Az SZTK melletti "városképileg kétséges" lakókocsiról készült fotó, ami a hetvenes évek harlemi hangulatát idézi, parádés látlelet napjaink Szolnokjáról. A Jászkun Fotóműhely Szolnok 950-Ma című kiállításán persze nem Cser Gábor Péter "Szépség" című képe az egyetlen említésre méltó.
A Szolnok háziezredének otthont adó laktanya kapuja mellől két katona és egy kislány bámul az ismeretlen fotósnak a kamerájába, aki valamikor 1894 és 1905 között ügyködött a néhai Laktanya kórúton, azaz a mai József Attila úton, hogy aztán fotójából Faragó Sándor jelentessen meg anzikszot.
A legidősebb 66, a legfiatalabb 43 éves. Kettő közülük 35-36 évvel ezelőtt a rendszerváltás okán lett magányos, egy pedig nagyjából harminc éve szimpla bűncselekmény miatt. Az egyikre 35 éve új alakot ígértek, a másikra akár új öntvény is kerülhetett volna, a harmadik meg jó virágtartónak.
Nemzeti, Tisza, Pelikán. Három korszak, három szálloda Szolnokon. Nemcsak az a közös bennük, hogy jelenleg egyik sem eredeti funkciója szerint működik, hanem az is, hogy a megnyitásuk és fénykoruk idején hotelen kívül, más, a város szempontjából fontos feladatot is elláttak.
"Hagyjuk a fenébe az egészet, én végülis mindent megértek." Kern Pincér-rockjának sorai zengenek fejemben, miközben be kell látnom: Szolnokon immár mindenki ott parkol, ahol akar, legyen az járda, autóút vagy zöldterület. Az is hülye, aki Szolnokon szabályosan parkol, és még fizet is érte.
Ez a fotó régebben készült – minimum 50 éve –, mint ahány éves a képen megörökített Tisza szálló, ami 1975-ben is még csak 48 éve működött. E soha postára nem adott lapnak a hátulján Szolnokot kétszer is köszöntik.
A nyár legforróbb ötven napjában Szolnokról megjelent cikkek 75%-a valamilyen bűnügy kapcsán említette a várost. A kultúra és a gazdaság együttesen nem érte el a 7%-ot. Hírünk az országban.
Az alföldi gátak teteje a legtöbb esetben hullámos és gazos, tehát azt is mondhatnánk a szolnoki Zagyva-gát művésztelep melletti részére, hogy nincs itt semmi látnivaló. Meg máshol a város parkjai, zöldterületei rendben vannak. Én is csak azért citálom a milliárdos beruházással várfallá lett gátat, hogy mielőtt újabb közterületek megújítására pályázik Szolnok, gondoljuk át: mit tudunk kezdeni a meglévőkkel.
A Házmesterek a vészkorszakban című könyvet azoknak ajánlom, akik még hisznek abban, hogy a történelem ismételheti önmagát, ezért kíváncsiak, miként lesz a kisember gonosszá.
