Ez a soha el nem küldött képeslap szerintem nem sokkal a Tisza Szálló megnyitása előtt készült. Talán azzal a céllal, hogy az első vendégeknek legyen min üdvötletüket küldeni a 26 szobás új hotelból. Talán nem baj, ha felidézzük, honnan indult ez a mára megkopott, egykor szép épület.
A város harmadik, korabeli mértékkel is színvonalas szállodája 1928-ban nyitotta meg szobáit az akkori Ferenc József rakpart és az Erzsébet királyné park által határolt telken. Építését az úgynevezett Speyer-kölcsönből finanszírozta a város, miként a Városházával összeérő bérház felhúzását is. A kor egyik legnevesebb és legkeresettebb szállodaépítésze, Hegedűs Ármin tervei alapján folyt az építkezés 1927-28 között azzal a fontos megkötéssel, hogy még az utolsó segédmunkásnak is helybélinek kell lennie. Az L alakú, 26 szobás szállodatömbhöz kapcsolódva az átadásra elkészült a bálterem és a „Kis Tisza” szárny, illetve a komoly vonzerőnek számító fürdő rész. Ez utóbbi sajnos befejezetlen maradt, hiszen a mai Zounuk Ispán szobor helyére egy sportmedencés uszodát is terveztek, amire azonban már nem futotta.
A Tisza Szálló megépítését nem a rendelkezésre álló kölcsön feltétlen eltapsolása indokolta, hanem részben a Trianoni döntés. Az első világháború előtt ugyanis a nemesség és az egyre tehetősebb úri középosztály előszeretettel üdült a Felvidéken illetve Abbáziában, ám 1920 után ezek nemcsak „külföldre”, de nem is éppen baráti országokhoz kerültek. Talán nem alaptalanul gondolták úgy Szolnokon és máshol is, hogy a turizmus jó üzlet lehet, már ha megfelelő szolgáltatást tudnak nyújtani. Márpedig egy gyógyvizes fürdővel, egy szép folyó partján álló, azon esetleg fürdőházzal is rendelkező szálloda, akár az elvesztett Abbázia olcsóbb és közelebbi alternatívájának is megfelelhetett.
Minden bizonnyal ezért is rendelhették még a budapesti Barasits gondozásában ezt a képeslapot. Ne feledjük ugyanis, hogy a korabeli képeslapok legalább olyan reklámértékkel bírtak, mint a mai szelfik vagy Istagram megosztások. Akkor is szerettek bizonyos emberek azzal hivalkodni, hogy hová sikerült eljutniuk. Ez pedig a legjobb reklám volt akkoriban is, főleg egy induló szálloda esetében.
Hogy nem sokkal a megnyitó előtt készülhetett a kép, azt a fürdő szárny előtti park rendezetlenségéből gondolom. Mert nem hinném, hogy a fotón is látszó színházi parkkal szemben ennyire parlagon hagyták volna az építtetők a területet, főleg, hogy a szállodát minden oldalról rendezett, sőt tervezett közparkok vették körül. A bejárat előtt parkoló két autó természetesen megcáfolhatja a feltevésemet, bár azt kell gondolnom, hogy inkább a beruházók képviselői érkezhettek 1927-28 környékén azokkal a meglehetősen drága gépkocsikkal.
És, ha már szó esik az autókról, érdemes a képeslap közepén, a villanyoszlop mellett álló – a felvételen a fotós ügyességének köszönhetően z épületbe ügyesen beleolvadó – szerkezetre is egy pillantást vetni. Ha jól gondolom, egy üzemanyagtöltő-fej látszik ott a képen, ami szerintem nem sokkal korábban és nem véletlenül került éppen ide. Ugyanis, aki akkoriban gépkocsival járt, az nagy valószínűséggel megfordult egy ilyen szállodánál vagy az étterménél, így az üzemanyagtöltés extra szolgáltatást is érdemes volt neki biztosítani.
Annak ellenére, hogy a tulajdonomban lévő lapot soha nem adták postára, a hátsó oldalán is találni említésre méltó érdekességet. A postatisztaságnak köszönhetően ugyanis látszik a bélyeg helye, ahol a mából nézve vicces felirat olvasható: „Belföldön 2 filléres bélyeg elég, ha a keltezésen és a névaláírásokon kívül csak 5 ÜDVÖZLŐ szót írunk?. Azaz, ha már az „Üdvözletünket küldjük a csodálatos szolnoki Tisza Szállóból? került volna erre a lapra, akkor vagy becsületesen több bélyeget kellett volna ráragasztani, vagy megtette volna ezt helyettünk a szövegünket elolvasó postai alkalmazott? Mert ugye 5 szónál többet szállítani költségesebb dolog. De legalább ebből azt is tudjuk, „mit ér a szó”.
