Vendégposzt: Először csak én sürgettem magamat, aztán a szerkesztők sürgettek. Én meg azt gondoltam, sürgessetek csak nyugodtan, olyan gyilkos lelkiismeret-furdalást úgysem tudtok kelteni, mint amilyent én keltek magamnak. Az őszi Esőről S. Tóth Anikó írt.
Van benne néhány Szenes Iván sláger, amire majd rá lehet csodálkozni, továbbá remekül megoldott epizódszerepek, elképesztő szépségű kosztümök és Kertész Marcella, akinek a jutalomjátéka nemcsak neki esik jól. Majd kiderül, hogy ez elég-e az Imádok férjhez menni sikeréhez.
Jelmezekben, kellékekben és hangulatában is ismét éppúgy rendben van a Szín-Mű-Hely idei első bemutatója, mint színészi játékban. Sőt! Szerintem ez a nyolc szereplő a telefonkönyvet is eljátszhatta volna nekünk, akkor is legalább olyan jól szórakozunk, mint az Adáshiba premierjén.
Az Aba-Novák Kulturális Központban Szolnok Napján megnyitott A Tiszavirág-híd című fotókiállítást nézegetve nekem úgy tűnik, hogy van ebben a városban néhány - jó értelemben vett - amatőr fotós, akiknek sokszor sikerül jó képeket csinálniuk.
Ötvenhat nap. Ennyi idő telt el az új Tom Hanks film magyarországi és szolnoki premierje között. Miért? Mert csak négyen voltunk kíváncsiak arra, hogy Tom Hanks filmet csinált azért, mert meg akarta csókolni Julia Roberts-et.