2025.08.27. (szerda)

Gyerekkorom strandja

Gyerekkorom strandja

Dátum:

Ha nyár és Szolnok, akkor Tiszaligeti strand. Ami szerintem idén ünnepelte megnyitásának fél évszázados jubileumát. A gyógy és a csúszdás medence között van egy platán, amit lassan négy évtizede nézegetek. Valami még megmaradt a gyerekkoromból.

Legalább tíz éve nem használtam a Tiszaligeti strand régi bejáratát, ami fölött még ott az a klasszikus felirat. Igazság szerint nem is tudom, mikor jártam utoljára a gyógymedencén túl, a csúszdás medence környékén. Pedig évtizedekkel ezelőtt a strandnak mindig arra a részére kellett letelepednünk, mert úgy gondoltuk, hogy onnan van minden a legközelebb. Az akkor még szigetes egytizes medence, a nyitott büfé meg a lángosos és a csónakázó tó. Merthogy ebben a háromszögben voltunk képesek reggeltől estig, napokon keresztül létezni a Tiszaligetben. Nem emlékszem, mennyi volt a belépő a nyolcvanas évek elején, de mintha a buszjegy egy-két forint körül lett volna, és a fagyi is e körül mozgott, meg talán a lángos is. Szóval nem múlhatott el nyár a Tiszaliget nélkül, ami emlékeim szerint május elsején nyitott, és augusztus 20-a után talán már be is zárt. Szolnokon így búcsúzott a nyár.

A gyógy és a csúszdás medence között áll egy hatalmas platánfa. Éppen a két medencét összekötő járda mellett. Egy ideje úszás után, amikor a melegben egy kör brűgölésre várok, mindig azt a fát nézegetem, és azok a régi nyarak jutnak róla az eszembe. Amiről azért – őszinte örömömre – bármiféle nagyobb beavatkozás nélkül lehetne filmet forgatni a strandnak a gyógymedencén túli részein.

Érzem, elfogult vagyok, de legyenek mára bármilyen kopottak és szakadtak a kerítés mellett sorakozó nyári öltözők, fájna a szívem, ha elbontanák őket. Nem tudom, hogy a megmaradt öltözőfülke-sorok mikor épültek, bennem úgy élnek, mintha a stranddal egyidősek lennének. Némelyik végén még ott a hosszú tükör, amiben az egész napos strandolás után próbáltuk a hajunkat a szülők által is elfogadhatóvá rángatni. Meg a feliratok is, amelyek például áttételesen arra figyelmeztettek, hogy a fürdő területén akár lophatnak is.

A nyári öltözők mellett áll még az egykori strand büfé – most valamiért a Szicília nevet viseli – utána pedig ott a régi bejárat, ami előtt emlékeim szerint a 15-ös busz is megállt. Lehet, hogy egy idegennek ezek a tetővel és rácskerítéssel összekötött pénztárbódék rondák, szerintem a régi szolnoki nyarak emblematikus építményei. Igaz, arra soha nem emlékszem, hogy egy pénztárnál több működött volna, ellenben az útig kígyózó sorra igen. De a mából nézve ez is szép. Sőt, itt még a bordó-fehér egyen burkolattal is meg tudok békélni. És a legjobb, hogy két kis építmény között még ma is árulnak olykor strandcikkeket, szerintem ugyanazokon a fél évszázados asztalokon, amelyek még a megnyitásra készülhettek. (Ki ne dobják őket, kincset érő darabok!)

Őszintén megmondom, hogy a bejárat és a nagyöltözők között álló Halas lány szobrára gyerekkoromból nem emlékszem. Minden bizonnyal azért, mert ha végre egyszer bejutottam a strandra, legkevésbé a szobrok izgattak. Pedig régi képek tanúsága szerint a hatvanas évek vége óta a Ligetben áll. Igaz, ma kicsit nehéz megtalálni az egyébként ápolt bukszusok mögött, de ha valaki arra jár, ne hagyja ki.

Azt nem mondom, hogy a pingpongozás is kihagyhatatlan élmény lenne, hiszen a három régi asztal körüli fű nem arról árulkodik, mintha sűrűn pattogna itt a labda. Holott emlékeimben ez a hely is úgy él, hogy olykor várni kellett a szabad asztalra. Sőt, komoly küzdelmeket is lehetett olykor itt látni. Az asztalok mellett ott az egykor az egész országra jellemző villanyszekrény egy még ép példánya, ahogy a régi lámpákból és padokból is akad még bőven a strandon. Bizony isten van néhány olyan részlete a fürdőnek, ami pont úgy néz ki, mint harminc-negyven éve.

És persze, van, ami mára eltűnt. Nemcsak a régi büfé – ami ugye az új bejárat környékén volt valahol -, hanem sajnos a csónakázó tó kikötője, bérlős bódéja is. Remek stég épült a helyére, de azért fáj érte a szívem. Még akkor is, ha a mából nézve igazán nem értem, miért is volt jó a nyári melegben egy órát azon a kis tavon ringatózni. Pontosabban küzdeni egy ormótlan nagy hajóval és két bazi nehéz evezővel. Amikért mindenesetre közelharcot vívtunk, hogy ki húzza.

Örülök, hogy a napokban fényképezőt is vittem az egyik kedvenc szolnoki helyemre, a Tiszaligeti strandra. Mert még megörökíthettem valamit a gyerekkoromból. Tudom, hogy minden elöregszik, cserére szorul. De azért olyan jó lenne legalább egy két részletet megőrizni a régi Tiszaligetből. Ha már az előtte álló repülő és a mögötte lévő hadi parkból tényleg semmi sem maradt.

Előző cikk
Következő cikk

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide a nevét

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Kártyás évek

Szolnok különleges lenyomatai a városban, a városról megjelent kártyanaptárak. A hetvenes-nyolcvanas években készülhetett a legtöbb. Vállalatok, téeszek, politikai szervezetek, sőt olykor a város is adott ki ilyen kis képeket. Szubjektív válogatás következik a saját gyűjteményemből.

Ez a hajó elment (6): Megváltozott világ

Nem azért lett bulizóktól kevésbé hangos Szolnok belvárosa, mert a négy és fél évvel ezelőtti közmeghallgatás előtti felvetésem megértő füleket talált, hanem mert kiürül, elöregedik a város, ráadásul megváltoztak a szórakozási szokások is. Lehet, hogy most kellene felkészülni a jövőre?

TVSZ (13.): Vízállásjelentés Szolnokon

Szeptember közepe óta ledes vízállásjelző oszlop áll a Béres József sétányon. A belvárosi Tisza-híd és a Tisza szálló között lévő kijelzőkön az aktuális vízállásról és vízhozamról tájékozódhatunk. De mit is mutatnak a kijelzők? Válaszok a Tanultam Valamit Szolnokról (TVSZ) 13. részében.

Építkezés veteránokkal

Van az a korosztály, amelyik még emlékszik a régi viccre: Melyik a leggyorsabb teherautó? Az IFA, mert mindig az megy a sor elején. Egy másik vicc is eszembe jutott a szolnoki útépítéseket figyelve, amelyek olykor egy veterán teherautó találkozónak is beillettek. Gyönyörűek, csak büdösek.