték az F. Bede László táblákat, miért nem az ő neve került a falakra.
Rövid ideig volt Szolnok első embere Gyömörey Félix (1878-1880), akiről halála után jóval nevezték el egykori lakóhelye környékét (Szabadság téri házát a mellékelt színes képeslap mutatja), hogy aztán a bíróság és a Varga között induló közterületből 1950-től a mai napig Somogyi Béla utca legyen. Hasonló módon vicces az Elek Dávid polgármesterről elnevezett utca átkeresztelés is, ami 1990-ben csak félig kapta vissza a nevét. Elek utcánk ugyanis ma is van, csak éppen nem Dávidról, hanem Elek Istvánról elnevezve. Kettőjük között, jó négy évtizedig Dimitrov nevét viselte az 1863-1926-ig Árok utcaként nyilvántartott közterület.
A közelben volt a Kludik Gyula utca is, ami ma már Móricz Zsigmond nevét viseli. Természetesen semmi gond a nagy íróval. Azzal viszont igen, hogy a város eddig leghosszabb ideig regnáló városvezetőjéről, akinek 1890-től 1911-ig tartó működése alatt templomok és iskolák épültek, megszületett a mai belváros, említést sem érdemel a térképeinken. Ahogy követője, Harsányi Gyula sem, holott mégis csak köze lehetett az első nem fa Tisza-hídhoz, a színház felépítéséhez, a polgári fiú- és lányiskolák elkészültéhez, és valahogy végigcsinálta az első világháborút is.
Ha járt már valaki Nyíregyháza polgármesteri hivatalában, akkor talán rábukkant arra a falszakaszra, ahol a szabolcsi megyeszékhely valamennyi korábbi vezetőjének képe látható. Függetlenül, hogy mikor és milyen rendszerben álltak a város élén. Azzal együtt, hogy nem lehet illúziónk afelől, hogy a régi városvezetőket sem ítélték meg másként kortársaik, mint mi a maiakat. Ám idővel a történelmünk részévé válnak.
Nem akarok festményeket a városházán. Egy emléktáblát, amelyet mondjuk a város napján meg lehetne koszorúzni, talán elbírna a közízlés. Ahogy egy közkeletű adatbázist, esetleg egy vállalhatóan szerkesztett könyvet is. Az utcák átkeresztelését pedig inkább nem is hoznám szóba.