2025.08.27. (szerda)

A dolgozók boltjában vásárolj!

A dolgozók boltjában vásárolj!

Dátum:

Vármegye vagy megye? Állami vállalatok vagy maszekok? Egy vagy több párt? Egy rendszerváltással korábban, azaz 1949-1950 környékén sem volt egyszerűbb a neveken és a vállalkozásokban eligazodni, mint 1989-1990 körül. Legalábbis erről tanúskodik Szolnok 1950-es telefonkönyve.

A hatalmas kisnyomtatvány-gyűjteménnyel (is) rendelkező Bauer Istvántól kaptam kölcsön az 1950-ben kiadott Vidéki Távbeszélő Névsor 15. füzetét, amely Szolnok megye telefon előfizetőit sorolja fel. A korabeli telefonellátottságot talán jól szemlélteti, hogy a borítóval együtt mindössze harminchat A5-ös oldalból álló füzetecskében a szolnoki telefonszámok felsorolása elfér tíz oldalon. Az akkoriban viszonylag drága, három forintba kerülő, a Magyar Posta által kiadott, a debreceni Alföldi Nyomdában előállított kiadvány szolnoki telefonszámai – és a hozzájuk tartozó nevek és apróbb kiegészítések – számtalan érdekességet, sőt számomra ma még megmagyarázhatatlan bejegyzést is tartalmaznak.

Kezdjük a megye, vármegye problematikával. Az 1949. augusztus 20-án életbe lépett új, a népköztársasági formát rögzítő alkotmány következménye volt, hogy elindult a korábbi vármegyerendszer tanácsivá alakítása, ami részben a megyék számának csökkentését, részben a főispánok tanácselnökökre cserélését is jelentette. Bár a tanácsi rendszer 1950-re egyértelműen „megszilárdult”, a szolnoki telefonkönyv alapján is érzékelhető, hogy az új elnevezés átvétele még okozott némi nehézséget. A Dolgozó Parasztok és Földmunkások Országos Szövetségének (DÉFOSZ) helyi szervezetét például vármegyei titkárságként adja meg az 1950 augusztusában megjelentetett kiadvány.

A korabeli rendszerváltásról tanultak tekintetében ennél talán sokkal érdekesebb, hogy miközben 1948-ban megtörténik a két baloldali párt egyesülése, a negyvenes évek végén „leszalámizzák” a többi pártot, és 1949 nyarán már csak egy párt listájára lehetett szavazni – azaz azt hihettük, a Magyar Dolgozók Pártján (MDP) kívül minden párt eltűnt -, a szolnoki telefonkönyvben még két másik párt neve is szerepel. A kiadvány szerint 1950-ben a Független Kisgazda Párt Szolnok megyei szervezete a Baross utca 28-ban – azaz a Petőfi és a Baross sarkán -, a Nemzeti Parasztpárt pedig a Táncsics utca 5-ben – azaz a mai HEMO helyén – működött. Miközben a vasútállomás telefonszámainak felsorolásában már ott az MDP – azaz az állampárt – üzemi szervezetének hívószáma éppúgy, mint az állomáson működő politikai tiszté. Azaz számomra nem világos, hogy miként is kerülhetett e két párt neve a Rákosi-korban a szolnoki telefonkönyvbe. A régi felsorolást javították slendriánul? Valóban léteztek még ezek a helyi pártszervezetek? Netán valami szabotázs állt a háttérben?

Persze megértem a korabeli, valószínűleg Budapesten székelő szerkesztőket is, akiknek például az utcanevek változásával is meg kellett küzdeniük. Ebben az 1950-es kiadványban például már visszaköszönnek a Táncsics és a Ságvári Endre utcák, ugyanakkor a mai Templom utca még Szent Ferenc és nem Koltói Anna néven bukkan fel, holott az átnevezés már megtörtént. Ez utóbbi már csak azért is érdekes, mert például a városi iskolák felsorolása a Megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága IX. Oktatási és Népművelési Osztálya Oktatási Alosztálya megnevezéssel kezdődik, ami a Szent Ferenc utca 6. szám alatt, azaz a mai Szegő Gábor iskola épületében székelt.

Az 1950-es szolnoki telefonlistának a legérdekesebb momentuma azonban az államosítás és az új vállalkozási formák problematikájára világít rá a leginkább. Mert miközben a felsorolás már tele van állami, közösségi és nemzeti vállalatokkal – hogy mi mindenre jött létre külön „cég” az egy önálló cikket megér majd -, szövetkezetekkel, szakszervezetekkel, azért jól látszik, hogy a maszekok többsége még működött, vagy benne maradt a telefonkönyvben. Lestyán Kálmán kereskedése még létezett a Mária és a Szent Ferenc utca sarkán, miként Ludvig Kálmán vaskereskedése is, bár már nem a városháza – tanácsháza – épületében, hanem kettővel odébb, és a Kádár cukrászda is nyitva volt, igaz, nem a Szapáry, hanem a Ságvári utcában. Ennél érdekesebb, hogy miközben a Bútorértékesítő állami vállalatnak már volt Szolnokon lerakata, Pollák Sándor bútorkereskedése is kiszolgálhatta a vevőket a Kossuth utca 12-ben, azaz a mai „Hatvanas” épületében. És miközben a Mária utca 7. szám alatt már az Egyesült Bérautó Vállalatot lehetett elérni, többen foglalkoztak még bérautózással, például Fehérvári Ferenc a Damjanich utcában.

Ugyanakkor a mából nézve vannak az államosításra vonatkozó – számomra – nagyon megrázó „utalások” is ebben a telefonkönyvben. Például miközben Faragó Sándor államosított nyomdája a Kossuth utca 21-ben működött, a legendás papírkereskedő maszek könyvkötészete és papírfeldolgozó üzeme a Pacsirta utcában még megvolt. Kevésbé voltak „szerencsések” a Rákos testvérek, akiknek államosított – ez így szerepel a telefonkönyvben – vattaüzeme a Vöröshadsereg útján, a Szőnyi testvérek államosított ecetgyártó telepe pedig a Zrínyi utcában folytatta tevékenységét. Ugyanakkor ennek az egész rablásnak a telefonkönyvben visszaköszönő „csúcsa” a szolnoki gyógyszertárak felsorolása. Ezek mindegyike szerepel az eredeti neve szerint is a sorban – például az Angyal gyógyszertár egészen elől -, ám azzal a megjegyzéssel, hogy címük és telefonszámuk már a Gyógyszertárak Állami Vállalatnál található. Ahol azonban nemcsak a gyógyszertárak régi – gondolom akkoriban közismert – nevei (pl. Damjanich, Megváltó, Szent István) szerepelnek a telefonszámok előtt, hanem zárójelben azoknak a működtető gyógyszerészeknek a nevei is, akiktől ezeket az üzleteket elvették.

De hát 1950-ben már tényleg dübörgött az új világ. Szolnokon is. Ahol fontos volt az olyan „reklám”, amelyik arra hívta fel – kartársiasan tegeződve – az olvasók, használók, telefonálók figyelmét, hogy „A dolgozók boltjában vásárolj! A Szolnoki Kiskereskedelmi Vállalat szaküzleteiben”.

(A 2. és a 4. fotó forrása a Fortepan, a gyógyszertári kép pedig Berta Ferenc könyvéből származik.)

Előző cikk
Következő cikk

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide a nevét

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Szolnoki házak (23.): Vízilabda Aréna

Egy lassan nyolc évtizedes adósság törlesztődik novemberben a tiszaligeti Vízilabda Aréna megnyitásával. A pár éve épült pólómedence fölé emelt létesítményben minimum félezer ember nézheti kulturált nézőtérről, a végre normális körülmények között készülő szolnoki vízilabda csapat mérkőzéseit.

Hídverés (1.): Mikor?

Szolnok közlekedése egy új közúti híd nélkül hamarosan fejre áll. Jelenleg úgy tűnik, a várost északról elkerülő körgyűrű részeként megépülő híd előbb készülhet el, mint a belvárosi átkelő. Ám így is 7-10 éves távlatokról beszélünk. Sorozatunk első részében a még nem létező M4-es híd eddigi történetét elevenítjük fel.

Utcasoroló (117.): Rövid utca, hosszú múlt

Szolnok egyik legrövidebb utcája, egyik oldala lényegében a Művésztelep. Azon kevés közterületünk, amelynek azóta nem változott a neve, hogy hivatalosan elkeresztelték. Mivel helyével és nevével is az egykori szolnoki várra utal, a múlt ott rejtőzik a Bástya utcai házak alatt.

Távközlés a múltból

Távirat, kroszbár, szalagos magnó. A múlt eltűnt darabjai. Amelyek olykor azért még feltűnnek régi filmekben, így néha meg kell magyarázni, hogy mire is voltak jó ezek. Lehet, hogy két évtized múlva az sms, az MP3 és a pendrive is erre a sorsra jut?