– Magának elment az esze, hogy ideállít a házam elé? – Zúdította dühét a vezérigazgató a századosra, miután a „rózsadombi” utcában beült az autójába. – Itt mindenki ismer, holnap már arról fognak pletykálni, hogy zsaruk jöttek értem – üvöltött a rendőr felé fordulva, aki faarccal bámult a szélvédőn kifelé.

– Amilyen ügyesek az emberei, erre napokon belül sort is keríthetünk – válaszolta a rendőr, ami elég volt ahhoz, hogy a vezérigazgatóba fojtsa a szót. – Jobb lett volna, ha tegnap a színházban ragadom karon. Akkor ma már a helyi nagykutyák is arról beszélnének, hogy dolga van a rendőrséggel. Ami mondjuk, igaz is – és a lesápadt férfi felé fordult. Ijedtségét látva, felnevetett. – No, vezérem, ha már üzlettársak lettünk, bár csak egy rendőr vagyok, azért nem csinálok akkora baromságokat, mint Csaba barátunk. Mondja meg őszintén, hol tudott egy ilyen címeres ökörre szert tenni?

– A legmegbízhatóbb emberem – nyelt egy nagyot a vezérigazgató. – Csak az utóbbi napokban kicsit sok minden nehezedik rá.

– Például a Madas-ház kincse?

A vezér erre majdnem elharapta a nyelvét, amitől azonban kicsit magához is tért, és igyekezett úgy tenni, mintha nem értené, miről van szó.

– Mivel akarja már megint bemártani nálam ezt a Csabát?

A rendőr érezte, hogy a könyvelőiroda viselt dolgainál is kellemetlenebb ügyre sikerült rákérdeznie, csak azt nem tudta még, vajon a két dolog között van-e valami összefüggés. Azt remélte, a szálak előbb-utóbb összefutnak. Azt viszont nem szerette volna, ha idő előtt összegubancolódnak.

– Eszem ágában sincs bemártani, csak nem szeretem, ha amatőrök vannak a csapatban. Tudja, hol volt tegnap a maga legmegbízhatóbb embere? – Mivel sejtette, hogy a vezér küldte a Szigonyhoz Csabát, csak a maga örömére várta meg, míg a vezér arca láthatóan elborul, miközben valami hazugságon töri a fejér. – Persze, hogy tudja – csapott a rendőr a mellette ülő férfi combjára, aki ettől teljesen elvesztette lelki egyensúlyát, és a benne gyülemlő feszültség arcára tolult, majd üvölteni kezdett.

– Nem vagyunk egy súlycsoportban! Nem az én dolgom, hogy tudjam, ki merre jár! Nehogy azt higgye, hogy ezt megússza egy sima kirúgással! Hivatali visszaéléssel hurcoltatom meg! A saját beosztottjai fogják láncon vezetgetni a bíróság előtt, és nyugodt lehet, hogy a városi tévé is mutatni fogja! Hát mi a francot képzelsz te magadról? Mert kértük tőled valami kis szívességet, már benne is vagy a buliban? Kis pont vagy te ahhoz kisfiam – és mivel már levegő után kapkodott, felrántotta a kocsi ajtaját és kiszállt. Bevágta maga mögött, és hatalmas léptekkel elindult a szolgálati autójához. A hátsó ülésre behajította a táskáját, a kabátját, de mielőtt beült volna a sofőr mellé, visszafordult.

A rendőr leengedte az ablakát. Mielőtt azonban a vezérigazgató beüvölthetett volna, ő emelte mega hangját.

– Barátom! Szerinted olyan hülye vagyok, hogy a Madas-házzal és Zolika halálával összefüggő valamennyi irat másolatát már rég nem helyeztem ügyvédi letétbe? Azon imádkozzatok, hogy ne érjen véletlen baleset, mert akkor az ügyvéd azonnal teríteni kezdi a lapokat. Teszek rá, hogy hol és mit tudsz elintézni. Fel kellene fognotok, hogy egy csónakban evezünk, és ha valaki rosszul csapkod a lapáttal, mindannyian vizesek leszünk. Döntsd el, hogy neked vagy nekem van több vesztenivalóm – indított és elhajtott, az utca közepén hagyva a megdöbbent arcú férfit.