A Szabadság téren, a két híd felhajtója által közrefogva áll egy régi épület, amit sokan bölcsődeként emlegetnek, jelenleg talán a múzeum használja. Az épület láthatóan nem nyitogatott, tér felőli fedeles kapuja mellett évtizedekig "bástyás" utca- és házszámtábla volt látható. Olyanok, amelyek 1926-ban kezdtek Szolnokon megjelenni, és mára nagyon kevés maradt belőlük. Már innen is hiányoznak. Nekem legalábbis. Porszem, amikből a múltunk összeáll.
A blogSzolnok Építeni tudunk, de működtetni nem című írásához fűzött kommentek szinte csak a Tiszaligeti strandfürdőről szólnak. Láthatóan, az bosszantja leginkább a helyieket.
Lehet, hogy csak elmosódott a pecsét, mindenesetre a mellékelt emléklap bélyegződátuma, illetve az 1975-ös Ünnepi Könyvhét vidéki megnyitójáról korábban bemutatott díszboríték alapján úgy tűnik, a rendezvény idején folyamatosan lehetett elsőnapi pecséteket szerezni. A matricasor ráadás.
Biró Panna Dominika második főszerepét játssza az évadban a Szigligetiben, miközben a fővárosban három darabban látható, egyet pedig hamarosan próbálni kezd, és filmezni is sűrűn hívják. A Sweet Charity boldogságot kereső főszereplőjével a szolnoki premier előtt beszélgettünk.
Nem tudom megmondani az okát, de megszerettem a Béres József sétányon álló ledes vízállásjelző-oszlopot, ami a pontos idő mellett a valós idejű vízállást és vízhozamot is mutatta a nap 24 órájában. Lassan öt éve. Néhány hónapja azonban sötét a három különleges képernyő, amihez hasonló csak a fővárosban van. Lehet, hogy csak kivertek valahol egy biztosítékot? Nem lehetne valahogy visszakapcsolni a Tiszához sok szállal kötődő Szolnok e különlegességét?
Nevezhető vígjátéknak egy olyan film, aminek közel két órája alatt talán, ha egyszer felnevetett a közönség. Kínjában. Ha nekem is lehetne még egy kívánságom: Dobó Kata többet ne!
A Baross utca 2-8. közötti épületek eredeti állapotáról maradt ránk felvétel Varga József könyv- és papírkereskedőnek, illetve egy České Budějovice-i osztrák katonának köszönhetően.
Harminchét év után Jakab Dezső és Komor Marcell, illetve az épületeik miatt szerettem volna Szabadkára menni. Egy végtelenül kedves, kozmopolita, megfizethető, kávéházazó várost találtam.
A belvárosi nagytemplom toronysisakja még egyáltalán nem menekült meg. Az ezért (is) küzdő Dombi Gábor műemlékvédelmi szakértőt arról kérdeztük, hogy áll a sisak megmentésének ügye.
