Bauer Sándornak és a Fortepan-nak köszönhetően lehet elképzelésünk arról, milyen kép tárulhatott az elé, aki 1975 késő nyarán, az új vasútállomáson keresztül Szolnokra érkezett. A frissen felavatott Jubileum téri épületből kilépve ugyanazt látta, mint a Váróterem helyén lévő presszó teraszán üldögélők.
Tabán 7. és Kazinczy utca 3. Két cím, amelyeken 1975-ben még műemlék jellegű lakóházak álltak. Mi lett velük? És ki volt Pácsi Pál? Valóban állt egy Lenin-szobor a Tiszamenti Vegyiművek főbejáratánál is? A Vosztok úti ABC előtt milyen Szolnok 900 éves kompozíciót kellene keresni?
Azt kívánom, hogy ez legyen az utolsó, a koronavírus miatt született blogbejegyzésem. Még akkor is így legyen, ha ez most ismét arról fog szólni, hogy mennyire félvállról veszik egyesek a megelőzést. Pedig az mindig könnyebb és olcsóbb, mint a mentés. De hát a minták sem segítenek.
Tudják, miben hasonlít Budapest és Szolnok egykori korzója, azaz az Andrássy és a Szapáry út? És azon gondolkodtak már, hogy Szolnok legnagyobb "sétatere", a Tisza-parti sétány közvetlen közelében miért nem lehet fagyit kapni? Tudom, minden változik, de azért segíthet a Hisztéria.
A közelmúlt politikai és ezzel összefüggő médiaváltozásainak állít - az eredeti szándék ellenére - emléket a Baross és a Boldog Sándor István út kereszteződésében elfelejtett speciális hirdetőoszlop. Hol van már az a Hír TV és azok a műsorvezetők, akiket ez a legalább hét éve készült, azóta meg árván maradt plakát hirdetett? És hol van már e hirdetőoszlop sokak által félt tulajdonosa? Tekinthetjük szemétnek a kint felejtett plakátot, de történelmi emlékhelynek is, ami arra figyelmeztet, hogy öröknek hitt dolgok sem állandóak, és a fordulásokat követhetik visszafordulások.
Nem hinném, hogy a Tiszaligeti strandfürdő van elátkozva. Inkább mi, szolnokiak a választott vezetőinkkel. Bezár, nyitva marad? Lassan nyolcadik éve nem tudhatjuk, mi és miért történik.
A World Press Photot azért kell minden évben megnézni, hogy ne felejtsük, még a világ naposabb oldalán élünk. Meg azért is, mert a tavalyi szörnyűségeket az ideiek könnyen felülírják.
Az árnyékokkal díszített, vakolatlan tömb Szolnok kellős közepétől méternyire áll. 130 éve. Ez volt a 20 évvel korábban megyeszékhellyé tett város első bálterme. Amíg nem volt színházépületünk, itt léptek fel a vándortársulatok. Majd némafilmeket vetítettek benne, a harmincas évek elején pedig ezen a helyen nyílt meg a Szolnoki Mozgó. Sokan Vörös Csillag, vagy Nemzeti moziként emlékeznek az épületre. Ma fa nő a tetején. Húsz éve várjuk, hogy más képet mutasson a Sütő utca felé.
Alaptényállás az öregezés, mint bűncselekmény. De inkább szól az apa és két fia viszonyáról. Tasnádi István filmje visszaadja a hitem a magyar filmekben. Ajánlás nélkül is siker lesz.
