„Anya, kit ábrázol az a szobor?” – hangzik el a kérdés a 24-es buszon, Szolnok egyik legforgalmasabb kereszteződésében. „És ő ki volt?” – folytatja az érdeklődő, miután annyit megtud, hogy valami Várkonyit. Pár sor a névadójáról és szobráról.

A Várkonyi tér a hatvanas évek végéig nem létezett. Az abban az évtizedben indult nagyszabású városfejlesztés eredményeként jött létre, amikor a Tabántól induló, egy darabig a Zagyva mellett futó körutat – születési nevén Kun Béla, ma Szolnok Ispán -, illetve annak folytatásaként a Szántót kialakították. A tér a Kolozsvári és Vas utcák környékén lévő egykori földszintes házak helyén alakult ki, hogy az új belváros felől a város szélén épülő lakótelepek felé vezesse el a forgalmat.

A teret és az azt ma meghatározó 18 emeletes toronyházat 1970-ban adták át, és semmi nem utal arra, hogy ne azonnal Várkonyi Istvánról nevezték volna el. És a név eddig túlélte a rendszerváltó hevületeket.

Várkonyi István az előző századforduló különös alakja. Cegléden született 1852-ben, de paraszti gyökereit feladva, húszas éveinek végén a fővárosba költözött, ahol komoly üzleti karriert futott be, és a millennium évére már tehetős üzletembernek számított. Ebben az évben lett a Szociáldemokrata Párt vezetőségének a tagja, az alföldi propagandamunka irányítása tartozott hozzá, ám, nem sokáig, mivel 1897-ben már ki is zárták a pártból. Ekkor alapította meg saját, Független Szocialista Párt nevű szervezetét, ami földosztást követelt, aratósztrájkokra buzdított, így nemcsak a fővárosból tiltották ki, de a Törökszentmiklósra tervezett kongresszusukat sem engedélyezték. Várkonyi közel egy évtizedig hirdette eszméit a Földművelő című lapjában, majd a tízes évek végén felhagyott a politizálással. Utolsó politikai megnyilvánulása 1916-ra tehető, amikor felemelte szavát az értelmetlen háború ellen. Az öldöklés végét azonban nem élte meg, 1918 májusában Szolnokon hunyt el, és itt is nyugszik a Kőrösi úti temetőben.

Minden bizonnyal agrármozgalmai és alföldi kötődése miatt lett a fejlődő Szolnok egyik új terének a névadója. A tér sarkában pedig 1974-ben állították fel a szobrát, és valószínűleg akkor került a mögötte álló ház falára az emléktábla is. Hogy az emléktábla felirata miért nem a szobron van, az számomra rejtély. Ahogy a szobor leleplezésének időpontját sem tudom mihez kötni.

A kő mellszobor Grantner Jenő (1907-1983) alkotása, aki rendszereken átívelő életművet hagyott maga után. A Képzőművészeti és az Iparművészeti Főiskolák elvégzése után Rómában is tanult, és egyik első köztéri alkotása az 1936-ban, a budai várban felállított Magyar hajdúk hősi emlékműve. Három évvel később ő mintázhatta meg Klebelsberg Kunó szobrát, 1941-ben stáció szobrokat alkotott, így még 1943-ban kitüntette a főváros a Ferenc József-díjjal.

Pályája azonban a világháború után sem tört meg, hiszen elkészthette Thököly Imre szobrát és domborművét a Hősök terén lévő Millenniumi emlékműhöz, egy korábbi, történelmileg törlendő alak pótlásaként. A hatvanas-hetvenes években pedig ontotta a munkásmozgalmi jellegű alkotásokat: Várpalotán szovjet-magyar barátságot jelképező emlékművet, Pécsett bányászt, Almásfüzitőn diszkoszvetőt, Debrecenben nővérkét, Nagykanizsán idillikus családot formált meg. De Grantner munkája a Fiumei sírkertben felállított Vásárhelyi Pál síremlék, a miskolci Toldi Miklós szobor, a hányatott sorsú, kecskeméti Molnár Erik (történész) portré, és a debreceni vidám parknál látható Lúdas Matyi is. A hetvenes évek végéig alkotó mestert 1954-ben Munkácsy Mihály-díjjal tüntették ki.

A szolnoki szobrát évekkel ezelőtt megrongálták, letörték Várkonyi orrát. Nem sokkal később azonban helyreállítva került vissza oda, ahol lassan negyven éve áll.