2025.08.27. (szerda)

Szolnok legismertebb sarka

Szolnok legismertebb sarka

Dátum:

A Centrum-sarok. Az Árkád. A néhai Nerfeld-palota. Valamikor a Gorove és a Szapáry, aztán a Kossuth és a Ságvári, ma a Kossuth és a Szapáry utcák sarka. Hosszú évtizedekig Szolnok egyik legfontosabb kiskereskedelmi pontja, számtalan fotó és képeslap témája. A mai belváros elszürkült helye.

(NYÁRI ISMÉTLÉS: Ez az írás 2018. március 7-én jelent meg először.)

Ha elfogadjuk, hogy a középkori Szolnok nyugati „városfala” valahol a mai Táncsics utca környékén húzódhatott, akkor talán azt is tényként kezelhetjük, hogy a jelenlegi Árkád-sarok helyén minimum a Rákóczi-szabadságharc végéig puszta, külterület, maximum valamiféle kert lehetett. A Xavéri Szent Ferenc kápolna elhelyezkedéséből pedig arra is következtethetünk, hogy a tiszai átkelőtől a Jászberény és a Mátra irányába induló út sem az Árkád előtt, hanem inkább a mai Ady Endre út környékén vezetett. Mivel azonban a XVIII. század első felében, a korábban többször elpusztított város, gyarapodásnak indult – lásd a Belvárosi Nagytemplom építését, a lakosság növekedését -, joggal feltételezhetjük, hogy a mai Kossuth és Szapáry utcák sarkán annak a századnak a második felében már valamiféle lakóház állt. Egyébként ezt támasztja alá az 1785-ös katonai felmérés térképe is.

Valószínűsíthetjük, hogy a mai Szapáry, korábban Molnár utca a XIX. század első felére kialakult. Legalábbis erre utal, hogy a 17-es számú telken, 1840-ben már komoly polgári ház épült. Magának a híres saroknak a megszületéséhez pedig talán Szolnok második vasútállomásának a megépítése vezethetett, hiszen a fő- és piactérről, a városi kúttól és a Zagyva- meg a Tisza-hidaktól ezen a ponton keresztül lehetett szinte nyílegyenesen eljutni, az akkor még a lakott területektől távol lévő vaspályához. A sarki telkek felértékelődését azonban a XIX. század második fele, Szolnok aranykora, a Molnár majd a Szapáry utca korzóvá fejlődése hozta el.

Ennek ellenére az 1894-től Szapáry és Gorove utcák sarkán lévő több telken egészen az 1920-as évekig földszintes házak álltak. Az előző századforduló környékén készült fotókon jól kivehető, hogy az itt álló házak egy íves kanyart írtak le, és kivétel nélkül, különböző boltoknak, illetve a Korzó kávéháznak adtak helyet. De azt is tudhatjuk, hogy ezeknek a házaknak az egyikében nyitotta meg első, majd harmadik üzletét Szolnok képes kórinkása, azaz a várost több évtizeden keresztül megörökítő Szigeti Henrik. Ugyanakkor itt volt üzlete annak a Nerfeld családnak is, akik aztán a helyet fél évszázadra meghatározó palotát – üzletház és bérház – később felépítették.

Nem lehet kétségünk afelől, hogy a több, apró, sarki telket egyesítő ifjabb Nerfeld Ferenc ügyes üzletember volt, és nemcsak azért, mert ezt a „telekspekulációt” végre tudta hajtani. Hanem mert felismerte, hogy az 1920-as évekre már közel harmincezres város is elbír egy nagyobb áruházat, ráadásul az elegáns bérlakásokra is lehet kereslet. Ugyanakkor szerencsés is volt, hiszen az akkori mértékkel is komoly beruházását még a nagy gazdasági világválság Magyarországra gyűrűzése előtt be tudta fejezni, így 1929-ben megnyílhatott a Nerfeld-palota. Földszintjén üzlethelyiségek, illetve egy áruház kapott helyet, két emeletén pedig polgári lakások. A két háború között, a hivatalosan Szapáry utca 2. szám alatti üzletházban működött például Gerő Ignác papír és könyvkereskedése, Klinger Ignác férfi és női kabátüzlete, Lassányi Jenő „Megváltó” gyógyszertára, illetve Meinl Gyula üzlete és a Fenyves áruház is.

Az számomra nem teljesen világos, hogy az épület miként élte túl a város közepén a második világháborút. Ha figyelembe vesszük, hogy a közeli Kossuth téren a városháza kupoláit, a Népbank-tetején pedig a Hermész-szobrot is találat érte, talán feltételezhetjük, hogy a Nerfeld-palotán is volt mit csinálni a háború után. Aminek üzleteit és lakásait legkésőbb 1949-re államosították, így aztán tanácsi bérlakásoknak, illetve az Alföldi áruháznak lett az otthona. Központi helyét és értékét jól mutatja, hogy ennek az épületnek a tetejére kerülhetett Szolnok egyik első fényreklámja, ami a szocializmusban monopolhelyzetben lévő Állami Biztosítót – „biztosítás biztonság” – hirdette. Az Országos Áruházi Vállalat 1966-os megalakulásával és a Centrum márkanév 1967-es bevezetésével már ezen a néven lett fogalom a hely és a város akkori legnagyobb áruháza.

Sokszor leírtam már: városi legenda – amit sajnos egy téves tartalmú emléktábla is táplál -, hogy az épület az 1969. április 11-ei „Centrum-tűzben” menthetetlen károkat szenvedett. Tény, hogy a hősugárzó okozta tűzben kiégett a Centrum, viszont a fölötte lévő lakásokat, illetve a legtöbb bolthelyiséget még egy bő évtizedig használták. A ház pusztulását igazából a szocialista nagyváros építése okozta. Egyrészt a tűz kiváló hivatkozási alap lett ahhoz, hogy Szolnok is kapjon egy valóban modern és nagyméretű áruházat, ami 1975-re 51 millió forintból el is készült. Másrészt arra is jó indok volt, hogy a pártházzal átellenben lévő telekről eltüntessék egy kapitalista nagyvállalkozó bérházát. Igaz, erre több mint egy évtizedet kellett várni, és szerencsére mire hozzá tudtak kezdeni a beruházáshoz, a toronyházak építését országosan leállították, így megúsztuk az ide tervezett 22-24 lakószintes csodát.

Helyére a Nerfeld-palota, illetve további Kossuth utcai házak eldózerolása után a mai is ott álló Árkád került. Ami csak annyiban különbözött elődjétől, hogy földszintjén már nem a város legnagyobb üzletei kaptak helyet, illetve nem kettő, hanem négy lakószint került a boltok fölé. Átadása után elsősorban az Ideál Kiskereskedelmi Vállalt boltjai, illetve a néhai Expressz Ifjúsági Utazási Iroda, a MÁV, a Fényszöv és a fodrászati szövetkezet kaptak benne helyet. Illetve a nyolcvanas évek második felétől itt működött Szolnok egyetlen dollárboltja is. Jelentőségét részben az IKV összezsugorodásával, részben a Szandai rétre beengedett áruházaknak köszönhetően vesztette el. Helyét pedig azóta sem találta meg.

(A cikk illusztrációi között, a régi képeslapok és a saját fotó mellett Nagy Zsolt és Danka István képei láthatóak.)

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide a nevét

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Lópici Gáspár emléke

(VAKÁCIÓ) "Úgyis mondhatnám, hogy én vagyok az utca hírmondója." A bő négy évtizede bemutatott ifjúsági tévéfilm plakátragasztójának örökbecsű szavai jutottak eszembe a Hunyadi út elhagyott hirdetőoszlopa előtt. Amin a filmmel közel egyidős plakátfoszlányokat is találtam.

Ötévente szokásos múltidézés

Akadtak hónapok, amikor a város egyetlen helyi lapja volt. A Szolnokon megforduló sztártól a helyi művészig és nagyemberig senkiben sem merült fel, hogy ne álljon velünk szóba. Bár ingyen dolgoztunk, mégis természetes volt, hogy amit előállítunk, azért fizetni kell. Három évtizede.

Összeért két bicikliút

Az elmúlt években többször elhatároztam, hogy átkerékpározok Tószegre. Sőt, nem egyszer neki is vágtam, aztán a gáton zötykölődve, meg a szűk és forgalmas főutat látva, mindig szomorúan adtam fel a tervemet. Most már nem lehet kifogásom. Bringaúton is összeér a két település.

Angyal szállt le Szolnokon

A habos isler, a RepTár és a Tiszavirág Fesztivál mellett van még egy olyan szolnoki "találmány", amire sokkal büszkébbnek kellene lennünk. Ráadásul lassan felnő egy nemzedék, akiknek ez meghatározó diákkori emléke. Az Ádámok és Évák ünnepén angyal szállt át a Szigligetin.