(Ez a cikk 2013. április 9-én jelent meg először.)

Mint az sokan tudják, a Szolnokhoz több szállal is kötődő Szapáry Gyula miniszterelnök (1890-92) egészalakos szobrát, Borbereki Kovács Zoltán alkotását, 1939-ben állították fel a megyeháza mögötti parkban. Nagyjából ott, ahol ma a Béres József szobor található, és ahol 1954 és 1956 között egy felszabadulási emlékmű is állt. Már csak azért is, mert a miniszterelnök szobra az egyik első, Szolnok elleni légitámadásban megsérült 1944-ben, és a háború után már nem került vissza a helyére.

A „Beszélgessünk Szolnok múltjáról!” legutóbbi összejövetelén, a most előkerült fotók kapcsán Horávth László, a Damjanich János Múzeum igazgatója elmondta, hogy mivel nagyon rövid ideig állt a Szapáry-szobor, viszonylag kevés fotó maradt fent róla. Hozzátette azt is, hogy egy valamikori városházi dolgozó határozottan állította, hogy a szobor – a Kossuth térről eltűnt Horthy István szoborral együtt – a hatvanas években még az akkori tanácsháza szenespincéjében feküdt. További sorsa azonban ismeretlen. Annyi azonban bizonyosnak tűnik, hogy maga a szobor megmenthető lett volna, hiszen inkább csak a talapzata sérült a bombatámadáskor.

A Szapáry-szobor egyébként azért került ismét az érdeklődés középpontjába, mert a város jó néhány éve tervezi egy „másolat” felállítását. Információik szerint a helyét is kijelölték már – a Galéria sarkánál, a Szapáry út végén -, ám a felállításhoz szükséges forrás még nem áll rendelkezésre. Mindenesetre Simon Ferenc, a Szolnoki Művésztelep 91 éves alkotója jó ideje dolgozik az egykori szobor „másolatán”. Az idézőjel pedig azért indokolt, mert Simon Ferenc nem Borbereki alkotását reprodukálja, hanem egy arra hasonlító új szobrot hoz létre.

Az új szoborról megjelent hír keltette fel Péter Ferenc érdeklődését, akitől már máskor is kapott a blogSzolnok érdekes anyagokat és információkat a város múltjáról. Mint levelében írta, a Simon Ferencről szóló riport olvasása közben ugrott be neki, hogy az eredeti szoborról látott képeket valamelyik családi albumban. És meg is találta őket nagynénje, a most nyolcvanéves Csontos Lajosné albumában. Mint írja, a képen édesanyja másik nővére látható ismerőseivel, és valószínű, hogy a két fotó 1940-ben vagy 1941-ben készülhetett.

A családi albumból előkerült képek értékét az adja, hogy nagyon kevés olyan ábrázolás maradt fenn a szoborról, amelyiken ennyire közelről, illetve a talapzattal együtt lenne látható. A talapzatos képen egyébként jól felismerhető az a dombormű is, amely a másik oldalon lévő párjával együtt túlélte a bombázást, és ma a Damjanich Múzeum első emeleti körfolyosóján látható.

Ha mindenki hasonló alapossággal bogarászná át a nagynénik, nagymamák, ómamák egykori fotóalbumait, a családi képek között biztos, sok várostörténeti értékkel bíró fotó is felbukkanna. Például arról a bizonyos eltűnt Horthy István-szoborról, esetleg a második világháború helyi harcairól, a károkról, netán az új belváros születéséről vagy éppen a lassan negyedszázados rendszerváltásról.

Érdemes lenne kutakodni!