Az egy dolog, hogy 19. század végén épült Szapáry utcai ház évtizedekig pusztulhatott Szolnok közepén. Legalább ennyire vérlázító, hogy immár harmadik hónapja követhető az épület lassú, de biztos összedőlése. Amikor a felelősöket majd megkérdezik (?), hogy mindez miként fordulhatott elő, akkor ugye a kiesett parkolási és területfoglalási díjakat, a kerítés költségeit is kiszámlázzák majd feléjük? Vagy ez a közös veszteségünk, mert hagytuk, hogy mindez a szemünk láttára történhessen.
A legerősebb jelenet, amikor az addig magyarul miséző templomban 1942 karácsonyán a férfiak versenyt üvöltik ugyanazt az egyházi éneket magyarul és szlovákul, miközben egy kislány németre is fordította a szertartást. Marika - a nagyszerű Borbély Alexandra - közben egy zsidó fiút bújtat.
Ez a Szolnokról az erdélyi Vízaknára 1907. augusztus 14-én küldött képeslap is bizonyítja, hogy a ma már a Tiszai hajósok terén működő Galéria étterem a környék egyik legrégebbi házában található. És nem tévedés: a fotózás idején az a sarki ház még a Szapáry utca utolsó telkén állt.
Tizenöt Szolnokon készült fotó abból a több tízezerből, amiket az elmúlt 15 évben azért készítettem a városban, a városról, hogy illusztrálni tudjam a blogSzolnokon megjelenő írásaimat. Most pedig csak azért válogatok belőlük, hogy magamat is emlékeztessem: 15 éve kezdődött.
Szolnok második világháború utáni történetének első korszakát, amikor szocialista nagyvárost kezdtek faragni belőle, két régi emlékmű áthelyezése is határolhatja. Ebben a 15 évben átfogó változások csak az ipartelepen történtek, ám a belvárosban már születtek brutalista középületek.
Nevezhető vígjátéknak egy olyan film, aminek közel két órája alatt talán, ha egyszer felnevetett a közönség. Kínjában. Ha nekem is lehetne még egy kívánságom: Dobó Kata többet ne!
A Baross utca 2-8. közötti épületek eredeti állapotáról maradt ránk felvétel Varga József könyv- és papírkereskedőnek, illetve egy České Budějovice-i osztrák katonának köszönhetően.
Harminchét év után Jakab Dezső és Komor Marcell, illetve az épületeik miatt szerettem volna Szabadkára menni. Egy végtelenül kedves, kozmopolita, megfizethető, kávéházazó várost találtam.
A belvárosi nagytemplom toronysisakja még egyáltalán nem menekült meg. Az ezért (is) küzdő Dombi Gábor műemlékvédelmi szakértőt arról kérdeztük, hogy áll a sisak megmentésének ügye.
