Lakóhajó Szolnoknál a Tisza bal partjához kikötve. A Karcag vontatóhajó az árral szemben halad, mögötte a Tisza szálló, a református és belvárosi templom. Ám nem az a kérdés, mikor készült ez a képeslap, hanem, hogy Gizi 1954 nyarán küldhette-e üdvözletét a szolnoki úttörővárosból.
A szolnoki városháza - városi tanácsháza - két képeslappá lett fotójáról az utcai lámpák és a Kossuth tér növényzete alapján elsőre könnyen azt gondolhatnánk, hogy majdnem ugyanarról a helyről ugyanaznap készült. Ám, ha jobban megnézzük a két képet, akár tíz év is lehet a korkülönbség.
Egy Kassáról útnak indult szerelmes ifjú 1899 nyarán, Szolnokon vásárolt egy képeslapot, amit aztán Szabadkáról tudott elküldeni szíve hölgyének azzal a kínzó kérdéssel, hogy gondol-e rá, szereti-e. E kérdéseknek köszönhetően maradt ránk három szép fotó a 19. század végi Szolnokról.
Az ehhez a képeslaphoz használt fotót szerintem Szigeti Henrik készítette a Szapáry utca végén egykor álló Kereskedelmi Bank második emeletén lévő műterméből 1912 és 1915 között. Aztán lett belőle fekete-fehér, majd színes anziksz, amiket az első világháborúban postáztak Szolnokról.
Lassan homályba vész, hogy a Táncsics út végén, ahol ma a Zounuk ispános szökőkút áll, 1956. október 26-án a szolnokiak - köztük jópár középiskolás - ledöntötték a "szivart", azaz a szovjet hősi emlékművet. Ez az érdektelennek tűnő képeslap a "szivar" talapzatának további sorsáról mesél.
