(ÉV VÉGI ISMÉTLÉS: Ez a cikk 2018. szeptember 13-án jelent meg először.)
Mert például megmutatja, hol állt a Szent János – pontosabban a Nepomuki Szent János – kápolna. Merthogy a hatvanas évekig ilyen is volt Szolnokon, és szinte ez a térkép maradt az egyetlen hírmondója. Az ötvenes években még megvolt a Hullám (ma Csáklya) és Pálfi (helyesen Pálfy) János utcák sarkán, szemben a papírgyári lakóteleppel. Az Ady Endre úton ma is álló Xavéri Szent Ferenc kápolnához méreteiben és alakjában is hasonló apró templomot 1881-ben szentelték fel, majd valamikor a múlt század hatvanas éveiben bontották el. Hogy miért, arról ez a térkép természetesen nem mesél, azt azonban hozzátehetjük: az egykor Szent János városnak nevezett környék helytörténete szempontjából fontos épületről volt szó.
Többek között ezért is érdekesek és értékesek a régi térképek. Hiszen miközben a város fejlődését, átalakulását mutatják, az egy-két emberöltő alatt elfelejtett helyeket és középületeket is megőrizhetik az utókornak. Persze nem árt némi forráskritikával kezelni ezeket a múlt századi ismereteket, hiszen például az adatfelvétel, a rajzolás – az egész biztosan kihagyhatatlan jóváhagyás (cenzúra) -, majd a nyomtatás és a megjelenés között hosszú hónapok, vagy inkább évek teltek el.
Amire jó példa ez az 1959-es kiadású a szolnoki térkép. Ugyanis három helyen jelez szovjet emlékművet Szolnokon: a temetőben, a Hősök terén az SZTK-val szemben és a Táncsics út végén, vagyis a mai Zounuk szobor helyén. Azonban, ha nem tévedek, ott 1959-ben már csak a „szivarnak” nevezett emlékmű hűlt helye, illetve egy 1960-as légi felvétel alapján a talapzata lehetett. Merthogy 1956 októberében traktorok segítségével ledöntötték az 1945-ben állított emlékművet, és nem találkoztam még arra vonatkozóan adattal, hogy a Lenin-szobor felállításáig helyreállították volna. Azaz e térkép nyomdába adás előtt a korábbi adatokat vagy nem korrigálták, vagy nem merték ezt a kényes kérdést feszegetni.
Számomra legalább ugyanilyen izgalmas a korabeli művelődési intézmények felsorolása és jelölése. Mert azt ugye tudjuk, hogy ekkor már nemcsak színházépülete, de társulata is volt Szolnoknak. A város 1965-ös térképe kapcsán már arról is írtam, hogy akkoriban két szabadtéri színpad működött: egyik a Belvárosi templom kertjében, a mai Mustármag óvoda helyén, a másik pedig a Járműjavító Művelődési Házánál. E térkép szerint ezek már az ötvenes években is léteztek, ám azzal most szembesültem először, hogy akkoriban a járműjavító művházát „Millennium, nyilvános, üzemi kultúrotthonként” tartották nyilván. Minden bizonnyal azért, mert 1956 augusztusában ünnepelték az intézmény alapításának 100. évfordulóját.
A térkép mesél arról is, hogy akkor már két mozija volt a városnak: a Vörös csillag és a Tisza. Ami azt is egyértelművé teszi, hogy az adatfelvételnek 1955 tavasza után kellett történnie, hiszen a második filmszínházunk akkor nyitotta meg kapuit. Ennél talán érdekesebb, hogy művelődési házak tekintetében milyen rosszul álltunk. Bár már állt a Szakszervezeti Központ – a későbbi Ságvári vagy Borostyán művelődési ház -, ez a térkép említést sem tesz az ilyen jellegű funkciójáról. Lehet, hogy a hátsó nagyterem később lett hozzáépítve? Az biztos, hogy az ötvenes években a járműjavító intézményén kívül csak a Móricz Zsigmond Kultúrotthonban szórakozhattak a szolnokiak, ami később Komarov-teremként, ma pedig Szent Imre Kultúrotthonként vagy Cserkészházként ismert.
A város utcaszövetét ismerők számára azonban ennél is érdekesebb lehet, hogy az elmúlt hatvan évben mekkora változáson ment át Szolnok szerkezete. Ezen a rajzon a Boldog Sándor István, akkor még Ságvári Endre körút nyomvonala csak tervként szerepel, így természetesen a Várkonyi térnek sincs nyoma. Miként a Szolnok ispán – korábban Kun Béla – és Szántó körutak sincsenek még kialakítva, ahogy a Tallinn/Vosztok városrész is csak nyomokban létezik. Ezen nincs is mit csodálkozni, hiszen Szolnok mai arculatának kialakításához legalább egy évtizeddel e térkép adatfelvétele után kezdtek hozzá. Aminek majd áldozatul esik a vasútállomás környéke éppúgy, mint a Tabán jelentős része, és eltűnik a debreceni vasút eredeti, alcsi ága is. Ha csak egyetlen kérdést lehetne e térkép alapján feltenni, akkor a Besenyszögi úton lévő Új temető sorsáról érdeklődnék, ami az 1965-ös várostérképen is szerepel, de semmi más nyomát nem találni. Lehet, hogy ez csak egy terv volt, és az is maradt?
Az itt bemutatott térkép – aminek eredetijét a Szegő Gábor Általános Iskola őrzi – igazi különlegessége a később kézzel rárajzolt jelek és számok. Úgy tippelem, hogy ezek valamikor a hatvanas-hetvenes évek fordulóján kerülhettek a nyomtatványra, legalábbis erre utal a Kun Béla és a Szántó körutak nyomvonalainak pontos bejelölése. A számok és a jelek alapján úgy gondolom, hogy aki „összefirkálta” ezt a térképet, az a város átépítéséhez kapcsolódó iskolafejlesztéseket próbálta rögzíteni. Azaz azt, hogy az új lakótelepek építése – vasút környéke, Móra Ferenc úti lakótelep, Tallinn városrész – és várható lakosságszáma miatt hol lesz szükség új oktatási intézményekre. A rajzoló pirossal lehatárolta és átlós vonalakkal satírozta az új lakóterületeket, és kék háromszögekkel jelölte a majdani iskolákat. Amelyek közül a Kőrösi, a Mátyás király úti és a Fiumei meg is valósult. A Tallinn városrész iskoláját viszont a későbbi KISZ-bizottság helyére tervezte. Ami érdekes, hogy a Rákóczi úti, az Abonyi úti és a Kertvárosi iskola is rákerült a térképre, igaz, más jelzéssel, ami talán a bővítésre vagy felújításra, netán a méretbeli különbségre utalhatott. Az mindenesetre érdekes, hogy a mai Gutenberg tér, az Árkád és a Tiszai hajósok tere környékén is lakosságszám növekedéssel számolt a rajzoló, amelyek közül az első kettő talán meg is valósult, az utóbbi viszont rejtélyes utalás maradt.
