(Nyári ismétlés: Ez a cikk 2017. április 11-én jelent meg először.)
Egyik este a 11-es busz keresztezte az utunkat, aminek tetején ott világított sárgán a végállomás neve: Stella d’Oro. Bár a menetrendben és az utolsó megálló tábláján már nem ez az elnevezés olvasható, azért nemcsak a buszok memóriájában szerepel így e viszonylat végállomása.
Átböngészve a jelenleg KMKK – Középkelet-magyarországi Közlekedési Központ Zrt. – névre hallgató, szolnoki tömegközlekedést bonyolító vállalat menetrendjét, találtam még néhány olyan megállónevet, ami talán némi magyarázatra szorul. Merthogy régi cégek elnevezését, azaz a múltunkat őrzik. Ha nincs is AKÖV, 7-es Volán vagy éppen Jászkun Volán megálló – amelyek a jelenlegi szolgáltató elődjei előtt „tiszteleghetnének” -, azért a Nagysándor József úton, a közlekedési vállalat irodaházánál lévő buszmegálló a Volán központ nevet viseli. Pedig hol vannak már a Volánok, amiknek a nevét egyébként a hatvanas évek elején (!) 22 pályázat közül választotta ki az akkor létrehozott tröszt.
De térjünk vissza a Stella d’Oro megállóra, ami már a Szolnok táblán túl, lényegében a Mester utca végén – a Besenyszög felé vezető út mellett – található! Ahol a szolnoki könnyűipar utolsó zászlóshajójának, az olasz érdekeltségű Stella d’Oro-nak a gyára áll, igaz, ma már üresen (kiadó/eladó). Ahol annak idején több műszakban, ipari körülmények között készültek – részben a külföldi piacra – öltönyök, kosztümök és más ruhadarabok. Munkát és megélhetést biztosítva elsősorban azoknak az asszonyoknak, akiknek a párja a városban található más ipari üzemekben vagy éppen a hadseregben dolgozott. És nem utolsó sorban a megélhetés reményét ígérve azoknak a diákoknak, akik a könnyűipar ezen ágát kiszolgáló Ruhaipariban tanultak.
A szolnoki buszvonalak egyébként nagyon szépen leképezik a város fejlődését. Nem véletlen, hogy az 1-es és 2-es buszok a város első, valóban sok embert befogadó lakótelepét – Vosztok, ma Tallinn – és a korábbi, valamint az ötvenes években fejlődésnek indult ipartelepeit kötik össze. Miként az sem, hogy a lényegében utoljára kialakított, önálló viszonylat az utolsónak átadott lakótelepről, a Széchenyiről vezet a városközponton át a vasútállomáshoz. Így talán azon sincs mit csodálkozni, hogy megállók őrzik azoknak a cégeknek a neveit, ahová annak idején a munkásokat kellett szállítani az otthonoktól.
A Vegyiművek ma már csak egy ragadványnév, hivatalosan ilyen nevű vállalat nincs a városban. Viszont mindenki számára egyértelmű, hogy a Vegyihez menő busz, az egykori TVM gyárhoz vagy lakótelepéhez indul. Miként a Cukorgyárnak sincs ma már értelme, hiszen szinte semmi sem maradt a jó száz évvel ezelőtt épült gyárból. És ugyanez igaz a Kőolajkutatóra, ami a 3-as busz egyik Kőrösi úti megállójában emlékeztet a szolnoki olajipar hőskorára. De ezek talán még a rendszerváltás után felnövők számára is dekódolható elnevezések. Van viszont néhány olyan, amire éppúgy rácsodálkozhatnak, mint annak idején én az MTH-ra, ami ugye a mai ÉPFA, korábban 633-as iskola – és az előtte lévő buszmegálló -, nálam öregebb szolnokiaiban rögzült elnevezése volt, mint a Munkaerő Tartalékok Hivatalának rövidítése.
Béke TSZ? A 9-es busz végállomásának neve az egykori zagyvarékasi termelőszövetkezetre utal, amelyik a nyolcvanas évek elejére, szép lassan bekebelezte a Szolnoktól nyugatra lévő, nem túl sikeres városi szövetkezeteket. Amik ugye az ötvenes, majd a hatvanas években erőszakos vagy csak ajánlott kollektivizálás révén jöttek létre, és a hetvenes évektől vagy két évtizeden át a világ mezőgazdaságának élvonalát jelentették. Hogy miért éppen Béke, erre már csak az alapítók emlékezhetnek, mert választhatták volna a Lenint, a Barátságot vagy éppen a Szabadságot is. Maga a buszmegálló azonban egy igazi időutazás, bármikor leforgathatnánk ott egy XX. századi téeszes filmet.
ERDÉRT? A Kőrösi út végén, a Ganz Szolnok és a Kőolajkutató megállók után, többek között a 3-as busz végállomása, fordulója viseli ezt a nevet. Ami eredetileg ez Erdőgazdasági és Faipari Értékesítő és Készletező Vállalat rövidítése volt, és nevéből adódóan elsősorban a faanyagok nagykereskedőjeként ténykedett a szocializmusban. Igaz, olyan érdekes melléktevékenységek is kapcsolódnak a cég nevéhez, mint az ETÜD, ami a fantáziadús Erdei Termék Üdítő rövidítése volt. Elvileg a szocialista nagyvállalat jogutódja még ma is létezik, sőt Szolnokon is van telephelye, bár az azonos nevű buszmegálló környékén nem találtam.
BVM? Ugyancsak egy szocialista nagyvállalat nevének a rövidítése, aminek az ország több pontján – elsősorban a rohamosan épülő iparvárosokban – volt telephelye. Így Szolnokon is, amit ma az 1A busz vonalán találunk. A Beton- és Vasbetonipari Művek szolnoki gyárát 1970-ben adták át, elsősorban a városi lakótelepek építéséhez kapcsolódó igények kielégítésére, de különleges betonelemeit és kész garázsait később is szívesen vásárolták. A gyár egyébként ma is létezik, közepén pedig ott áll a víztorony, amiről még nem kopott le az egykori név és logó. Amíg az látszik, addig talán a régi buszmegállónevek is a helyükön maradnak.
