Egy ország Isten háta mögötti részén, ahol leginkább csak mezőgazdaságból lehet megélni, mit kezdhetnek magukkal a tizenéves fiatalok. Vedelhetnek, bulizhatnak, motorozhatnak, verekedhetnek, vagy, ha éppen a nyakukba szakad a családi gazdaság, folytathatják azt, amit őseik is tettek.
Abban a két évtizedben, amikor szerkezetében a mai Szolnok létrejött, a lakosság száma 50 ezerről 80 ezer fölé nőtt. Bő két évtized alatt két főtér, minimum három lakótelep, tucatnyi kulturális intézmény épült, hiszen arra számítottak, hogy az ezredfordulón már 120 ezer szolnoki lesz.
A Kivert Biztosíték (AKB) rovatban csak annyit akartam jelezni, hogy a Szabadság téri egykori bölcsőde kapuja mellől eltűntek a szép, régi utcanév- és házszámtáblák. Fájó sebek szakadtak fel.
Az Eötvös téren 1895 óta működik artézi kút, amit 1983-ban felújítottak, kifolyóját pedig 1999-ben teljesen átépítettek. Ez utóbbi beavatkozásnak köszönhetően telepedett a kút tetejére az Ilauszky Tamás által faragott, csőrét a szárnya alá dugó pelikán. Két egykori képviselő adománya révén.
Az önkormányzatiság leépítésének és a helyi tájékoztatás szétverésének a levét issza Szolnok (is). Ha nem lehetne a város beleegyezése nélkül bármit idetelepíteni, ha nem működhetne az önkormányzat anélkül, hogy valódi kommunikációt folytatna a lakókkal, nem itt tartanánk.
A MÁV hangosbemondók szerint a vasút teljes területén tilos a dohányzás illetve az elektromos cigaretta használata. Ám minden szabály annyit ér, amennyit betartanak, betartatnak belőle. Vannak dohányosok, akik a peron távolabbi részén szívják, mások a tömegben. Szolnokon egyiknek sincs következménye. Vasutas, rendőr ilyesmivel nem foglalkozik. Akkor viszont minek ez a szabály? Jó, a MÁV hangosbemondók sok más olyan dolgot is mondanak, amiknek nincs köze a valósághoz.
Négyezer, nyolcezer, tizenkétmillió, nem számszerűsíthető. Akik az elmúlt 16 évben egyszer is olvasták a blogSzolnokot március elején, talán sejtik, miről beszélek. Tizenhétbe léptem.
Ismerős? Furcsa? Mert valami hiányzik erről az 1981-es szolnoki fotóról, amit sem előtte, sem utána nem lehetett már így elkészíteni. A Nerfeld-palota már nem, az Árkád pedig még nem áll.
Szolnok Kádár-kori története akár az otthonteremtésen keresztül is elmesélhető. Sok régi és új szolnoki költözhetett új lakásba, azaz a mai lakásállomány jelentős része is akkor épült.
