Nem vagyunk egyformák, én például nem szeretek ebédet házhoz rendelni. Egyrészt, mert a szállítás alatt óhatatlanul hűl az étel, ezzel némileg változik az állaga és szerintem az íze is, másrészt idegesít a rengeteg csomagolóanyag, harmadrészt pedig, ha már fizetek, akkor legalább ne nekem kelljen a pincérnek és a mosogatófiúnak is lennem. Otthon jobb nekem a hazai. Ebből viszont az is következik, hogy ha hétközben valahol ebédelni akarok, akkor sokszor a távolság és az ezzel összefüggő időráfordítás a főszempont. Részben ez is volt az oka, hogy sokáig nem próbálhattam ki újra a Beer and Burgers kínálatát, amivel legutóbb és először akkor találkoztam, amikor a Mártírok úti éttermüket a kellemes kerthelyiséggel megnyitották. Őszintén megmondom, kevés szolnoki hely van, amelyikről ennyit olvashattam az utóbbi években, sőt ennyiszer „jött szembe” az ajánlata, mint nekik, úgyhogy nagyon érett az újbóli felkeresés.

Ahhoz a nemzedékhez tartozom, aki az első hamburgerezős élményeit még mindenféle maszek lakókocsik, vásározók és gebines büfék előtt szerezte, a Moszkva tér című filmben is megénekelt íztakaró csalamádék kíséretében. Aztán persze a rendszerváltás után engem is beszippantottak a gyorsbüfék egyenízei, hogy végül az elmúlt években vagy évtizedben megérkezzek az igényes, „kézműves” hamburgerek világába. Ahol tényleg születhetnek és születnek is csodák. Valószínű, a szolnoki Beer and Burgers csapata sem véletlenül gyűjti az elismerő okleveleket az étterem falán. Amik mellé én is szívesen felrajzolom a magam elismerését az Alabama burger kreációjukért.

Egy szerda déli ebéd alkalmával került elém az Alabama burgerjük menüben. Valahogy úgy alakult, hogy volt időnk a megszokottól távolabb ebédelni. Ám a Beer and Burgersben szerda délben legkevésbé sem időre volt szükségünk, mert bár a benti helyiségben minden asztalnál ültek, illetve cserélődtek a vendégek, meglepő gyorsasággal érkezett asztalunkhoz a három különböző étel. És minden pazarul friss és finom volt, így az a bizonyos második falat után elhangzó óhajtás a sokadik után is elhangozhatott volna, és azt hiszem, el is hangzott. Három különféle kérés, három osztatlan elismerés. Tényleg úgy távoztunk, hogy igazi kincseket és élményeket olyan helyeken is találhatunk, amikhez helyismeret kell, és nem hullhat bárki ölébe. Minden tekintetben jó volt a Beer and Burgers vendégének lenni egy hétköznapon, egy nem hétköznapi ebédre.

És itt térjünk vissza ahhoz, hogy nem vagyunk egyformák, és nem könnyű kétszer ugyanazt produkálni, meg kétszer ugyanabban a folyóba se léphetünk! Persze, természetes az igény arra, hogy bizonyos helyeken ugyanazt kapjuk, és ugyanúgy ne változzon az élmény, mint nagymamánk konyhájában. Ám azt is be kell látni, hogy a vendéglátásban a hétvége nem egyszerű dolog. Több a vendég, miközben a konyha mérete és a személyzet létszáma sincs gumiból. Legyünk megértők! De ne hallgassuk el a személyes tapasztalatot, hogy a Beer and Burgersben a szombati már messze nem volt az az élmény, mint a szerdai. A buci minősége, a megrendelt és megkapott köret közötti különbség, az aszott virslire emlékeztető grillkolbász, és ráadásul ezekre is kifejezetten sokat vártunk.

Ám ennek ellenére se írjuk le a helyet, hiszen a színházban is előfordul, hogy ugyanazt a darabot egyszer fergetegesnek máskor meg letudottnak látjuk! Inkább véssük fel magunknak azt a tapasztalatot, hogy a Beer and Burgersbe inkább hétköznap üljünk be, mert akkor másik, minden tekintetben szerethető arcát mutatja a hely! Az ilyen hétköznapokért lehetünk annyira együttműködők – hiszen a vendéglátás a vendégen is múlik -, hogy e tudás birtokában, és nem átlagolva értékelünk. És nem is vagyunk egyformák. Nekem a Beer and Burgers egy darabig csak hétköznapon lesz nem hétköznapi.