2025.08.27. (szerda)

Lesz metró Szolnokon?

Lesz metró Szolnokon?

Dátum:

- Ványai! Tegyük fel, elhisszük, hogy a mindenki elől eltitkolt csajod hiánya, a katonai behívó és mert nem volt melód, tizenkilenc évesen hülyeségre adtad a fejed. Legyünk nagyvonalúak, vegyük be azt is, hogy egy alkoholista kéményseprő meg egy volt közgés csaj bemondása alapján kirámoltad a Szapáry úti bankfiókot. De hogyan? - Fordult osztálytársához a kissé kapatos Gerzson.

– Ványai! Tegyük fel, elhisszük, hogy a mindenki elől eltitkolt csajod hiánya, a katonai behívó és mert nem volt melód, tizenkilenc évesen hülyeségre adtad a fejed. Legyünk nagyvonalúak, vegyük be azt is, hogy egy alkoholista kéményseprő meg egy volt közgés csaj bemondása alapján kirámoltad a Szapáry úti bankfiókot. De hogyan? – Fordult osztálytársához a kissé kapatos Gerzson.

– Karácsony előtt egy nappal egy fillér nélkül lődörögtem a városban. Jobb híján beültem a művház aulájába, ahol Traktorékkal annyit lógtunk negyedikben. Meg van még a hely?

– Persze, csak a Terminál építése miatt nem lehet bemenni – mondta Csongor.

– Terminál? Új buszpályaudvar épül? – Nézett kérdőn Ványai Csongorra. – Annak idején is minden vidéki a művházban dekkolt, amíg nem jött a busza.

– Frászt! Metró épül az állomás és a belváros között – kacsintott Jozsó.

– Tényleg? És mikor lesz kész? – Nézett a kicsit csapzott férfira Csilluska, mire Ványai kivételével mindenkiből kitört a röhögés. – Most mit röhögtök? Ritkán járok Szolnokon. Egyébként nagy helyes, hogy metrót építenek, máshol se csak a fővárosban van ilyen.

Gerzson unta meg először a röhögést, és miután nagyot húzott a Szigony asztalánál a poharából, az asztalra csapott.

– Most mit szívatjátok! Csilluska, tudod, mikor lesz itt metró? Egyébként is duguljatok el! Nem igaz, hogy lehetetlen végighallgatni ezt a hülye bankrablós históriát, mert valaki mindig beledumál. Esküszöm, ha itt lenne a szolgálatim, már kint lenne az asztalon, és falhoz állítanám, aki engedély nélkül megszólal.

– Ilyen módszereitek vannak? – Nézett csodálkozva Csongor az újságíró a füredi kapitányra.

– Jaj, nehogy már jogvédőt kezdjél itt játszani – csatlakozott Traktor, az ismert ügyvéd. – Ezek a szerencsétlenek semmire se jutnának, ha néha nem lennének kicsit erélyesebbek – és boldogan koccintott rendőrnek állt osztálytársával.

– Szóval, mikor indul a szolnoki metró? – Vette át a szót a másodpercnyi dermedt csendet kihasználva Csilluska. – És merre megy tovább? A Várkonyi vagy Szanda felé?

Az asztalnál ülők fele az ügyvéd és a rendőr összekacsintása, másik fele meg Csilluska újabb kérdése miatt nem tudott megszólalni. Nem lehetett eldönteni, hogy a következő másodpercben üvöltés vagy röhögés lesz. Az asztalnál ülők egymást fürkészték. Csilluska szeméből az őszinte értetlenség, Ványaiéból a tanácstalanság, Csongoréból és Józsóéból a döbbenet, Gerzsonéból és Traktoréból pedig az összetartozás öröme volt kiolvasható.

– Folytasd Ványai – szólt határozottan Gerzson. – De csak a lényeget!

– Szóval, ücsörögtem egy ideig a művházban, sok minden eszembe jutott, de mindig a volt kollégám meg annak a csajnak a szavai ugrottak be. Tényleg úgy éreztem, nincs veszteni valóm. Fogtam magam, és átsétáltam az Árkádhoz. Kétszer jártam körbe az épületet, mire megtaláltam a falban azt az ajtót, amin előbb egy kis pincébe, aztán annak a világítóudvarnak az aljához jutottam.

– Nyitva volt az ajtó?

– Csak be volt hajtva. Nem volt rajta kilincs, de a résen benyúlva ki lehetett nyitni.

– A karácsony előtti forgalomba senkinek nem tűnt fel, hogy te kinyitsz egy ajtót, és eltűnsz?

– Nem nagyon néztem körül, meg már félhomály is volt. Mindenesetre a fényt követve eljutottam a világító udvarig, ahol a téglafalon fel lehetett kapaszkodni egy ablakig, ami láthatóan a másik házhoz tartozott. Felmásztam, hallgatóztam, kicsit meg is nyitottam az ablakot, de mivel nem hallottam semmit, lemásztam. Viszont azt éreztem, hogy itt az a bizonyos bejárat a bankba. Lekuporodtam az ablak alá, és vártam. Emlékeztem, hogy hétköznap ötkor zárt a bank, fél hatkor meg már senki sem volt az épületben, mivel reggelente takarítottak. Két órát ültem ott. Háromnegyed hat körül pedig újra mászni kezdtem.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide a nevét

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Nehéz másnap

- Azonnal küldje be Editet - vetette oda köszönés helyett Gizikének az irodába berobbanó Csaba. Bár a titkárnő meglepődött a fölényes hangtól, felugrott és lapozgatni kezdett a jegyzetfüzetében.

- Szentséges ég főnök, azt hittem, történt magával valami - sápítozott miközben a szobájába viharzó férfi után rohant, aki tegnapig az asztala előtt megállva kezdte a munkanapjait. - Csak nincs valami baj? Fél nyolc óta próbálom elérni a mobilján, de csak kicseng. Elhagyta?

A férfi hatalmasat csapott az íróasztalára, mire a titkárnő rémülten szája elé kapta a füzetét.

- Nem! Elrabolták! - Gizike halkan felsikított. - A francért jött utánam, kértem, hogy küldje be Editet.

Az utolsó ló

Akkor borított rá az előadó elvtársra az asztalt, amikor az azzal érvelt, hogy egy szocialista nagyvárosban mégsem lehet lóval fuvarozni, miközben az emberiség már a világűrt ostromolja. Zengett a Tanácsháza úgy üvöltötte, hogy akkor menjetek rakétával az állomásról a Centrumig. Pár órával később történt az a balesete az Ady és a Keskeny János út sarkán.

Beszél vagy meghal?

- Huszonhárom éve várok arra, hogy kiderüljön, nem az anyám sikkasztotta el azt a rengeteg pénzt a Szapáry úti fiókból - mondta a negyven körüli, nagydarab, tüsi hajú férfi, és nagyot szippantott orrfacsaró szagú szivarjából. - Majd negyedszázad után maguk az első nyom ahhoz, hogy igazságot szolgáltassak anyámnak és családomnak. Nem gondolja, hogy bármitől betojok, és futni hagyom magukat?

A víztorony szelleme

Gyerekként nem hittem benne, de kicsit féltem tőle. Aztán középiskolásként már én is ijesztgettem vele a kisebbeket az Eötvös téren. Évtizedek óta azonban eszembe sem jutott. Mígnem egyik este, műszak után, láttam - valamit. Először azt hittem, valamelyik hülye gyerek mászott fel a toronyra. Másodszor káprázatnak gondoltam. De most már hajlok arra, hogy elhiggyem anyám történetét.