Nem régi tárgyak láthatóak augusztus végéig a Szolnoki Galériában, hanem évszázados minták alapján készült újak. Amiket akár mindennap használhatnánk is, ha nem féltenénk őket a mosogatógéptől, ha mindegyikről tudnánk, mire való. A múlt különleges jelene a fazekas triennálé.
Húsz méterre Szolnok főutcájától. A nagyposta mögött, az egykori telefonközpont mellett. Egy járdaszakasz, amelyik úgy tűnik, senkié. Mert, ha valakié lenne, akkor nem gyűlne ott több év lehullott levele és szemete, hanem olykor az a valaki csak takarítaná. Senki járdája, ami senkinek sem szúr szemet? Ami senkit sem zavar? És senki sincs, aki szóljon miatta a gazdájának? Ha így van, akkor Szolnok senki városa.
Nyilvánvaló, hogy ez a felvétel nem készülhetett 1975 nyara előtt. Ám, ha jobban megnézzük Csobaji Előd munkáját, akkor azt is kijelenthetjük, 1976 után sem dolgozhatott a fotós. A szolnoki Jubileum tér épületei ugyanis nem készültek el a város első említésének 900. évfordulójára.
Hihetetlen 63 év távlatából, hogy ez a felvétel Szolnok főterén, minden bizonnyal a tanácsháza előtti ideiglenes tribünről készült. Ma már csak két épület áll a megörökítettek közül. A fotó datálását egy azóta épített ház, illetve a május elsejei felvonulást biztosító munkásőrök jelenléte segíti.
A második világháború második hónapjának végén sértődött hangú anziksz ment Szolnokról Tiszaújlakra. Érdektelen lehetett, hogy egy legalább tíz éves fotót tartalmazó képeslapon kérte számon Józsefet Mariska. A Sebők divatáru ugyanis a húszas évek végén tűnt el városháza alól.
Alaptényállás az öregezés, mint bűncselekmény. De inkább szól az apa és két fia viszonyáról. Tasnádi István filmje visszaadja a hitem a magyar filmekben. Ajánlás nélkül is siker lesz.
Hány lakótelep épült Szolnokon a Széchenyi beruházásának elindulásáig? Melyik lehetett az első szolnoki lakótelep? A Kisgyep helyén épülő városrész története e válaszokkal kezdődhet.
Néha olyan ez az ország, mint egy rossz vicc. Csak nevetni nem tudunk rajta. Jöhetnek itt pártok, rendszerek, nem változik semmi. Hülye mese arról, hogyan üldözzük el a fiatalokat.
Már nincs rá szükség? Amikor kihelyezték ezt a figyelmeztető táblát a Templom úti zebrához, amin keresztül sok iskola megközelíthető, önkormányzati képviselőink versenyszelfiztek, hogy kinek az érdeme. Először rossz helyen volt. Odébb tették. Megcsonkították. Úgy maradt. Most jött valamelyik közszolgáltató alvállalkozója, döntött és eldobta. Azért remélem, a megszokásból vezetők emlékeznek rá, lassítanak annál a zebránál, és felszólítás nélkül is vigyáznak a gyerekinkre!
