A Tiszaparti gimnázium sarkánál immár 12 éve áll egy vasmacska vagy, ha úgy jobban hangzik, egy horgony. Előtte kis tábla hirdeti, hogy kinek az adománya. Ennél többet azonban eddig nem találtam a műtárgyról, így csak találgatni tudok a Szigony utcai horgonyról.

Kezdjük a tényekkel. A Tisza parti sétány és a Szigony utca kereszteződésében, a Tiszaparti gimnázium sarkánál immár 12 éve áll egy feketére festett, közel két méter magas, négyszárú horgony. Elhelyezése profi, hiszen az elmúlt bő évtizedben senkinek nem sikerült sem ellopni – pedig fém -, sem elmozdítani – holott buli úton fekszik. Gyanítom, hogy a gondozása is megoldott, hiszen a 12 év ellenére se nagyon találni rajta rozsdát, a festése egészen ép.

Alapvetően a helyével se nagyon lehet vitatkozni, hiszen még ötven éve is horgonyoztak teherszállító hajók a közeli folyóparton. Sőt, még a rendszeres, vízi személyszállítás is valahol a közelben működött. Ráadásul a sétány másik végén, a belvárosi híd közelében is található egy horgony, tehát akár azt is mondhatnánk: a város egykori rakodó rakpartjára emlékeztetnek ezek a kihelyezett vasmacskák.

Abban a kérdésben viszont bizonytalan vagyok, hogy minek is lehet nevezni egy ilyen utcai tárgyat. Szobornak ugye nem. Emlékműnek talán. Esetleg műtárgynak? Félreértés nem essék, nincs vele bajom, bár az ilyen tárgyak kihelyezése engem mindig a kertekbe állított, muskátlival megpakolt parasztszekerekre emlékeztet. Arról nem beszélve, hogy Szolnokon az említetteken kívül egy harmadik kiállított horgonyról is tudok, igaz, az egy kertben áll, kissé távol a folyóktól.

A Szigony utca végén lévő horgonyt számomra az előtte található tábla teszi érdekessé, és valahogy végképp érthetetlenné. A kőlapra helyezett fém tábla felirata a következő:”Emlékül az MH. J. N. SZ. Megyei Hadkiegészítő Parancsnokságától 2002.” És ebből éppen a lényeg nem derül ki. Azaz, hogy ki a címzett – aki emlékül kapta. Az „emlékül” kifejezést ugye értelmezhetem úgy, hogy valamire emlékeztet, valaminek emléket állít, – mire vagy minek? – illetve, hogy valakinek adja emlékül. Kinek? A város kapta? Az iskola? Vagy a város egykori sorkatonái? Ahogy az sem világos, hogy miért gondolta jó ötletnek a Magyar Honvédség Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Hadkiegészítési Parancsnoksága, hogy egy horgonyt ad emlékül. Akkoriban, amikor a „hadkieg” még a sorállomány feltöltésével foglalkozott. Mi köze lehetett egy ilyen szervezetnek a hajózáshoz?

Tudom, mindez tűnhet akár kötekedésnek is. Ugyanakkor azt gondlom, hogy a közterületekre kihelyezett „emlékműveknek” – főleg, ha azok nem műalkotások, hanem hétköznapi tárgyak újra értelmezései – valamiféle megfejthető üzenettel is bírniuk kellene. Ráadásul nemcsak a kihelyezés, a felavatás pillanatában, hanem így 12 évvel később is. Mert csak így tölthetik be azt a szerepet, amit szántak nekik.