Ki lehetett B.B. és ki, aki annyira szerette, hogy ezt egy sárga falon, hatalmas fekete betűkkel ki is fejezte? Egyáltalán B. B. tudta, hogy neki szól az az üzenet? Vagy ma is él valahol, valaki, aki nem is sejti, hogy évtizedek óta tudjuk, hogy őt szeretik?
A Szapáry utca egyik legrégebbi épülete, a néhai Ságvári művelődési ház mellett, teszi a dolgát. Pusztul tovább. Szolnok városa, a környék lekerítésén túl semmit nem tud tenni. Semmit?
A veszprémi Jókai utcában néhány éve még volt egy romos polgárház, közvetlenül a húsz éve kiürített, a néhai vár falába épült börtön alatt. A veszprémi Jókai utcában gyönyörűen felújították a Ruttner-házat, ahonnan lift visz fel az Ember a rács mögött című, világra szóló kiállításhoz. Ez EKF.
Mintha egy kétszemélyes színművet vittek volna vászonra, elsőre olyan a József Attila pszichoanalíziséről szóló új magyar film. Bosszantóan indul. Ám, ahogy megyünk előre a kezelés történetében, egyre hálásabb az ember, hogy olyan közelről láthatja a két főszereplőt, ahogy színházban soha.
A Kossuth téri fák árnyékában piacozók várhatják az indulást. A városháza bazársora előtt is viszonylag sokan sétálgatnak. A Kossuth téri fehér kutya már vagy még a helyén, miként Hermész is magasról figyeli a 20. század elejei Szolnokot. De hová tarthatott a főút közepén az a kalapos srác?
A MÁV hangosbemondók szerint a vasút teljes területén tilos a dohányzás illetve az elektromos cigaretta használata. Ám minden szabály annyit ér, amennyit betartanak, betartatnak belőle. Vannak dohányosok, akik a peron távolabbi részén szívják, mások a tömegben. Szolnokon egyiknek sincs következménye. Vasutas, rendőr ilyesmivel nem foglalkozik. Akkor viszont minek ez a szabály? Jó, a MÁV hangosbemondók sok más olyan dolgot is mondanak, amiknek nincs köze a valósághoz.
Négyezer, nyolcezer, tizenkétmillió, nem számszerűsíthető. Akik az elmúlt 16 évben egyszer is olvasták a blogSzolnokot március elején, talán sejtik, miről beszélek. Tizenhétbe léptem.
Ismerős? Furcsa? Mert valami hiányzik erről az 1981-es szolnoki fotóról, amit sem előtte, sem utána nem lehetett már így elkészíteni. A Nerfeld-palota már nem, az Árkád pedig még nem áll.
Szolnok Kádár-kori története akár az otthonteremtésen keresztül is elmesélhető. Sok régi és új szolnoki költözhetett új lakásba, azaz a mai lakásállomány jelentős része is akkor épült.
