A Londonban élő Sárközi Mátyás Molnár Ferenc egyetlen lányának, második házasságából származó unokája. A Liliom, a Játék a kastélyban vagy éppen a Pál utcai fiúk által világhírűvé lett magyar író életét és munkásságát számtalan könyv és tanulmány dolgozta fel azóta, hogy a múltszázad elején első regényét publikálta, vagy éppen az ötvenes évek derekán, New Yorkban elhunyt. Molnár Ferenc ma is az irodalomórák tananyaga, színházaink kedvelt szerzője, regényei pedig időről időre kézbe veendő kötelező olvasmányok.

Éppen ezért Molnár Ferencről sok újat nem lehet mondani. Maximum néhány féltve őrzött családi legendát, amelyeket évtizedek távlatából már nem akarnak rejtegetni a leszármazottak, mondván, a nagypapa szobrát azok már nem rombolják. Sárközi Mátyás Színház az egész világ című kötete ebből sem kínál sokat, vagy éppen jelentőset.

Sárközi néhány évvel ezelőtt már publikált, és most kissé átdolgozva megjelentetett könyve lényegében két könyv egy cím alatt. A Színház az egész világ első fele Molnár Ferenc regényes élete cím alatt a híres író életét meséli el születésétől a haláláig. Pontosan megtudjuk, hogy mikor melyik műve született, éppen kinek udvarolt, milyen klasszikus bemondásai hangzottak el, merre jár a világban, milyen volt vagyoni helyzete. A mesét kortársai naplórészletei, Molnárról szóló tanulmányokból és könyvekből vett idézetek, és néhány személyes emlék, továbbá családi legenda támasztja alá. A Sárközi által megírt Molnár életrajz kedvesen szórakoztató, és nem egy túlfűtött tudományos dolgozat.

És ennek a könyvnek itt kellene véget érnie.

Ám a kötet egy második könyvet is tartalmaz. A Liliom öt asszonya cím alatt futó rész nem más, mint a Molnárhoz kapcsolódó szemelvények gyűjteménye: naplók, regény és színmű részletek, tanulmányok. Igaz, nem mindig egyértelmű, hogy az adott szöveg kinek a tollából, hol, mikor és miért keletkezett, ahogy az sem, hogy Sárközi miért tartotta fontosnak éppen ott idézni. Ennél azonban jóval bosszantóbb, hogy a szemelvényekben újra és újra feltűnnek a könyv első felében olvasott történetek, nem egyszer ugyanazokkal a szavakkal elmesélve. (Tehát Sárközi simán plagizált, és feledkezett meg források megjelöléséről.) Sőt, a szemelvények között is találunk olyanokat, amelyeket néhány oldallal korábban már olvastunk. Mintha csak szándékosan ismételtetnék az olvasóval, hogy azokat alaposan bevésse az agyába.

Miért? Miért kellett egy könyvben kétszer elmesélni ugyanazt a történetet? Miért nem volt ennek a könyvnek egy gondos szerkesztője, aki kiszedi az ismétléseket, és elhelyezi a forrásmegjelöléseket? Miért?

Miért vettem meg, és olvastam el? Mert szeretem Molnár Ferencet.