A második világháború előtt Erzsébet királyné rakpartnak, majd a rendszerváltásig Zalka Máté sátánynak nevezett, kis túlzással Szolnok Nagyváros és Gyárváros kerületeit védő Tisza-gát tetején húzódó közterület igazából csak a mai RepTárnál levő, pár éve felszámolt vasúti átjáróig tartott egykor. Dr. Hegedűs Lajosról (1926-1993) – akinek emléktáblája 2004 óta ott áll a sétány város felőli „végén” – csak az előző évtizedben nevezték el, amikor már a néhai Matróz diszkó épületétől a „húsiparig” kiépült a sétány mellvéddel, kandeláberekkel és vagy másfél kilométer via colorral. A Dr. Hegedűs Lajos sétány tulajdonképpen a Tisza szolnoki nagy kanyarulatát követi, és szerintem a városból innen látható a legtöbb a minden nap más arcát mutató szőke folyóból és a medréből. Mai formáját – emlékeim szerint – a 2000-es nagy árvíz után nyerte el. És ugyancsak emlékeimre hivatkozva mondom: azóta nem is nagyon nyúltak hozzá.
A sétány egykor szürke-piros via color burkolata, különösen a sétány vízirendőség felőli eleje és a dohányfermentáló között, egyre rosszabb állapotban van. Sok helyen megsüllyedt, máshol kipúposodott, nem egy helyen pedig „folytonossági hiányok” keletkeztek benne. Nem vigasztaló, hogy az elmúlt két évtized térkövezéseinek jelentős része hasonló állapotban van a városban. Kérdés, hogy mekkora balesetnek kell bekövetkeznie ahhoz, hogy történjen valami. Kerékpárral – főleg kisebb kerekűekkel – ez egyre veszélyesebb szakasz. Főleg, hogy láthatóan a Dr. Hegedűs Lajos sétány nem tartozik a város rendszeresen takarítandó közterületei közé, így január vége felé a tavalyi avar maradványai kezdenek sárrá aszalódni, veszélyesen elfedve az úthibákat.
A sétány egyik különlegessége (lehetne), hogy az egykori Nostra Tárház rakodótornya alatt vezet át, így az arra járók közelről „csodálhatják meg” a lassan száz éves épület hátramaradt csonkjait. Például a tiszai szállítószalagokat egykor alátámasztó betonpilléreket, amelyek ma részben fiatalok gyülekezőhelyeként, részben obszcén és uszító feliratok gyűjtőhelyeként szolgál. A péniszrajzok mellett épp úgy látni ezeken O1G feliratokat, mint időről-időre visszatérő horogkereszteket. (Legutóbb tavaly tettem emiatt bejelentést, nem szeretném rendszeresen zaklatni az illetékeseket.) De hasonló állapotok uralkodnak a sétány fölé nyúló torony lábazatánál is, amit „igényesen” egészítenek ki a galambürülék foltok. Azaz miközben egy ipari és helytörténeti emléket lehetne megcsodálni, inkább szégyenkezhetünk a látvány miatt.
A sétány különlegessége a RepTár közelében lévő három, a mellvédbe applikált ovális virágágyás, és a közöttük lévő térbe ütemesen helyezett négy kőpad. Nem tudom, mire gondolhatott a tervező, mi lehetett ezekkel a szándék, de az biztos, hogy soha nem töltötték be a funkciójukat. Azaz gondozott virágágyás éppúgy nem volt itt, mint a padokon megpihenő sétálók. Viszont a bumfordi utcabútorok lassan, de biztosan pusztulnak, ráadásul úgy tűnik, a sétány takarítását is nehezítik, miközben a firkálók fantáziáját megmozgatják.
Elvitathatatlan tény ugyanakkor, hogy szemétgyűjtőben és normálisan működő kandeláberben nincs hiány ezen a vagy másfél kilométeres szakaszon, ahol a nap bármely szakában találkozni sétálókkal, sportolókkal, bringásokkal. Akiknek egyetlen dolgot nem szabad tenniük: a sétány végénél – a húsiparnál – tovább menni. Merthogy úgy ér véget a sétány, és úgy nem kapcsolódik a gáton tovább futó aszfaltcsíkhoz, mintha ott két ország határvonala találkozna. Tudom én, hogy ott van a horgászok által használt alsó rakpart kocsilejárója, de a rómaiak óta sok helyen sikerült már az ilyen kereszteződéseket normálisan megoldani. Kivéve Szolnokon, ahol valami betaposott murván, esőben és eső után hatalmas tócsákon kell átkelni ahhoz, hogy a város egy újabb, igazán klassz rekreációs útjára jussunk.
Persze megértem, hogy nem futhatja mindig mindenre. Ugyanakkor nagyanyám azt tanította, hogy olcsóbb az apróságokat gyorsan kijavítani, mint a nagyobb bajra várni. Azt is elfogadom, hogy látványosabb és PR szempontból hatékonyabb új kerékpárutakat avatni, de talán a régieket is érdemes lenne gondozni. Azt is aláírom, hogy a majdani Csáklya utcai híd miatt feleslegesnek tűnhet erre a részre költeni, de azért felhívnám a figyelmet, hogy a szolnoki hídépítési gyakoriság alapján az új átkelőre még 29 évet várni kell, tehát lehet, hogy mégis megérni a meglévő dolgokat karbantartani. Főleg, a Dr. Hegedűs Lajos sétány RepTár és a vízrendőrség közötti szakaszára lenne érdemes figyelni, ami ugye a nagy szolnoki turisztikai vágyálomban úgy jelenik meg, hogy a repülőmúzeum látogatói arrafelé sétálnak el a most épülő szolnoki várhoz. Két uniós projekt között, saját pénzből ezt a magára hagyott sétányt akarjuk mutogatni?
