2025.08.27. (szerda)

Akár az ördöggel is

Akár az ördöggel is

Dátum:

Szolnok vasutasváros. Abból a szempontból is, hogy jövőbeli fejlődése szorosan összefügg a magyar vasút fejlődésével. Éppen ezért számunkra sem mindegy, hogy az idén nyáron tapasztalt mélyrepülés meddig folytatódik. Az biztos, hogy egy közös vonatozás ezen a helyzeten már nem segít.

Tizennégy évvel ezelőtt még mindennapos élményem volt, hogy a MÁV szolgáltatásait helyi országgyűlési képviselő, államtitkárasszony, volt államtitkár és kormánypárti frakció-funckionárius is igénybe vette Szolnok Budapest viszonylatban. Igaz, ez még akkoriban volt, amikor a Szolnokot érintő InterCity járatokon két elsőosztályú, egy büfékocsi és minimum négy másodosztályú kocsi közlekedett, és bár volt kockázat az utazásban, azért nem tűnt lehetetlennek az első IC-vel kilencre pesti munkahelyre érni. Még a MÁV vezérigazgatóságán dolgozó alkalmazottak is vállalták ezt a kihívást. Aztán valami megváltozott. Nemcsak a politikusok, de a magasabb beosztású vasutasok is eltűntek a vonatokról, gondolom, mindannyian állami, szolgálati gépkocsira váltottak. És ezzel elvesztettünk jó pár olyan embert, akik saját tapasztalataik mentén talán felszólalhattak volna a MÁV és az utazóközönség érdekében.

Tudom, hogy demagóg alak vagyok, de a magam részéről egyetlen MÁV – és csatolt vállalatai – munkavállalójának sem adnék szolgálati gépkocsit, sőt, kifejezetten kötelezném őket saját szolgáltatásuk igénybevételére munkahelyük és home office tiltott otthonuk között. Már csak azért is, mert így rendszeresen meghallgathatnák a még vonattal utazó vasutasok javaslatait a MÁV megreformálására, sőt meríthetnének tapasztalataikból és élményeikből. Ha a kilencvenes években nem derogált egy MÁV vezérigazgató-helyettesnek naponta vonaton ingázni Szolnok és Budapest között, akkor talán nála kisebb rangú mai kollégáival se történne semmi rendkívüli ilyen utakon. Bár gyorsan tegyük hozzá, hogy amikor a fenti ingázás történt, a Magyar Államvasutak felső vezetői még a szakmai ranglétrát végigjáró vasutasokból és nem politikai pajtikákból lettek. De, ha már a kinevezésnél nem a szakértelem, hanem a párthűség az elsődleges szempont, akkor nem ártana, ha a politikusaink sem szolgálati autókban gondolkodnának a vasút állapotáról, hanem a választóik között IC-n vagy interrégión vagy sima személyen utazva.

Néhány napja tudjuk, hogy a MÁV vezetőinek immár feladata, hogy részt vállaljanak a vasútról szóló közbeszédben, vitákban – mintha ez lenne a legfontosabb és a legcélravezetőbb -, mert azt eddig mindenféle inkompetens álszakemberek és áruló politikustársak tették. Miként azzal is szembesülhettünk, hogy együtt vonatozni egy ellenzéki politikussal az kampány, és „uff” – „és kiált a néma indián, és felugrik régen megdöglött lovára”. Csak reménykedem, hogy ezzel tényleg elértünk a gödör aljára, és most már valamiféle visszapattanás következik. Mert kamerák kereszttüzében egy közös vonatozás itt már semmit sem old meg.

Lassan fel kellene ébredni! A MÁV nem ezen a nyáron, nem ebben a ciklusban, nem az elmúlt tizennégy évben és nem is a rendszerváltás óta került mai selejtes állapotába, lett az európai vasút szégyenfoltja, és lassan fejlődésének akadálya. Ne szépítsük! Ami még működik, azt bizony Kádárék idején vették, építették, tervezték, a kommunisták után csak a lezüllesztés, szétlopás, tönkretétel ment. Amihez a rendszerváltó elit, politikusok éppúgy aktívan asszisztáltak, mint későbbi és mai utódaik. De ne legyünk igazságtalanok! Ehhez a szemétdombhoz szükség volt a változásban a legkevésbé sem érdekelt vasutastársadalomra, és ránk, a mindig mindent némán tűrő utasokra is. Közös szégyenünk a Magyar Államvasutak. Különösen, ha szétnézünk a szomszédos országok vasúti fejlesztései terén, netán Nyugat-Európai vonatokon utazunk vagy csak azokról szóló filmeket nézünk.

Elkergetni való szemfényvesztő, aki azt állítja, hogy a MÁV-ot politikusként, Budapest belvárosából. Chuck Norrisként rendbe tudja rakni. Ez csak közösen és olyan hosszú évek alatt fog menni, ami választási ciklusokban talán fel sem mérhető, és amihez Barosshoz, Csanádihoz, Urbánhoz, Siposhoz hasonló szakemberek és nem madzsettás, bámire jó szépfiúk kellenek. De megúszhatatlan. Sőt, Szolnokról nézve egyenesen életbevágó. Mert immár Szolnok fejlődését, jövőjét kockáztatja a jelenlegi MÁV. Sem számottevő ipar, sem lakosságnövekedés nem lesz Szolnokon a vasút fejlődése nélkül. Úgyhogy szerintem nem azt kellene nézni, „kivel nem”, hanem végre azt, hogy „az ügy érdekében akár az ördöggel is”. Még mielőtt az utolsó vonat is elmegy!

(Fotók: blogSzolnok arhívum)

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide a nevét

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

A 131. cikk után vakáció

Az elmúlt fél év legolvasottabb blogSzolnok cikke a Tárházról szóló volt. Mindezzel csak azért bátorkodom előhozakodni, mert folytatva a hagyományokat bő hét hetes nyári szünetre megy az oldal. Azaz a következő hetekben friss anyagok helyett ismétléseket talál a címlapon a kedves olvasó.

-16 stop!

A West Balkánban történtek kapcsán felvetődött, jogszabályban kellene korlátozni, hogy a 16 éven aluliak este 10 után ne tartózkodhassanak szórakozóhelyeken. Azt hiszem, a Szolnok belvárosában élők ezt örömmel támogatnák. Igaz, megelégednének a meglévő előírások betartatásával is.

Mit hozott a víz?

Szolnok esetében 7.300.000.000, azaz hétmilliárd-háromszázmillió forintról van szó, ha a 2023. évi előirányzatot vesszük figyelembe a város módosított költségvetése alapján. Ez a 7,3 milliárd forint Szolnok éves kiadásainak nagyjából a hatodával egyenlő. Ráadásul a helyi gazdálkodókon múlik.

Mesterek siratása

Ki fog nekem tíz év múlva öltönyt jó szemmel eladni? Ki fogja öt év múlva a régi autómat szeretettel bütykölni? Arról nem is beszélve, hogy egy házfelújításhoz képest pitiáner tetőjavítás okán holnap ki jön ki hozzám? Soha ennyien nem dolgoztak, és nem tűntek el a szakemberek.