(ÉV VÉGI ISMÉTLÉS: Ez a cikk 2018. november 15-én jelent meg először.)

Az előző részben ennek a felvételnek a felső negyedét, nagyjából a mai Mária úttól a Gábor Áron térig, a Tiszától a Baross utcáig terjedő területet mutattam be. Ezúttal a Belvárosi Nagytemplom tövétől a Táncsics utcáig jutunk el. A terület egyik szélét itt is Szolnok folyója, illetve nagyjából a Baross és a Kossuth út adja. Számomra nem kétséges, hogy ez ennek a képnek a legizgalmasabb részlete, hiszen a fotózás után nem sokkal megindult Szolnok belvárosának az átépítése, ami éppen ezen a területen okozta a legnagyobb változásokat. Ami mellett szinte eltörpül például a Mária, Madách és Mészáros Lőrinc utcák bő félévszázados átalakulása, amikor a földszintes, kisebb-nagyobb kertes, polgári, paraszt-polgári házakat felváltották a több lakásos társasházak. Kis túlzással ebben ma már az a legérdekesebb, hogy hol épültek eleve üres portákra a társasházak, és melyek azok a régi épületek, amelyek e cikk születésének pillanatában még megvannak. (Biztos vagyok benne, hogy már egy év múlva is más lesz a lista.)

Kezdjük a képzeletbeli sétát vagy repülést a mai Szegő Gábor Általános Iskolánál! Ugye a fotó készítésekor ez a Koltói Anna úti iskola, ami mögött még nyoma sincs a ma ott álló Tiszapartinak – ez épül fel majd először – és Pálfynak. Viszont még „bejárható” a Szigony utca, ami a folyóval párhuzamosan futott, és az erre merőleges Őr utca, ami az iskola és a Tisza mozi között nyílt. Itt jegyezzük meg, hogy a fotózás idején a Tisza mozi már legalább fél évtizede működött, az Őr utca maradéka pedig ma elvileg Elmann Elvira, egykori tanár és igazgató nevét és emlékét őrzi.

Ott, ahol ma nagyjából a Pálfy és a Tiszai hajósok terének egy része található, ekkor még a néhai rendőrség, majd tűzoltóság épülete állt. Aminek belső udvarán mintha egy focipálya rajzolódna ki. Tehát vagy a tűzoltók is szerették rúgni a bőrt két riasztás között, vagy ekkor már iskola működött az épületben. A Tiszai hajósok teréből alig-alig látszik valami, legfeljebb csak az első világháborús emlékmű környéke. Igaz, ekkoriban még nem is ez volt a neve, hanem lényegében a Ságvári út – körútról még nem volt szó – alsó végének számított a Zsinagóga előtti rész. És akkor szúrjunk ide egy megjegyzést a Zsinagógáról! A fotózás pillanatában talán a cukorgyár raktáraként funkcionált, csak bő tíz évvel később kezdték galériává alakítani.

Érdemes képzeletben a mai Szapáry úton is végigsétálni: a képen a legszélesebb utca, aminek a közepén ekkoriban még a két irányt elválasztó, növényekkel beültetet járdasziget húzódott. A Tisza felől indulva észrevehetjük, hogy a jelenleg építkezési területnek számító, egykori óvoda helyén még egy viszonylag hosszú, nagy udvaros ház állt. Mi lehetett ez, és vajon miért kellett lebontani? Mellette pedig kivehető a Ságvárit és a Sütő utcát összekötő kis köz, ami szerintem a város főteréről és a Nagytemplomhoz vezető, a mai Deák téren (Gatyaülep), Óvoda utcán átvágó gyalogút része volt. A Szapáry legtöbb háza egyébként máig a helyén van, kivéve a páratlan oldal két végét: a Nerfeld palota a Baross sarkánál ugye vagy negyven éve nem áll, míg a Sóháznál egy jellegtelen bérház került a sarkra. Talán nehezen vehető észre, de van egy kémény is, ami a hatvanas évek eleje óta eltűnt. A Nemzeti Szálló mögött, a Sütő utca felől, a mozi terem tömbje mellett látható. Nem tartom kizártnak, hogy az ekkor még működő szálloda kiszolgálója volt a város közepén.

A Szapáry/Ságvári út végére érve jól látható fentről, hogy mi mindent kellett eltakarítani a 4-es főút átkelési szakaszának kialakítása érdekében a fotózás után bő évtizeddel. Nagyon érdekes, hogy a mai Boldog Sándor István utat kezdő, a földszintjén ruhaboltoknak helyet adó társasház már a Ságvári körút nyomvonalának kialakítása előtt – mintegy „hivatkozási pont” a későbbi építkezésekhez – állt. Hogy aztán tőle Nyugatra – ezen a képen fölfelé -, a Baross utcától jobbra, a Jász utcai társasház kivételével minden eltűnjön. Az ekkor még a 33-asnak is otthont adó Madas-ház, a Tiszavirág cukrászda, az egykori iskola, a Kereskedelmi Bank szecessziós épülete, és az a bizonyos Csarnok utcai „bazársor”, ami sokáig Szolnok egyfajta piaca, „bevásárló központja” volt. A képet nézve persze azon is nehéz vitatkozni, hogy a Baross utca szűk elejét máshogy nem lehetett volna kiszélesíteni, a négysávos útnak helyet csinálni. Az más kérdés, hogy lehetett volna másfelé is vinni a 4-es átkelési szakaszát, és talán az új belváros – pártházzal, Pelikán szállóval, irodaházakkal és művelődési házzal – is kaphatott volna más helyet. De miként a történelem, úgy a városrendezés és az építészet se nagyon ismeri a „mi lett volna ha” kitételeket.

Mai sétánkat fejezzük be a Táncsics és a Magyar utcák megtekintésével! Ez utóbbi ekkor még akadálytalanul torkollott bele a Kossuth térbe, csak pár év múlva épül meg oda a társasház és az Árkád presszó épülete. A fotózáskor talán már működött a még burkolatlan Népbank mögött, a mai Árkád helyén, a helyi sörpalackozó, bár a szűk bejáratok miatt nem tudom, hol férhettek itt be a teherautók. A régi polgárházak még a helyükön vannak, sőt a Református templomnál lévő saroknál ott áll az egykori iskola, a később a Gépipari kollégiumának az épülete is.

A Verseghy előtti park meglehetősen kopár. Kicsit olyan, mintha a templom felől egy focipálya, vagy valamilyen sportpálya látszódna. A közepén viszont jól kivehető a kör alakú szökőkút, ami a hatvanas évek második felében még a helyén volt. Hogy ez mikor és miért tűnt el, talán mostanában kiderül: hátha készült valami területkutatás a jelenlegi parkrekonstrukció előtt. Mert arra is nagyon kíváncsi lennék, hogy a Táncsics utca végén, ott, ahol ma Zounuk ispán evez, milyen szobor állhatott a hatvanas évek elején. A „szivart” ugye 1956-ban ledöntötték, Lenint pedig majd csak 1966-ban helyezik ide. Azt követően, hogy a színház, ekkor még kicsit kastélyszerű főhomlokzata megkapja a beton-üveg dobozt, a mellette lévő telken épülni kezd a katonai tízemeletes, és talán már a későbbi HEMO tervei is körvonalazódnak.

(Sétánkat innen folytatjuk a következő részben, amiben már a Zagyván is átkelünk.)