Ha valamivel bizonyítanom kellene, hogy szűk száz esztendővel ezelőtt még sokkal keményebbek voltak a telek, akkor Szolnok két világháború között készült térképét hívnám segítségül, amin ott szerepel a Korcsolya tér elnevezés. Mivel Cseh Géza sokat idézett Szolnoki utcanevek című, lassan negyedszázaddal ezelőtt megjelent munkájából azt is tudhatjuk, hogy ilyen nevű közterület soha nem létezett a városban, illetve semmi nyoma nincs annak, hogy az egykori vár területén nagyobb számban, esetleg tömbben éltek volna korcsolyakészítők vagy kereskedők – netán ilyen nevű családok -, nyugodtan kijelenthetjük: a több napon vagy héten keresztül mínuszokkal tomboló teleknek volt köszönhető ez a közkeletű elnevezés.

Illetve a Pityónak, vagyis a Zagyva eredeti ágának.

Merthogy ezt a bizonyos Korcsolya teret a mai MÁV Kórházzal szemben, a Verseghy út és a Tisza között találhatnánk. Azt mondhatjuk, hogy nagyjából a jelenlegi Szent István tér alsó része, az ottani patika épülete melletti használtautó-telep, illetve a mögötte lévő – talán – TITÁSZ sportpálya helyén lehetett. Ez pedig nagyjából egybeesik a Zagyva eredeti nyomvonalával, ami sokáig ezen a részen ömlött a Tiszába, ezáltal alkotva a szolnoki vár vízzel teli, keleti árkát. A jelenlegi Zagyva-meder mesterségesen lett kialakítva, kvázi a vár nyugati árkaként, azonban idővel az lett a főág, a másik pedig lassan elmocsarasodott, feltöltődött és megszűnt. Mára csak a kórház udvarán lévő kis tó emlékeztet rá.

No meg az a lapos terület, ahol a néhai Korcsolya tér volt, ami talán ma is a Vár, de lehet, hogy egész Szolnok legalacsonyabban fekvő, városi területe. Ahol ennek köszönhetően könnyen megállt a víz, főleg abban az időben, amikor a csapadékvíz elvezetéséről még nem gondoskodtak a csatornák. Így az őszi esők maradéka minden bizonnyal megélte az első decemberi fagyokat. És mint tudjuk, a sekélyebb vizek könnyebben fagynak be, mint a tavak, pláne a folyók, a kialakult jég pedig gyorsabban hízik, és válik biztonságossá. Mindez pedig visszafelé, az olvadás időszakára is igaz, így a hatalmas pocsolya jóval tovább lehetett alkalmas csúszkálásra, mint akár a Tisza, akár a múlt század elején már „tóvá” változott Holt-Tisza.

Persze, egy nagyobb, befagyott pocsolya még nem indokolná, hogy egy terület olyan nem hivatalos nevet kapjon, ami még a térképekre is felkerült. Ehhez kellett a honi korcsolyasport felvirágzása, amit nem sokkal a Kiegyezés után, a mentőszolgálatot is életre hívó Kresz Géza indított el. Az első versenyt 1871-ben rendezték a fővárosban, 1895-ben pedig Földvári Tibor személyében már Európa-bajnokunk is volt. Az igazi sikerek a XX. század első évtizedeiben kezdtek jönni, majd a világháborút követően kapott új lendületet a sport, főleg a fővárosi Műjégpálya 1926-os átadásával.

Sok kétségünk nem férhet ahhoz, hogy miként az evezés és a tenisz is gyökeret vert a polgárosuló Szolnokon az előző századforduló környékén, a korcsolya is utat talált magának. Főleg, hogy telente természetes pályák alakulhattak ki a városban. Amelyek közül a legjelentősebb, a belvároshoz is viszonylag közel lévő, a Vártemplom mögött lévő Korcsolya téri lehetett. Amire ma már csak egy régi térkép emlékeztet.

(A régi fotók nem Szolnokon készültek)