A valóban megmentésre szoruló, két év múlva 100 esztendős Tisza szállótól nem messze, a megyeháza és az egykori tervezőiroda között áll a néhai Vármegyei Kaszinó. A valamikor a 19. század utolsó évtizedében emelt „szórakozóhely” a mai szolnokiak többségének inkább Úttörőházként vagy a Technika házaként lehet ismerős, pedig volt ebben a Magyar-Szovjet Baráti Társaság helyi székháza éppúgy, mint a szakszervezetek háza, ideiglenesen Centrum áruházi osztály, vagy éppen a háború előtt jónevű étterem is. És azt se felejtsük el, hogy a rendszerváltás előtt a környék hivatalait innen hallgathatták le az arra hivatottak.

Az 1985-ben teljesen felújított, a tetőtér irányába lényegében kibővített épület jó néhány éve üresen áll. Rendszerváltás utáni története – például a társadalmi tulajdonból való kikerülése – feldolgozásra vár. Az biztos, hogy 2010-es évek elején a hátsó részében vendéglátóhely működött, termeit pedig a közeli gimnázium használta. A magántulajdonban lévő kaszinó az elmúlt évtizedben talán párszor gazdát is cserélt, olykor pedig felröppentek hírek, hogy eladó vagy mégis lesz benne valami, de Szolnok kevés 19. századi középülete ma is üresen áll és pusztul.

Nem sokkal szívderítőbb a kaszinóval nagyjából egyidős Nemzeti szálló jelen állapota sem. Bár el kell ismerni, hogy tulajdonosai néhány évvel ezelőtt példamutatóan helyreállították az első traktus tetőszerkezetét, megóvva ezzel a szétázástól. Ugyanakkor az egykori szálloda két emelete, illetve a valamikori bálterem, a sokak számára Vörös Csillag vagy Nemzeti moziként ismert hátsó traktusok lassan, de biztosan pusztulnak. Az egykori étterem – Nemzeti, Tallinn, Expressz – illetve a valamikor kávéház helyén bankfiókok működnek, így ha valaki nem nagyon néz felfelé, azt gondolhatja, itt minden rendben. De van veszteni valónk.

Szolnok első „modern” szállodája, ahonnan a város villamosítása is elindult, és ami közel három évtizeden át irodaházként szolgált, nyilvánvaló, hogy többé már nem lesz szálloda. Ahogy az is teljesen világos, hogy a Sütő utcai oldal „kiválóan” alkalmas lenne újabb társasházak – esetleg szolnoki szürke-fehér kutyaól ablakos förmedvények – építésére. De talán a Szapáry és a Sütő utcák közötti tömb lehetne Szolnokon az a rész is, amit a város és a magántulajdonosok példás összefogása mellett, a köz és a befektetők számára is haszonnal, nem házanként, telkenként, hanem együttesen kezelve rehabilitálnak.

De ne gondoljuk, hogy csak a 19. század végéről vannak megmentésre érdemes épületeink. A buszpályaudvar mögött ugyancsak folyamatosan pusztul a Magyar Rádió szolnoki stúdiójának 1955-ben átadott, sztálinbarokk épülete. Benne egy olyan stúdiószigeteléssel, aminek újbóli kiépítése minimum félmilliárd forintba kerülne. Utolsó információim szerint az eredetileg állami tulajdonú épült a pár hónapja még nagyhatalmú Demeter Szilárd kistafírozott alapítványához tartozott. Pár éve szó volt arról, hogy a város szeretné megszerezni, sőt felmerült az az elképesztő ötlet is, hogy parkolóházat építenének a helyére, talán néhány egykori önkormányzati képviselő már ügyködött is ezen. Nemcsak a helyi rádiózás emlékhelye, egy korszak jellegzetes épülete van itt veszélyben, de egy olyan kincs is, amiből rég csodát lehetett volna varázsolni, ha nem az egyéni bizniszek lettek volna a fontosak.

Azt hiszem, életkorát tekintve a Verseghy úti néhai MHSZ – Magyar Honvédelmi Szövetség – épülete következik az olyan pusztuló, szolnoki magántulajdonok sorában, amelyhez azért a városnak és lakóinak is lehetne némi köze. A valamikor a hatvanas évek első felében épített oktató- és irodaház pár éven belül új nyílászárókat kapott, és az előkert dzsumbuját is felszámolták. Viszont az előző polgármester és helyi csatlósa által belengetett megmentésből, valamiféle közösségi hellyé alakításából nem lett semmi.

Kicsit hasonló a sorsa az Ady Endre úti egykori Szövetség ABC-nek, ami egészen biztos, hogy lassan két évtizede üres. A környékbeli termelőszövetkezetek által Szolnok 900 éves jubileumára épített áruház valamikor a város egyik legjobb ilyen jellegű üzlete volt, és kitűnően funkcionált a Móra Ferenc úti lakótelep élelmiszerboltjaként is. Egyes hírek szerint az elmúlt évtizedben itt tulajdonosváltás történt, ami az épület és környékének elhanyagoltságán mit sem változtatott. A legutóbbi pletykák szerint talán társasház lesz belőle vagy a helyén. Az mindenesetre különös, hogy lassan két évtizede jobban megéri üresen hagyni Szolnok egyik frekventált pontján, mint bármit is kezdeni vele. Ráadásul a városnak sincs semmi hozzáfűzni valója az épület és a környék állapotához.

És zárjuk a sort Szolnok elmúlt négy évtizedének egyik jelképes kudarcával. A Tisza-partra negyven éve felépített Hotel Student-tal, amit Szolnok felsőoktatásának és turizmusának kiszolgálására terveztek. Időközben azonban mindkettő köddé vált, jó néhány ködösítő közreműködésének köszönhetően. És bár az előző polgármester diadalittasan bejelentette (azt is), hogy az épület a város tulajdonába került, és majd olyan szépkorúak házát alakítanak ki benne, amiben első otthonukban élő fiatalokkal élhetnek egy fedél alatt az idősek, itt is „citromsavgyár-effektus” lett. A Student is napról-napra pusztul, igaz, legalább nem lóg ki a környezetéből, hiszen a Gábor Áron tér és a Reptár közötti Tisza-part Szolnok egyik szégyenfoltja. Bárkit, aki az elmúlt évtizedek szolnoki sikereiről, gazdasági felvirágzásáról, ügyes önkormányzatairól hangosan hallucinál, itt sétáltassák meg, hátha magához tér!

És a lista nem teljes. A fentiekkel igazából csak érzékeltetni szeretném, hogy a Tisza szálló, a magán tulajdonban lévő, de a helyiek érdeklődésére joggal számot tartó pusztuló szolnoki értékek tekintetében csak a jéghegy csúcs.