A tiszai átkelő közelében lévő park keleti vége Szolnok egyik legrégebben „lakott” területe lehet, ami szerintem azóta a város része, hogy az első hidat a környéken megépítették. Hogy házak álltak-e itt, avagy évszázadokon keresztül csak a hídra igyekvők vagy az onnan érkezők megállóhelye, egyben vásárhely volt, nem tudom. Ha álltak is házak abban a pár száz évben, amikor a vártól várárok választotta el a városnak egy részét, azok szerintem a XIX. század elejére biztosan eltűntek, hogy a vízen és a szárazföldön érkező áruk – só, fa, gabona – átrakásának, raktározásának, kereskedésének és némi feldolgozásának adjanak helyet. Nem lehet véltetlen, hogy a területet már 1863-ban is Búzapiacként jegyezték, ami aztán különböző írásmóddal a tervszerű parkosításig is fennmaradt.
Persze a Búzapiac jóval nagyobb volt a mai Verseghy parknál, amit lényegében a Tisza-parton futó Béres József sétány és a Damjanich uszoda egykori kerítése mentén kialakított gyalogút fog közre. Sőt, talán akkor se tévedünk nagyot, ha azt mondjuk, nem is teljesen fedi a két terület egymás. Van ugyanis olyan régi térkép, amin a Búzapiac lényegében a mai Rózsakert és a Verseghy park nyugati vége. Másik, későbbi rajz alapján a Dami telkét is a Búzapiac részének tekinthetjük, de magát a Verseghy parkot nem, ugyanakkor olyan ábrázolás is ismert, ami az egész területet ezzel a névvel illeti.
Azt mindenesetre érdemes megjegyezni, hogy ez a park ma nem létezne – sőt a Tisza-part talán egyetlen, ma ismert épülete sem -, ha a XIX. század közepén a város megengedi, hogy erre vezessék Debrecen irányába tovább az 1847-ben megérkezett vasutat. Amennyiben nem az akkori várost távolról, nagyívben elkerülő nyomvonalat jelölik ki, akkor lehet, hogy itt ma nem park lenne, hanem valami lepukkant sínrengeteg, és valószínű, Szolnok szerkezete is egészen más lenne. Szerencsére győzött a józan ész, ami persze nem azt jelentette, hogy a ma a város legnagyobb parkjaként ismert területet gyorsan rendezték volna.
A Megyeháza mögötti terület – aminek egy részét a XIX. század végén még Damjanich térnek is nevezték – rendezésének ötlete csak az első világháború után vetődött fel. Bár a magam részéről nincs kétségem afelől, hogy ha nem jön közbe a világégés, akkor előbb kezdenek bele, hiszen a Református templomtól, a gimnáziumon és a színházon át nagyon szépen fejlődött – városiasodott – a rakparti rész. Parkká alakításához azonban kellett az első világháború és az azt követő békeszerződés, ami miatt a 20-as években kezd megfogalmazódni az igény az elveszet üdülőhelyek pótlására. Ehhez jött jól az úgynevezett Speyer kölcsön, amiből Szolnok nemcsak a Városháza mögötti bérházat, de a Tisza szállót és a Rerrich Béla tervezte parkot is finanszírozta. Amit 1926-ban adtak át a nagyközönségnek.
Sajnos nem tudni, hogy az átadás pillanatában mi lett a parkosított terület neve, amit akkor a Ferencz József rakpart, a Damjanich utca, a Park utca és a Tisza szálló kertje határolt. Az azonban biztos, hogy az igényesen kialakított angolparkban azonnal helyet kapott a három nagy, évszámmal jelölt amfóra, sőt a békás szökőkút is – mint korábban írtam, még másik békákkal – illetve egy zenepavilon.
A park első hivatalos nevét az építés idején is regnáló polgármesterről, Tóth Tamásról kapta. Aki egyébként 1893-ban Szolnokon született, és 47 éves korában itt is halt meg, 32 évesen lett a város polgármesteren úgy, hogy már előtte hét évet a Városházán dolgozott. Sajnos viszonylag keveset tudunk róla, holott működése idején tették rendbe a színházat, indult a leánygimnázium, épült számtalan ma is jegyzett szolnoki ház, hogy a már említett Tisza szállóról és a Verseghy parkról ne is beszéljünk. Minden bizonnyal azért e nagy hallgatás, mert 1936-ban egy sikkasztási ügy miatt kellett távoznia a város éléről. Ám maga a park 1942-ig viselte a nevét, így a mai névadó szobra – Borbereki Kovács Zoltán alkotása – még Tóth Tamás idejében, a Tóth Tamás parkban lett leleplezve.
Hogy 1942-re kínos lett-e a városban a két évvel korábban elhunyt polgármester, avagy csak valami nagyon impozáns helyet akartak elnevezni a repülőgép
szerencsétlen-
ségben elhunyt Horthy Istvánról, nem tudom. Tény, hogy miközben szobra a Kossuth téren, nagyjából a mai Horgász szobor környékén állt, nevét ez a park viselte. Amiből ugye az is következik, hogy 1945-ben azonnal átnevezték – miközben a nagy közterület átkeresztelésekre csak 1950-ben került sor -, és mindjárt Karl Marx nevét kapta. Ami 45 évig változatlan is maradt, miközben határai a Dami telkének bővítése miatt többször is változhatott.
Verseghy Ferencről 1990-ben nevezték el a parkot, amit a legutóbbi nagy árvíz után tettek rendbe, sok mindent megőrizve az eredeti tervekből. A békás szökőkutat valamikor a hetvenes években újították fel, szerintem az amfórák közül se mind az eredeti helyén áll, viszont kétségtelen, hogy a város egyik legszebb közterülete. Aminek szélét a gesztenyefák alatti padok, másik szélét kerékpárút és járda jelöli ki, miközben a Damjanich utca felőli végének meghatározása épp annyira bizonytalan, mint amennyire szilárd nyugati oldala, amit a Tisza szálló kerítése mutat.
