Ha december utolsó hétfőjén nem nyílt volna meg a Szapáry úti Czinóber-ház földszintjén az Isola Bella – azaz gyönyörű sziget – kávézó és édességes – nekem cukrászda –, akkor azt mondhattuk volna, hogy nem volt túl jó éve Szolnok korzójának. Nemcsak egyik legrégebbi házát veszítette el 2025-ben, de bezárni kényszerült a sokkal többre érdemes Lajka Kultúrművek, távozott a Sirap, és úgy tűnt, a város „agóniáját” tükrözi az egykor jobb sorsúnak álmodott Szapáry. Mert nem mondja senki, hogy egy magára valamit is adó város legszebb utcáján a palackozott italok boltjának meg a hajvágóknak kell a legsikeresebb vállalkozásoknak lenniük! A Szapáry akkor térhetne magához, ha ott olyan üzletek nyílnának sorra, amelyek valódi vendégeket vonzanak, és másokat is újabb és újabb vállalkozások elindítására ösztönöznek. Bár nem voltam vásárlója, de a Czinóber-ház földszintjén évekig működő pálinkabolt bezárása 2025 elején sem sok jót ígért az óévre.

Ám Szolnokon is előfordulnak csodák. A magam részéről legalábbis ide sorolnám, hogy valakinek vagy valakiknek az az elsőre hihetetlen ötlete támadt, hogy kávéházba hajló cukrászdát nyit az egykori Sütő köz sarkán lévő, lassan száz éves épületben. Amikor elkezdték átalakítani az üzlethelyiséget, azt hittem, a sokadik barber shop vagy legfeljebb egy újabb kínai nyílik, és egy lyukas garasban nem fogadtam volna cukrászdára. Sőt, a nyitás után azt is be kell vallanom, ha valaki előre elmondja, hogy cukrászda készül, én fantáziátlan még lebeszélni is megpróbálom a befektetőt. Hacsak nem hozzáteszi, hogy nem hagyományos, magyar cukrászdában gondolkodik, hanem olyasmiben, ami tényleg nincs Szolnokon.

Az Isola Bella nem úgy lett olasz, ahogy az eddig ilyen jelzővel illetett cukrászdák, kávézók, fagyizók (Szolnokon is volt már pár ilyen). Hanem például olyan süteményekkel, mint például az a többféle ízben és öntettel kapható fánkszerű, töltött édesség, amit én máshol még nem ettem, de pisztáciásban egészen elképesztő. Omlós, belül édes, porcukros vagy csokis! De persze hagyományos olasz desszertek is vannak, amelyek közül – legalábbis elsőre – nekem a tiramisujuk nagyon bejött: nem túl édes, kellően kávés és emberi méretű. És bár kávészakértő sem vagyok, a Kimbo nekem tényleg Olaszországot idézi. Az pedig külön pirospont nálam, hogy ha már olasz életérzés, akkor – legalábbis a nyitó napon – nem valami ócska napi sláger vagy mulatós bömbölt, hanem diszkréten egy olasz adó szólt.

Persze kérdés, hogy meddig tart ki a lendület, meddig bírja a lelkes személyzet, és elég lesz-e az a tízegynéhány szék, ami most befér az Isola Bellába. Én mindenesetre szurkolok nekik, mert, ha túlélnek, működnek, akkor a Szapáryval és Szolnokkal is jót tesznek. Várom, hogy kitelepüljenek az utcára, hogy próbálkozzanak hideg édességekkel, kitartsanak az első nap álmai mellett, mert akkor lassan észrevétlen, de nélkülözhetetlen részei lesznek a városnak! A Szapáry úton a remény szigete.