Annak ellenére, hogy idén a negyedszázados érettségi találkozómra mehetek, a Tiszaliget már számomra is egy mindig létező hely. Mert koromnál fogva nem emlékezhetek olyan időszakra, amikor ne lett volna, amikor a nyár ne lett volna egyenlő a Tiszaligeti strand rendszeres felkeresésével. Persze az elmúlt négy évtizedben sok minden változott a Ligetben. Jobban belegondolva, a Tiszaliget, a maga örök átalakulásával képeskönyve és pontos lenyomata minden kornak, minden kor közjólétről való gondolkodásának.
Ráadásul a Tiszaliget leginkább az a hely a városban, amire azt kell mondanunk: a miénk. Ahol elvileg semmi keresnivalója sem lehetne a magánterületnek, a nem valamilyen közösség érdekeit szolgáló intézményeknek.
Mert a Tiszaliget úgy született, hogy a háborúban lepusztított Móricz-ligetet fásítani kezdte a város. Aztán, amikor már újra ligetes volt, a hatvanas évek elején, állami vállalatok pénzén és rengeteg társadalmi munkával elkezdett kiépülni mindaz, ami ma is a Liget lényegét adja. Megnyílt a strand, aztán az Úttörővasút, a Vidámpark, majd épült a stadion, a körcsarnok, a hotel, a motel, a kemping, a pártiskola, a KISZ-tábor, a KRESZ-park és jó néhány vállalati üdülő.
„Vállalati üdülősor a Tiszaligetben. Azon vállalatok kaptak engedélyt az építésre, akik a legtöbb társadalmi munkát végezték a Tiszaliget kialakításában.” Olvasható az 1984-ben megjelent, Kapsovári Gyula által írt és szerkesztett Szolnok képekben című könyvben. Hol vannak már azok a vállalatok? Úgy tűntek el, mint a Liget egy-két létesítményének nevet adó szervezetek. Viszont az épületek többsége, vagy némi rom belőlük megmaradt. Amelyek így télvíz idején, amikor kopaszak a fák és a bokrok, jól láthatók a Ligetet védő körgátról.
A gyaloghíd lábánál például láthatóan gazdát cserélt és megújult néhány üdülő. Némelyikből szálloda lett, némelyiket eladásra kínálnak, másikból sportolók klubháza vagy talán magánház vált. Viszont, ha elindulunk a kanyar irányába, akkor kissé lepusztultabb épületek következnek. Majd pedig az egykori kemping területe, ahol ma már értelmetlenül kanyarog az aszfaltcsík.
Biztos van rá magyarázat, ám számomra érthetetlen, miért kellett megsemmisíteni ezt a kempinget. Főleg, hogy miközben nálunk éppen vendég nélkül maradhatott az intézmény, minden tanulmány a turizmus fellendülését jósolta. Ráadásul sehol a világon nincs ekkora város valamirevaló kemping nélkül. Persze tudom, hogy szemben, a motel – talán – működik, és aki nagyon akar, ott akár sátorozhat. De akkor is. Úgy emlékszem arra a kempingre, hogy gyerekkoromban komoly forgalmat bonyolított.
Ahogy a mellette lévő, ma már ugyancsak üres udvarként árválkodó egykori honvédségi üdülő is. Vajon ma kié lehet? És miért érte meg lebontani az üdülőket, mintsem megmenteni és üzemeltetni azokat? Talány, ahogy az is, hogy a következő telken álló MÁV Járműjavító Hétvégi Pihenője (1. kép) ma melyik állami vasútcég nevén lehet, a viszonylag gondozott kertben álló épületeket használják-e, avagy ez is a sorsára vár. Mindenesetre érdemes egy pillantást vetni a Megyei Tervezővállalat hatvanas években tervezett épületeit bemutató kiadványra, amelyben ez az üdülő is szerepel (3. kép). Azaz, ha Kaposvári Gyula fent idézett sorait elfogadjuk, akkor a vasutasok már jó négy és fél évtizeddel ezelőtt, társadalmi munkájuk révén jogot szereztek arra, hogy a Ligetben pihenhessenek. Hogy ma pihennek-e?
A kanyar felé haladva egyre lehangolóbb a kép. Félig üres telek, aztán egy felhagyottnak látszó, faházas nyaraló, udvarán a gyerekek elől inkább elzárandó, ám mégis védendő vas játszótérrel. Aztán négy garázs és egy „négylakásosnak” tűnő épület, amiből mintha éppen most hordanák ki a régi bútorokat. Udvarán szintén legalább harmincéves játszótér, meg egy üvegház romjai (2. kép). Mindezek után pedig az egykori KISZ-tábor. A kerítésen itt-ott méretes lyukak, a házak gátfelőli oldalán balkáni állapotok. Némelyik épületet pedig úgy tűnik, felfedezték maguknak a hajléktalanok (4. kép).
Amire egyébként a Liget Százlábú-híd felőli végénél is van példa (lásd a címlapon). A stadion és a gát között áll egy különös, nem tudom, eredetileg milyen célt szolgáló épület. Ma már ép ablaka nem nagyon van, ám egy kifeszített szárítókötélen új csipeszek lengenek. Vélhetően többek számára jelent alkalmi otthont az épület. Hogy milyen állapotok uralkodhatnak belül, arról talán az udvar elárul valamit. Gazdag ország az, ahol így mehet tönkre egy jobb sorsra érdemes épület.
Persze igazságtalan lenne azt mondani, hogy a Ligetben minden csak romlik, hiszen tavaly végre kerékpárút épült, elkészült a Vízilabda aréna, a stadion területe is fejlődik és a sportcsarnok meg a strand is teljesen rendben van. De ez lenne a természetes. Nem pedig a körgátról látható téli kép, amitől olyan a Tiszaliget, mint a lassan két évtizede felhagyott egykori szovjet laktanyák egy része, amiket se lenyelni, se kiköpni nem tudtunk.
Igaz, mindez kell ahhoz, hogy a Tiszaliget ma is pontos képet fessen rólunk. Persze abban nem vagyok biztos, hogy nagyapáink, akik megálmodták, és apáink, akik elég sok társadalmi munkát beletettek, ezt akarták-e az unokáikra hagyni. Lehet, hogy a felszabadulási emlékmű mögött is azért van az a hatalmas fal, hogy hátra ne nézhessen a fáklyát vivő férfi?
