2025.08.27. (szerda)

Rácsodálkozás a 84 évvel ezelőtti Szolnokra

Rácsodálkozás a 84 évvel ezelőtti Szolnokra

Dátum:

Szolnok XX. századi történetének egyik sokat emlegetett "forrása" a Scheftsik György által szerkesztett és Kalotai László által kiadott Jász-Nagykun-Szolnok megye múltja és jelene című vaskos kötet. Leginkább azért, mert néhány fotóval és jóval több szóval képet ad a város 1934 körüli állapotáról is.

(NYÁRI ISMÉTLÉS: Ez az írás 2018. január 25-én jelent meg először.)

Biztos, sokan ismerik vitéz szolnoki Scheftsik György dr. vármegyei levéltáros által szerkesztett, közel 800 oldalas (!) megyei monográfiát. Bár a világhálón is elérhető a digitalizált változata, számomra mégis az jelentette az igazi örömöt, amikor néhány hónappal ezelőtt kölcsön kaptam egy kissé kopott, de lényegében hiánytalan példányát. Aminek először természetesen a 30 oldalas, fekete-fehér fotókból álló mellékletéhez lapoztam, ahol azonnal választ kaptam egy kérdésemre. Évek óta próbáltam ugyanis kideríteni, hogy mi lehet az a ma már tető nélküli, emeletes, ipari épület, ami a Kolozsvári úti felüljáró lábánál, a Véső úton áll. Azt sejtettem, hogy valamilyen élelmiszeripari egység, ám azt gondoltam, a szocializmus éveiben emelték. E, mából nézve is rendkívül izgalmas könyvből azonban kiderült: az ott a Bohn-gőzmalom, ami tehát már 1934-ben is állt. Az más kérdés, hogy a kötet közel 300 oldalas mellékleteként megjelent névmutatóban felbukkanó Bohn M. és Társa Gőztéglagyárnak, amit Bohn Mihály vezetett, van-e köze az épülethez.

Szolnokiként 2018-ban, az 1934-ben megjelent Jász-Nagykun-Szolnok megye múltja és jelene című könyvben a legizgalmasabbnak a Megyei városok című fejezetet nyitó, Szolnokról szóló, szűk 15 oldalt tartom. Csak részben azért, mert olyan helynevek olvashatók benne – pl. Mélyér, Nagyfenék, Paladics, Eresztőhalom, Papszék -, amelyeket ma már nemhogy nem használunk a mindennapokban, de alig van néhány olyan ember, aki pontosan meg tudná határozni a helyüket. Ennél sokkal érdekesebbek az olyan megjegyzések, miszerint Szolnok, az írás idején 1846 kataszteri hold – 1 kh 0,5755 hektár, azaz 5755 négyzetméter – terjedelmű belvárosában 4 híd volt található, továbbá öt tér, 252 utca és 6480 épület. Lakosainak száma pedig 38.746 fő, aminek több mint tizede a város külterületén élt. Ráadásul a nők száma majdnem másfélezerrel volt akkoriban magasabb, mint a férfiaké. (Később az is olvasható a dolgozatban, hogy 1860-ban 10.460, 1874-ben pedig 16.603 lakója volt a városnak.)

Meglepő, hogy a város arculatának leírásában – amiben a szerző szépen végigvezet gondolatban a vasútállomástól a Művésztelepig – a Nemzeti Szálló és a városháza építésének datálása hibás, pedig akkoriban még élhettek olyanok, akik látták azok felhúzását. Ám ennél izgalmasabb, hogy az egykori Magyar Király Szálló – ma múzeum – éppen egy banknak adott otthont, a büszkén említett Tisza szálló és a Református templom között pedig melegvízű szökőkút és játszótér működött. Ezekről sehol máshol nem olvastam még, és egyetlen képeslapon vagy fotón se látni ilyeneket, pedig a könyv komolysága miatt ne kételkedhetünk a létükben. Lehet, hogy a szerző a „békás” szökőkutakra utal, avagy a Verseghy gimivel szemben a háború előtt működött egy másik szökőkút? És milyen lehetett a játszótér? Ami ezek szerint Szolnok első ilyen jellegű, köztéri építménye volt.

És a rácsodálkozások itt még nem érnek véget. Végre tudom, hogy a megyeháza mellett álló, a város legnagyobb, budapesti méretekkel bíró bérháza Szende-bérpalota néven volt akkor ismert. Miként azt is, hogy az egyébként a belterületeken csatornázott és burkolt utakkal rendelkező város a vízigényét artézi kutakból elégítette ki, áramszükségletét pedig a salgótarjáni „centrálből” – jelentsen ez bármi is. És, ha már érdekességek. Varga Sándor Frigyes tanár, a Szolnokról szóló fejezet szerzője megemlíti, hogy a város csak a Tisza jobb partján terül el, a híd túloldalán, a Móricz-ligetben csupán az evezősöknek van háza. Viszont, „napjainkban indult a Tisza túlpartján a nyaralótelep kiépítése”. Hogy ebből mi lett? Gyanítom, a háború akadályozta meg a terv kibontakozását. Azt azonban érdemes rögzíteni, hogy ezek szerint a hobbik kialakításának ötlete is a szocializmus előtti időkből való.

Nehéz abbahagyni a mából nézve is fontos és érdekes tények szemezgetését. Pár évvel a zsidótörvények előtt a kötet összeállítói nemcsak a zsinagógánkról írnak büszkeséggel, de azt is megemlítik, hogy a város első zsidó lakosa Hay Ignác tímármester volt, aki 1841-ben költözött ide Abonyból. Az első rabbi, Weiser Mór személyében pedig 1846-ban nyert „lakásjogot”.

És tényleg egy utolsó sztori, amit csak azért nem tudok kihagyni, mert erről is sokszor hallottam már, de most először látom leírva. Azt a bizonyos Speyer-kölcsönt, amiből a Tisza szálló, a Verseghy-park, a Táncsics utcai városi bérház és számtalan kisebb beruházás valósult meg, a gazdasági válság idején, a dollár bedőlése után a város 25%-os áron vásárolta vissza. Mint a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegye múltja és jelene című könyv Szolnokról szóló fejezetében olvasható, a várost majdnem teljesen tehermentesítő akciót azt tette lehetővé, hogy az elektromos árammal való ellátást előnyös feltételek mellett bérbe adták, azaz valaki előre fizetett a szolgáltatási koncesszióért.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide a nevét

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Utcasoroló (47.): Gábor Áron tér

Ne bántsunk meg senkit azzal, hogy nem ez a város legszebb tere. Már csak azért sem, mert talán az egyik legtöbb funkción átesett közterületünk, ráadásul napjainkban jelentős szerepet játszik a belváros kiszolgálásában. Igaz, névadójához nem sok köze van.

Utcasoroló (104.): Nehezen visszakapott név

Majdnem negyedszázaddal a rendszerváltás után kapta vissza - nem az eredeti - nevét a szolnoki Kapisztrán János utca, holott erre már 1957-ben is volt törekvés. Az egykori állampárti kongresszusok helyszínének nevet adó Rózsa Ferenc elnevezés még ma is sok helyen olvasható.

Utcasoroló (44.): Somogyi Béla u.

(VAKÁCIÓ) A város egyik régi utcája, ami hatvanöt éve viseli a legalább negyedik nevét. Oly sok belvárosi utcához hasonlóan a Somogyi Béla út legjelentősebb házai sem az adott utcában, hanem a sarkánál lévő, szomszédos közterületen állnak. Ráadásul itt is alaposan elcsúszott a számozás.

Szolnoki séta ’74

(NYÁR) Az átlagfizetés ezer forint körül lehetett, egy Zsiguliért 80 ezret, egy szandai építési telekért 30-40 ezer forintot kértek, de a fagyi csak ötven fillér volt. Igaz, amikor ezek a képek készültek, fagyit még biztosan nem lehetett kapni Szolnokon. Danka István fotói segítségével utazunk az időben.