Azon nem érdemes vitatkozni, hogy a Kossuth tér – ami 1894 óta viseli ezt a nevet – Szolnok főtere. Nemcsak azért, mert a negyvenes évek végéig itt működött a városi piac, az ötvenes évek elejéig itt állt a város Szentháromság-szobra, itt volt sokáig a város legfontosabb közkútja, és lassan két évszázada ezen a téren van a városháza. Hanem mert bő évszázada ez a tér számít Szolnok fizikai és közéleti központjának is.

Arról persze lehet beszélgetni, hogy a főtér funkcióját jelenleg mennyire tölti be.

Kár volt lezárni?

A jelenlegi Kossuth tér kritikusainak egyik kedvenc érve a mostani állapotokkal szemben, hogy kár volt lezárni a teret az autóforgalom elől. Szerintük jobb volt addig, amíg a tér átkelő és parkoló funkciót is betöltött. Akik emellett érvelnek, azok általában minden sétálóutca-tervet, minden forgalomcsillapítást és elterelést elvetnek – főleg, ami a kényelmes közlekedésüket akadályozza -, és abból indulnak ki, hogy legjobb, ha autóval mindenhová el lehet jutni.

Pedig közösségi térként funkcionáló téren nincs helye a járműforgalomnak. Márpedig egy XXI. századi főtérnek közösségi térnek kell lennie. A jelenlegi Kossuth tértől ezt a szerepet elvitatni, igazságtalan lenne. Nemcsak a karácsonyi falu, de a számtalan szervezett és spontán városi rendezvény miatt is. Amiket pedig már csak a tér méretei miatt sem lehetne máshová vinni. Lássuk be, ekkora befogadóképességű, kövezett közterületünk nincs több.

A várostervezés legnagyobb hibája volt a hatvanas években, hogy a 4-es számú főút bővítését a Kossuth tér érintésével tervezték meg. Pedig, ha akkor a másik, létező alternatívát sikerül elfogadtatni, akkor valahol a mai Szántó és Szolnok ispán körutak környékén bonyolódott volna a nemzetközi átmenő forgalom. És ma, minden bizonnyal, fel sem merülne, hogy milyen jó lenne a Kossuth téren még mindig személyautóval is átjárni.

Zöldebb volt régen?

Sokszor felbukkanó érv a mai térrel szemben az is, hogy régen – pontos időmeghatározás nélkül – több volt itt a zöld felület és kevesebb a beton. Régi képeslapokat nézegetve és saját emlékeim között kutakodva, még nem sikerült megtalálnom azt az időszakot, amikor zöldebb lett volna a Kossuth tér.

Az előző századfordulón, amikor sokszor piacként ábrázolták a teret, még fát se nagyon lehet itt látni. Ugyancsak alig látni zöld felület a harmincas évek képein, amikor a Steiner-féle ház miatt kisebb teret a 68-as obeliszk és a Szentháromság-szobor harmadolta. Az ötvenes évekből ismert fotókon se találni még nyomát zöld felületeknek. A tér első, jelentősebb parkosítására a hatvanas évek elején került sor, amikor elkészült a Munkásmozgalmi-szobor talapzata, a két korábbi emlékmű eltűnt a térről, és működni kezdtek a szökőkutak. A mainál nagyobb zöld felületnek azonban ekkor és a következő évtizedekben sincs nyoma. Ráadásul az én emlékeimben úgy él a mai könyvtár előtt rész, hogy az amolyan átláthatatlan, zöld dzsumbuj volt a nyolcvanas években.

Mindent összevetve úgy gondolom: a zöld felületek kiterjedése biztos, hogy nem lett kisebb az átépítés után. Persze, lehetne több fa, meg bokor, csak éppen akkor a közösségi funkciókat kellene korlátozni. Vitathatatlan, hogy a szolnoki csata látványos lenne fák között, de mondjuk, a március 15-ei ünnepségből kevesebbet látnánk a növények miatt.

Nincs élet a téren

A karácsonyi falutól és a nagyobb hétvégi rendezvényektől eltekintve, valóban méltatlanul kihalt a város főtere. Amiről nem az elterelt forgalom és a kevés vagy sok növényzet tehet, hanem a téren lévő épületek hasznosítása.

Szolnok főterén vannak olyan üzlethelyiségek, amelyek 2009 óta várnak bérlőre. Nem biztos, hogy csak azért, mert nem lenne, aki fantáziát látna bennük. Talán inkább amiatt, mert a rendszerváltás zűrzavarában megszerzett ingatlanok bérleti díját jobban megérni magasan tartani, mint esetleg engedni és kiadni a helyiségeket.

Kár a magántulajdon szentségére hivatkozni. A magántulajdon ugyanis közösségi kötelezettségekkel is jár. A közösség pedig nyugodtan megkövetelhetné – és megfelelő adópolitikával pedig el is érhetné -, hogy a város frekventált helyein működő üzlethelyiségekben valóban üzletek legyenek. Ha ugyanis vannak ilyenek, akkor megtelik élettel a tér, ha pedig ez megtörténik, akkor előbb-utóbb az üzlethelyiségek iránt is valódi piaci érdeklődés fog mutatkozni. Mindez pedig egy olyan lüktető teret eredményezne, aminek a közösségi és sétáló funkcióit nem lehetne elvitatni.

Álom tér

Az én álmom egy olyan Kossuth tér, ami tele van vendéglátó-helyekkel, azokból is lehetőleg a legjobb minőségűekkel. A cukrászdák, kávézók és éttermek – amelyek természetesen megfelelő méretű teraszokkal rendelkeznek – mellett különleges és érdekes üzletek is működnek. Ezeken kívül pedig érdekes kiállítóhelyek – művésztelepünk van, igazi galériánk nincs – és különleges kis múzeumok jellemzik a teret. És mindezek túlcsordulnak a környező utcákra, amelyek természetesen kiszolgálói és előszobái is a térnek.

Hogy mindez mire lenne jó? Azon kívül, hogy jól érezzük magunkat? Igazi főterünk és korzónk lenne, mint ahogy volt, és ahogy sok helyen ma is van. Szerintem a kitiltott forgalom és az évekkel ezelőtti felújításnak köszönhetően az alapok jó ideje léteznek, csak végre el kellene kezdeni építkezni rájuk.