2025.08.27. (szerda)

A folyó és Szolnok

A folyó és Szolnok

Dátum:

Szolnokról ennyi régi térkép Szolnokon talán még soha sem volt bemutatva. Pedig az Aba-Novák Agóra és a Magyar Nemzeti Levéltár Áldás és átok a víz című tudományos tárlatának nem ez az elsődleges célja. Ám e gyönyörű, régi ábrázolások miatt kihagyhatatlan a kiállítás.

Az Agóra Galériában látható kiállítás egyik 1886-os rajza alapján értettem meg, hogy a várossal szembeni Tisza-part miért volt még a XX. század elején is majdnem teljesen kopár. Eddig ugyanis nem gondoltam bele, hogy a várost éltető folyón nemcsak lefelé kellett a hajóknak közlekedniük, hanem visszafelé is. Márpedig ezt sem evezőkkel, sem vitorlákkal, a XIX. század második feléig pedig gőzmotorokkal sem tudták megoldani. Emberi és/vagy állati erő kellett ahhoz, hogy a másik irányba is közlekedjenek a vízi járművek, amihez pedig úgynevezett hajóvontató utak kellettek. És miként az Áldás és átok a víz című kiállításon látható, Szilágyi Gusztáv által 131 éve készített helyszínrajz mutatja, a várossal szembeni oldalon a Tisza bal parti hajó vontatóút húzódott. Aminek karbantartása sokáig a part menti földbirtokosok feladata volt.

Az Aba-Novák Agóra és a Magyar Nemzeti Levéltár, valamint nagyon sok segítő által létrehozott különleges kiállításnak azonban nem ez az egyetlen olyan momentuma, amivel egy Szolnok múltja iránt érdeklődő nem tud betelni.

Gyönyörű korabeli, kézzel rajzolt térkép mutatja például a Szent János városrész és környékét a XIX. század közepén. Ez nagyjából Szolnoknak az a része, ahol ma a Dohányfermentáló és a Repülőmúzeum található, azaz aminek a szélére az első vasútvonal érkezett, hogy a tiszai részen gőzhajó kikötővel kapcsolódjon a másik fontos közlekedési úthoz.

De talán ennél is érdekesebb az az 1882-ből származó helyszínrajz, amely a szolnoki kincstári épületeket, köztük a város életében évszázadokon át fontos szerepet betöltő sóházakat – raktárakat – mutatja. Ez ugyanis a városi Tisza-partnak egy olyan ábrázolása, amikor a Belvárosi Nagytemplomtól eltekintve még egyetlen ma ismert épület sem állt azon a részen. Viszont a Magyar és a Német (ma Táncsics) utcáknak köszönhetően remekül azonosítható például, hogy a reformtus templom és paplak helyén a Kiegyezés utáni évtizedben még ispánlak állt, a színház helyén sórakhely, a Tisza szálló telkén pedig az I. számú sóraktár állt, amiből még továbbiak sorakoztak a folyami átkelőig.

Ha ennek a kiállításnak csak a Szolnokkal foglalkozó része lenne, vagy csak ezeket az általam még soha nem látott térképeket lehetne nézegetni, én már akkor is maximálisan elégedett lennék, és hosszú ideig molyolnék az Agórában. Ám természetesen ennél többre vállalkozik ez a kiállítás. Például egy olyan 1938-as Magyarország térképpel indít, amely pazarul megmutatja, hogy Szolnok a nagy folyamszabályozások után is időlegesen vízzel borított, vízjárta területek közepén fekszik, pontosabban, mint egy sziget emelkedik ki.

Azt nem mondanám, hogy a víz és az ember, a folyók és a körülöttük élő kapcsolatát vagy éppen a természet megszabályozásáról szóló teljes körű, részletes tárlatot kap itt az ember. Maradjunk annyiban, hogy ez egy gondolatébresztő, a legfontosabb témákat – például a vizek okozta betegségek, a folyók hasznosítása, az átkelők – felvillantó kiállítás. Amit egy hatalmas munka első lépésének kellene tekinteni, és nem megelégedni azzal, hogy szeptember 30-ig remélhetően nagyon sokan megtekintik. A Tisza fővárosában, egy olyan településen, amelyiknek az élete a körülötte lévő vizekhez kötődik – nemcsak távoli múltban, de ma és holnap is – alapvetésnek kellene lennie egy ezzel a témával foglalkozó, állandó kiállításnak és oktató helynek. Mert ez kell ahhoz, hogy megértsük: hol élünk.

(Áldás és átok a víz – A kiállítás megtekinthető szeptember 30-ig az Agóra Galériában)


HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide a nevét

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Szcenikai bemutató

Avataroktól semmi se lesz modern, trendi, pláne jó. Miként a smiley szó használatától se válik valami fiatalossá. A közösségi felületeken tolt propaganda, illetve a darabot megtekintő hírességek sora sem fedi el, hogy a király meztelen. A szolnoki Koldusopera esetében pedig nemhogy meztelen, de csont és bőr.

Maradj otthon mozi: 55 év után is Húsz óra

Az 1956-os forradalomról, az 1945 utáni földosztásról és a későbbi téeszesítésről, azaz a magyar faluról tudott úgy beszélni pár évvel később Sánta Ferenc és Fábri Zoltán, mint talán azóta se senki. Az 1965-ben (!) bemutatott mozi minden jelenete és alakítása vállalható és nézhető ma is.

A Szigligetire szabva

A Csongor és Tündére legalább öt perccel a kezdés előtt be kell ülni, hogy alaposan szétnézhessünk a színpadon. Utána pedig el kell fogadni, hogy egy kétszáz éves darab is bújhat mai köntösbe, és helye lehet benne az okostelefonnak. Ezeket teheti hozzá a néző a sikerhez.

A besúgó szolnoki fénytörésben

A nyolcvanas évek közepén már szolnokiként talán máshogy emlékszem a rendszerváltás előtti időszakra, mint a főváros belső kerületeiben élők. Besúgó nem voltam, és azt sem tudom, jelentettek-e rólam, viszont az biztos, hogy az HBO első hazai fejlesztésű sorozata, A besúgó nekem nagyon bejön.