Azt hiszem, irodalmi alkotást értő előadók tolmácsolásában hallgatni annyival több, mint amikor nem mi próbálunk egy kottát követve zenélni, hanem inkább beülünk egy jó koncertre. Mert persze el tudjuk olvasni a leírtakat. Még a fantáziánkat is beindítják. Sőt a szerzők hatása alá is kerülünk, de óriási plusz az, amikor mindezekben valaki segít. Hiába, nem ugyanaz valamit csak magunkon átszűrve olvasni, mint ugyanazt más személyiségén átengedve hallgatni.

A Tisza mozi nézőterén ülve, és Nagy Anna valamint Huszárik Kata Lázár Ervin írásaiból összeállított előadását hallgatva nosztalgikus irigység fogott el. Legendák keringenek ugyanis Szolnokon is azokról az irodalmi estekről, amelyeket helyi vagy a fővárosból érkezett színészek tartottak harminc-negyven évvel ezelőtt. Nem egyszer presszókban és vendéglőkben. Zajos sikerrel. Azt is mondhatnám, valamikor divatja és nagy közönsége volt az ilyen esteknek, és minden valamirevaló színművész előbb-utóbb önálló irodalmi műsorral jelentkezett. Bevallom, eddig nem nagyon értettem, mi volt ezekben a vonzó. Vasárnap este, a Tisza mozi nézőterén azonban, talán megérintett ebből valami.

Napjainkban is felemelő és tanulságos olyanokat hallgatni, akik szépen beszélnek. Akiknél a hangok érthetőek, a hangsúlyok a helyükön vannak, a mondatoknak eleje és vége van. Csúnyán hangzik, de olyan ez, mintha a fülét vagy az agyát mosnák át az embernek. Ha pedig mindez értelmes szövegek, emberi történetek, hétköznapi igaz mesék tolmácsolása közben történik, akkor pillanatokon belül kizökkenhetünk a silány szövegű mindennapokból. Huszárik Kata és Nagy Anna – anyag és lánya – pontosan ezt tették Lázár Ervint idézve, és bizony, olykor megállt a levegő a teremben.

Döbbenetes volt ezt a két színésznőt egymás után hallgatni. Első pillanatban belém nyílalt, hogy jé, beszédükben is mennyire hasonlítanak egymásra, aztán ezt elfelejtettem, mert mindketten elvarázsoltak az előadásukkal. Amikor Huszárik Kata a Bajnok című novellát mondta, azt hiszem, a végére nemcsak az ő és édesanyja könnyei csorogtak, de több nézőé is. Amikor pedig Nagy Anna a hősködő kisegér történetét mesélte, minden száj mosolyra húzódott, mert egyedül keltett életre hat személyiséget, hat hanggal. Esküszöm, bármelyik rajzfilmet egyedül is szinkronizálhatná.

A magam részéről kiválóan szórakoztam. És, ha még azt is hozzáteszem, hogy a program tulajdonképpen egy jótékonysági rendezvény volt, aminek a bevétele a Huszárik Zoltán Alapítványt – Nagy Anna férje, Huszárik Kata apukája, a zseniális rendező a névadó – támogatta, akkor duplán megérte elmenni.

És nem tudom megállni, hogy magát az estet ne köszönjem meg Demeter Istvánnak, a Tisza mozi működtetőjének. Bár talán tiltakozna ellene, de ki kell mondani: az utóbbi két évben egyike azoknak, akik még őrzik Szolnokon a kultúra forrásait. Nem is tudom, mi lenne a kultúrára éhes szolnokiakkal, ha nem lenne a Tisza mozi. Ami már messze nem csak egy filmszínház, hanem kulturális kávézó, kiállítótér, rendezvény- és színházterem. Ronda szóval egy multifunkcionális kultúrközpont, ami sok mindent nekünk, szolnokiaknak fogad be.