Az SZTK melletti "városképileg kétséges" lakókocsiról készült fotó, ami a hetvenes évek harlemi hangulatát idézi, parádés látlelet napjaink Szolnokjáról. A Jászkun Fotóműhely Szolnok 950-Ma című kiállításán persze nem Cser Gábor Péter "Szépség" című képe az egyetlen említésre méltó.
A Szolnok háziezredének otthont adó laktanya kapuja mellől két katona és egy kislány bámul az ismeretlen fotósnak a kamerájába, aki valamikor 1894 és 1905 között ügyködött a néhai Laktanya kórúton, azaz a mai József Attila úton, hogy aztán fotójából Faragó Sándor jelentessen meg anzikszot.
A legidősebb 66, a legfiatalabb 43 éves. Kettő közülük 35-36 évvel ezelőtt a rendszerváltás okán lett magányos, egy pedig nagyjából harminc éve szimpla bűncselekmény miatt. Az egyikre 35 éve új alakot ígértek, a másikra akár új öntvény is kerülhetett volna, a harmadik meg jó virágtartónak.
Nemzeti, Tisza, Pelikán. Három korszak, három szálloda Szolnokon. Nemcsak az a közös bennük, hogy jelenleg egyik sem eredeti funkciója szerint működik, hanem az is, hogy a megnyitásuk és fénykoruk idején hotelen kívül, más, a város szempontjából fontos feladatot is elláttak.
"Hagyjuk a fenébe az egészet, én végülis mindent megértek." Kern Pincér-rockjának sorai zengenek fejemben, miközben be kell látnom: Szolnokon immár mindenki ott parkol, ahol akar, legyen az járda, autóút vagy zöldterület. Az is hülye, aki Szolnokon szabályosan parkol, és még fizet is érte.
Szolnokon ne ismétlődjék meg a győri tragédia! Ezt azonban nem elég csak kívánni. Győr kapcsán kevés szó esik arról, mit mulasztott a rendőrség. Szolnokon még tehetne a megelőzésért.
A MÁV hangosbemondók szerint a vasút teljes területén tilos a dohányzás illetve az elektromos cigaretta használata. Ám minden szabály annyit ér, amennyit betartanak, betartatnak belőle. Vannak dohányosok, akik a peron távolabbi részén szívják, mások a tömegben. Szolnokon egyiknek sincs következménye. Vasutas, rendőr ilyesmivel nem foglalkozik. Akkor viszont minek ez a szabály? Jó, a MÁV hangosbemondók sok más olyan dolgot is mondanak, amiknek nincs köze a valósághoz.
Négyezer, nyolcezer, tizenkétmillió, nem számszerűsíthető. Akik az elmúlt 16 évben egyszer is olvasták a blogSzolnokot március elején, talán sejtik, miről beszélek. Tizenhétbe léptem.
Ismerős? Furcsa? Mert valami hiányzik erről az 1981-es szolnoki fotóról, amit sem előtte, sem utána nem lehetett már így elkészíteni. A Nerfeld-palota már nem, az Árkád pedig még nem áll.
